Borítókép: Palya Bea: A befelé nyitás Forrás: Éva magazin / Getty Images

Palya Bea: A befelé nyitás

Hatalmas társaság, bulik, tömeg, koncertek... Te is alig vártad, hogy újra benépesüljenek a közösségi terek, találkozhass rég látott barátokkal? Vagy épp ellenkezőleg: továbbra is inkább a nyugalmas, meghitt beszélgetésekre vágysz? Hogyan gondolkodik az online és az offline lét adta lehetőségekről, utakról egy előadóművész, akinek lételeme a zene, a tánc, a társaság, a közönség, a közösség?

A járvány utáni nyitás: kihívás. A bezártság nekem befelé fordulást hozott. Léteztem, viselkedtem valahogyan másfél évig, családtagokon és közvetlen munkatársakon kívül alig láttam embert. Ma is javarészt online meetingelek, online tanítok, online énekelek, elkerülök szinte minden boltot, megrendelek online minden dolgot.

Majd jött a májusi koncerteső. Aranyat ért sokaknak, nekem viszont hirtelen túl sok lett a szereplő. Sok és sokk. Sok a szociális helyzetek mennyisége, minősége, szinte a bőrömbe vájt az emberek közelsége. Beléptem Zentán egy étterembe, felhördült vagy ötven ember a művésznő láttán; ők a csodálatos, lelkes, zenére kiéhezett közönség, mégis, megijedtem, hisz ennyi embert utoljára együtt kb. fél évvel azelőtt láttam. Az ő örömteli sóhajuk pillanatában én magamra húztam a védelmül szolgáló tüskebundát.

A koncert csodás egyesülés volt a zenével, a hallgatóimmal, de utána nem mentem ki dedikálni, a nagy közös vacsoránál is az asztal legszélére ültem, hogy ne kelljen beszélgetni.
A zene születése az egekig felizgat most is, ez nem változott, a koncert első pillanatától az utolsóig fürdök a hangokban. Ám az előtte és utána keletkező találkozásokban sündisznó vagyok: összegömbölyödöm, védem magam a tüskéimmel, távolságot tartok. Ez a másokra mondott „nem” egy önmagamra mondott igen következménye: jobban hallgatok arra a belső igényemre, hogy pontosan mennyi és milyen kapcsolódás esik jól.

Forrás: Getty Images

A covid alatti önmagam mellé állás eredménye az is, hogy ma már szinte csak úgy beszélgetek, ahogy nekem jó: duóban, mély témákról, bizalomban és biztonságban. Mert nem akarom a „társalgás”-nak keresztelt dologra vesztegetni a figyelmemet, ahol több szereplő van, szörfözünk udvariasan a felszínen, ugrál a figyelem fókusza.

Az ilyen „szociális izék” alól megtanultam kibújni a koncertes mindennapokban is. Alkottam kedves formulákat és nézéseket, hogy ne bántsak meg senkit, de magamhoz is hű legyek, és azt mondjam és csináljam, ami bennem van. Az egyik kedvenc fesztiválom szervezője egy fáradhatatlan, beszédes energiabomba. Ettől működik jól a fesztiválja. A megérkezésem pillanatában máris indult volna az ő meleg szóáramlata felém, de kedvesen odaszóltam: „Bocsánat, most még antiszociális fázis van!” Meglepődött, de megértette, szavak nélkül kísért oda a színpadhoz, ahol aztán Lisztes Jenővel, a Cimbalomkirállyal zenélve lehoztuk az égit a földre.

De pont azért, mert zene közben az istenekkel beszélgetek, nem jut erőm emberi szóra előtte és utána. Már a koncert napjának kora reggelén a másik, illékony világ hívásának engedelmeskedem, fáraszt minden földi, a hangszerek, a fellépőruha… Tudom, ez a játék része, mégis, engem csak a zenélés/előadás/ tanítás konkrét akciója érdekel, arra irányítom minden figyelmemet, és kizárom a többi dolgot. Ez egy kihívást jelentő határtartási gyakorlat, kicsit másképp kell beszélni, viselkedni benne. Ez hozhat mások számára is furcsa mondatokat, nem férnek az emberek annyira hozzám, ez meglepő, hiszen a Palya Bea perszóna olyan kedves és nyitott…

