– Számos népszerű kötet szerzője vagy. De más módon is kapcsolódsz az irodalomhoz. Mesélj a munkádról!

– Huszonnyolc éve kiadványszerkesztéssel kezdtem a szakmát, és szépen-lassan jutottam el oda, hogy egyszemélyes szerkesztőségként végig tudok kísérni egy könyvet a teljes útján, azaz a kézirat befogadásától a nyomdai gyártásig és elektronikus publikációig. Tizenhat esztendeje kimondottan a könyvkiadási szférában tevékenykedem – különböző szerzőknek és kiadóknak, megbízásos alapon. Tavalyelőtt elindítottam a saját kiadómat, a Könyvek sorban-t – egyelőre a saját könyveimmel a fedélzeten –, tavaly pedig egy szakmai könyvkiadóhoz, a Bookshiphez csatlakoztam. Idéntől teljes állásban nekik dolgozom, de természetesen nem csak velük tartom a kapcsolatot. Emellett számos más kiadóval, szerzővel – ha úgy adódik – szervezem az átjárást egymás között. Töretlenül hiszek a magyar irodalmi szereplők lehetséges összefogásában. 2015 óta adok ki saját könyveket, és ebben az évben elvégeztem egy könyvkiadói projektmenedzseri képzést is, így most már papírom is van a tevékenységeimről kívül-belül.

– Nem meríti ki a kreatív energiáidat ez? Marad ihleted az alkotásra?

– Hát nem hazudok, elég sok energiát igényel, és bizony adott esetben kimerítő tud lenni. De mivel ez a szenvedélyem is, így hat rám Konfuciusz mondása: „csináld azt, amit szeretsz, és soha többet nem kell dolgoznod”. Ez egyfajta ikigai, a „tökéletes munka”, azaz egy olyan tevékenység, amit egyszerre szeretek csinálni, értek is hozzá, ugyanakkor jövedelmet teremt és a közjónak is segít. Emellett most nincs annyi időm az alkotásra, de ilyenkor fejben írok, és remélem, hogy egyszer lesz majd lehetőségem leírni, ami ott gyűlik.

– Miért fontos elmagyarázni a laikus közönségnek, hogy kik és hogyan dolgoznak egy könyv megjelenésén?

– Amikor valakinek „beüt a ménkű, hogy ő most bizony író lesz” – nekem is így történt, ezért beszélek erről ilyen formában –, akkor nyilván elönti az a hivatástudat, hogy akkor ő most bizony író lesz. Elindul egy számára teljesen ismeretlen világban, aminek csak egy részét érzékeli az első alkalommal: írni kezd. Viszont ahogy kiadásra kerül a műve, vagy felmerül, hogy ő kiadhatja a könyvét, amit meg fog írni, onnantól becsöppen egy olyan közösségbe, ahol annak rendszerét, működését nem feltétlen ismeri. Fájdalmas azt látni, mennyi szerző, de sokszor még kiadó sincs tisztában a szakma mélységeivel, követelményeivel, lehetőségeivel és hátulütőivel. Sokszor a saját maguk vagy épp mások kárán, nagyon sok tanulópénzből kénytelenek megszenvedni ezt. Ezért fontos őket már a folyamat elején vagy azt megelőzve oktatni a témában.

– Egyenlő eséllyel indulnak ma a férfiak és a nők az irodalmi életben?

– Hú, ez nagyon jó kérdés! Amennyire sikerült végigkövetnem eddig, én azt láttam, hogy a kétezertízes évek közepére kialakult status quo – miszerint leginkább magyar férfiak magyar vagy külföldi névvel, de masszívan uralják a pályát – megváltozott, és mostanra több szerzőnő van hazánkban, mint férfi, és az utóbbi szereplő kezdi magát visszaszorítva érezni. Ezt persze lehet, csak én látom így – illetve a különböző körök, zsánerek, csoportok között is változhat a felállás –, mégis úgy vettem észre: egyre több nő mer könyvet írni. Kinyílunk, felbátorodunk, és a régi álneveken túl merünk a saját vagy magyar néven publikálni. Ez hatalmas fejlődés. Hogy egyenlők-e az esélyek, az már más kérdés! Itt már nem is biztos, hogy nemeket különböztet meg a rendszer. Egyszerűen vannak egyes szerzői körök és olvasói csoportok, amelyek zártak, nehezen fogadnak be friss jelentkezőt, mindegy, milyen nemű. Ugyanakkor egyes zsánerek persze lehetnek inkább patriarchálisak, míg mások esetében a férfiaknak sokkal nehezebb érvényesülni – mégis nyitottabbnak látom a pályát, és egyenlőbbeknek az esélyeket, mint tíz éve volt.

