Számos országban, így Indiában is megszokott látványnak számítanak a szemétdombon guberáló gyerekek. Amióta járni tudnak, azzal telnek a napjaik, hogy szemetet válogatnak, mindezt azért, hogy összeszedjék a napi betevőre valót. Közben ezrével halnak meg a szivárgó mérgező gázok és most már a veszélyes orvosi hulladékok miatt is.

Újdelhi peremvárosában, a Ghazipur szemétlerakónak nem kell fél év és olyan magasra nő, mint a 73 méteres Tádzs Mahal. Tenni senki nem tesz ellene, a szemét csak nő, napról napra és közben felnőtteket és gyerekeket mérgez meg.

A helyzet a koronavírus járvány miatt még aggasztóbb, mert most már veszélyes orvosi hulladékok – tesztkészletek, maszkok, véres textíliák- is érkeznek a szeméttelepekre. A pandémia kitörésekor sok helyen ugyanis nem követik az orvosbiológiai hulladékok ártalmatlanításáról szóló protokollokat, így csak az indiai fővárosban napi közel 700 tonna orvosi hulladék keletkezik.

A jelenlegi tendencia szerint 2050-re a népességnövekedési ráta dupláját is elérheti a szemétkitermelés rátája, ám ennek következményei – egyelőre- leginkább a szegényeket sújtják, akik megélhetésüket a szemét válogatásából próbálják előteremteni, miközben komolyan veszélyeztetik egészségüket, életüket. A világon körülbelül 15 millió ember él szemétválogatásból, amiért naponta legfeljebb 1-2 dollárt kapnak. A szemétválogatók a telepek közvetlen közelében élnek, otthonaikat ellepi a hulladék, de nemcsak a fertőzések jelentenek veszélyt rájuk, hanem a különféle káros anyagok is – például az ólom –, amelyek az évek során a szervezetben felgyűlnek, és súlyos betegségekhez, akár halálhoz vezetnek.

Bár hivatalosan gyerekek nem dolgozhatnának hulladéklerakóknál, a hatóságok szemet hunynak a dolog felett, azzal meg pláne nem törődnek, hogy ezek a fiatalok nem járnak iskolába, így végképp a társadalom perifériájára sodródnak, nem reménykedhetnek jobb jövőben, rendes életben. Nagyon sokan a felnőttkort sem érik meg.

Senki ne gondolja azonban, hogy a napról napra termelődő egyre nagyobb mennyiségű szemét csupán lokális probléma. Bár kényelmes a fejünket a homokba dugni és semmit sem tudni arról, mi a további sorsa a kidobott hulladéknak, az igazság az, hogy előbb vagy utóbb a mi mindennapjainkat is érinteni fogja a szemétkérdés. Sajnos az is látszik, hogy önmagában a szelektív hulladékgyűjtés sem megoldás, hiszen az újrahasznosítás nagyon csekély.

Ne gondoljuk, hogy csupán porszemek vagyunk a gépezetben! Mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy ne fulladjunk bele a sok szemétbe, például azzal, ha a fára és a papírra nem mint korlátlanul rendelkezésre álló nyersanyagra tekintünk vagy amennyire tudjuk, csökkentjük az elektronikai hulladék termelését. Közös érdekünk, hogy minimalizáljuk a keletkező szemét mennyiségét, mert eljön az a pont, amikor már mindannyian szembesülni fogunk felelőtlen életmódunk következményeivel. Ne változtassuk bolygónkat szemétteleppé! Ehhez nem kell nagy dolgokra gondolni, kezdő lépésnek az is elég, ha a műanyag, eldobható palack helyett saját kulacsot használunk, nejlonszatyrok helyett gyümölcshálót és saját bevásárlótáskát viszünk magunkkal a boltba. Tegyünk érte, hogy a Föld még sokáig az a csodálatos bolygó lehessen, amely az emberiség otthona!

Nézd meg, mi az az 5 dolog, amit a nagyanyáinktól tanulhatunk fenntarthatóság terén: