Nem vagy forradalmár, nem indítottál mozgalmat, nem borítasz, nem hangoskodsz, mégis kiszúrt magának a média. Különleges az, ahogyan élsz, ahogy fogalmazol, ahogy megkomponálod magad, ahogy reagálsz...

Szívesebben élnék egy olyan kultúrában, ahol ez azt jelenti, hogy csak egy vagyok az ezerből. Egy vagyok a sok hasonló megjelenésű művészettörténész, az ezer hasonló értelmiségi nő között. Talán már zajlik is a változás, ami ide vezethet, de

Abban az angolszász közegben, ami az ideálom, és amit az egyetem alatt szívtam magamba, ez az attitűd azonban teljesen normális, sőt, elvárt.

Kurátor, művészettörténész, kultúrakritikus, antropológus, rádiós műsorvezető – ez mind te vagy. Használod-e arra a nyilvánosságot, amihez ezekből hozzájutsz, hogy érzékenyíts erre az attitűdre?

A szakmám egyik eleme a kommunikáció, a másik, hogy mindig figyelmes maradjak magam körül a világra, és fontos feladatnak tartom, hogy valamilyen formában meg is mutassam, amit látok. Ám azok az orgánumok, amelyeknek a világlátása és szemlélete nagyon különbözik az enyémtől, nem keresnek meg, nem kérnek fel. Hiányoznak nekem azok a szócsövek – tudod –, ahol az általuk képviselthez képest másfajta nézőpontokat vagy attitűdöt lüktetsz, és mégis van erre kíváncsiságuk, nyitottságuk, naprakészségük vagy vitakészségük. Pezsdítő volt, amikor korábban még mind szóhoz juthattak a különböző világlátású emberek és intézmények. Intézmény alatt értem az én icipici galériámat is. Szerintem akkor is lelkesedhetsz egy emberért, ha egyáltalán nem a te világlátásod szerint beszél arról, ami körülvesz minket, de mondjuk a szótára vagy a konzekvens beszédmódja megérint. Sajnálom, hogy a szellemi életnek ez az izgalma, sokszínűsége totál kikopni látszik, és hogy egy buta középszer polarizál, á-ba vagy b-be, jobb sarok vagy bal sarok, vörös sarok vagy fekete sarok.

Igény pedig van rád, mindig gyűlnek köréd fejlődni, művelődni vágyó emberek.

Igen, akár az Instagramon is látszik, hogy mennyi embernek van igénye a kapcsolódásra. Mondjuk az Insta egy jó szűrő is – látom, hogy alapvetően nők követnek. Mert a nők igenis vágynak értelmes beszédre, értelmes tartalmakra, értelmes vitára, értelmes nőkre, női példaképekre. Eltűnt vagy legalábbis jobb szintre lépett a nőknek írott tartalmak lebutítása, az a szemlélet, hogy amit mi kikapcsolódásként fogyasztunk, annak valami felületes dolognak kéne lennie. Szerintem ma sokkal bátrabban választhatnak témákat a platformok, amelyek nőkhöz szólnak.

És hol vannak a férfiak? Hisz nélkülük mit sem ér a feminizmus.

A választ és a teljes Oltai Katával készített interjút az Éva magazin már kapható, 15. születésnapi számában találhatod és olvashatod el!