– Mit olvasnak manapság legszívesebben az emberek?

– Mostanában az is csoda, ha olvasnak, azt kell mondanom. Annyira felgyorsult a világ, hogy vagy alkalmazkodunk ehhez, vagy eltemetnek a tennivalók, és nem marad időnk olvasni. Ezt persze sokan igyekszenek megcáfolni, szerencsére sikerrel. Így akik könyvmolyok, azok között elég széles a skála, hogy mit olvasnak szívesen. Talán most nagyon hódít a romantasy és a dark romance, illetve az önsegítő pszichológia – ha kiemelhetem ezeket. Sajnos az e-könyv nem hódít annyira, mint külföldön, pedig nem árt tágítani a volument, szó szerint – egy e-könyv igazán elfér a polcon és a táskában is. Ha pedig vezet az ember, akkor hangoskönyvet is hallgathat. Azért én annak is örülök, hogy a papírnyomat népszerű maradt.

– Min dolgozol jelenleg? Mi lesz a következő nagy dobás?

– Jelenleg sok félbemaradt történet pihen a fiókomban, de nem kizárt, hogy egyszer feléled. Igazából most majd szeretnék átfogóbban írni arról, hogyan működik a lapkiadói szerkesztőségi munka – akár hagyományos nagy, akár önköltséges mikrokiadóról van szó. Ezt a könnyed hangulatú, de komoly témájú tanulmányt már papírnyomatban jelentetném meg. Rengeteg minden változott az eltelt évek óta, én is sokkal többet tudok mesélni erről, illetve a téma is egyre inkább aktuális. Egyelőre keresem az időt – mert olvasóközönség és kiadó szerencsére már van.

– Te adtad át az életműdíjat Nemere Istvánnak. Hogy is volt ez a találkozás?

– A Magyar Könyv és Magyar Termék mozgalom a hazai irodalom támogatására alakult, azaz a magyar szerzők magyar nyelven írt könyveinek népszerűsítését tűzi ki célul, ezáltal összefogást teremt. Sky S.T. írónő és a Helma kiadó alapította 2023-ban. Én is bekerültem a több mint 160 támogató szerző közé, emellett nagykövetek, bloggerek, szponzorok segítik a közös munkát. Az MKMT szerzői és könyves promóciót és marketinget folytat, pályázatokat ír ki, könyves eseményeket szervez és díjakat ad át a tagjainak. Mi, támogató írók a könyveinkre feltett MKMT-logóval hirdetjük a jó ügyet. Kiadó- és körfüggetlenül bárki csatlakozhat a mozgalomhoz, nem csak magyar szerző. Mindenkinek van itt helye, aki szeretné a magyar irodalmi kultúrát népszerűsíteni és jobbítani a hírnevét, illetve egy szuper, összetartó közösségbe akar tartozni. Szponzorálnak minket ugyanúgy cégek, mint ahogy olvasók is a mozgalom mellé állnak. Az egyik csodálatos dolog, hogy a drága néhai Nemere István is az MKMT szerzője és nagykövete volt élete utolsó éveiben, és végtelenül megtisztelt a tudat, hogy én adhattam át neki az MKMT életműdíjat az egyéves születésnapi rendezvényen. Hálás vagyok azért, hogy találkozhattam vele. Sajnos ő tavaly elhunyt, és személyesen nagyon hiányzik, munkásságával viszont hatalmas örökséget hagyott ránk, amire szerintem mi, magyarok is méltán büszkék lehetünk az irodalmi szférában.