Ez így is van. Nyitott vagyok és kedves. De már csak akkor, ha épp az tudok lenni. A covid elején írtam pár bezártságspecifikus sort az Élet című dalom dallamára, egy informatikus barátommal jót derültünk rajta, de végül nem osztottuk meg. E barátom a szociálisan szorongó, fejbe menekülő tech-férfi prototípusa, ismerem ezt a lelket jól, én is egy ilyen férfival élek. Sőt, bennem is lehet hasonló jellemvonás, hisz ezt írtam meg abban a pár sorban: „Nem vagyok én amúgy sem egy szociális típus/ Tulajdonképp nekem jól jött a koronavírus…”

Lehet, hogy nem is a járvány alatt lettem introvertált, hanem ez a folyamat jóval korábbi. Bárhonnan is indult, ez most nem is olyan rossz nekem. Természetes, otthonos, jól körülhatárolt, és sok-sok értékkel ajándékoz meg. Például kikövezi az életem következő, tágas szakaszának ösvényeit, ahol online angolul tanítok kreativitást, éneket, dalszerzést, nemzetközi projektek által fürdök a közös alkotás örömében. Ha már egyszer ennyi meló volt magamat meggyúrni, gyógyítani, miért ne adnám oda azt az eszköztárat a világnak, amit ezen az úton (ki)találtam?

Milyen izgalmas kettősség: a befelé fordulás valójában nyitást jelent. A hatósugaraimat a laptop elől növelem. Ez is kihívás, csak másmilyen. Az online kapcsolódás nekem sokszor tisztább, szabályozottabb, irányítottabb, jobban keretezett. Például online tanításnál minimális a csúszás, jobban tudom tartani a saját határaimat. És másokból is ez jön, tiszteljük egymás idejét, határait. Az van, amit megbeszélünk.

Van az online előadásra, tanításra egy rákészülési fázis: tech-dolgok, az adott alkalmazás tesz - telése, fények, kábelek, eszközök, állványok. Aztán a look-dolgok: rúzs, púder, alkalomhoz illő, kis ki - vágásban is előnyös ruha. Ez jó esetben 15 perc, de mindig van valami, ezért inkább fél óra. Az online esemény után általában kidőlök a gép mel - lől. Kell egy másik fél óra, amíg megérkezem az itt és mostba. Ha a kislányaim nincsenek ott épp, egészen könnyen megy. Ha ott vannak, az nehezebb. Mégis, az introverziómnak ez a formátum jobban megfelel. Elmegyek, engedelmeskedem egy másik világ hívásának, átrepülök az online térbe, tanítok, mondom, csinálom, adom az energiát. Aztán visszajövök.

A nyelvi határok átlépéséhez is bátorságot és biztonságot ad az online lét. Egyre többet adok elő angolul, tanítok, megkérek félig ismeretlen, nem magyarul beszélő embereket, hogy jöjjenek a tesztcsoportjaimba, amelyek általában pár óra alatt megtelnek. Mintha épp a hívásomra vártak volna… Hívlak téged. Írjunk új mesét! Kinyúlok az online térbe, szabadon és bátran ráírok emberekre, akiket videón felfedezek, így szerzek partnereket. Közben figyelem a testi érzeteimet. Ha jók, akkor a levél mehet.

Nem tudom, hogy mindez pontosan hova vezet, talán messzebbre, mint amit el merek most képzelni, mert még félek, vagy épp most megyek át a félelem kapuján. (Azaz továbbra is félek, csak közben megyek…) De mintha valami nálam nagyobb hívásnak engedelmeskednék, van bennem egy sej - telem, hogy ez jó irány, a testemben érzem, hogy ez jó nekem, és azoknak is, akikkel dolgozom, akiket tanítok.

Igen, a járvány utáni nyitás: kihívás. Állok elébe. És csak most kezdem látni, hogy a korábbihoz képest még tágasabb az a táj, amelyre most rányílok.

Te is úgy érzed, hogy introvertált vagy? Akkor nézd meg a galériánkat!