Bár egyre több területen törték át – vagy legalábbis repesztették meg – a nők azt a bizonyos üvegplafont, a tudományban még mindig a férfiak állnak a ranglétra felső fokain. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lennének ismert női tudósok, akadémikusok, hiszen elég csak Marie Curie-re vagy Karikó Katalinra gondolni, de tény, hogy férfiakból többet fel lehet sorolni. Mindennek pedig már rég nem az az oka, hogy a nőket kizárnák vagy korlátoznák az oktatásban, mint évszázadokkal ezelőtt. Sőt, a magyarországi egyetemeken évek óta több a női hallgató, mint a férfi, és több nő szerez diplomát, mint az ellenkező nem. Ahogy viszont haladunk előre a tudományos pályán, feltűnően csökken a nők aránya. Az alapszakosok közül 56% nő, de PhD fokozatnál is még 52%, viszont a Magyar Tudományos Akadémia doktorai között már csak 16-17%, az akadémikusok között pedig 10% alatt van.

Témák férfiaknak fenntartva

Ezt az elgondolkoztató statisztikákat Kalmár Melinda történész, a Szegedi Tudományegyetem Jelenkortörténeti Tanszékének tudományos főmunkatársa ismertette a CEU Bibó István Szabadegyetem programján. De a szakember kiemelte, hogy nemcsak vertikálisan, hanem horizontálisan is láthatatlan falakba ütköznek a nők, mert rengeteg olyan tudományos terület van, ami hagyományosan férfias. Azon talán senki nem lepődik meg, hogy a műszaki és a matematikai diszciplínákban jóval nagyobb a férfiak aránya, de még a bölcsészettudományok között is vannak olyanok, ahol a nők alig rúghatnak labdába. Az állam- és jogtudomány, a közgazdaságtan és a teológiai tipikusan ilyen, és a szakemberek szerint aggasztó, hogy éppen a világértelmező tudományos területekre nem engedik be a nőket.

Réti Mónika, a Nők a Tudományban Egyesület önkéntese ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy sokáig a természettudományok területén is csak olyan kérdésekben engedték kibontakozni a nőket, ahol nem reméltek áttörő eredményt, sikert. Példának June Almedia skót virológust hozta fel, aki a hatvanas években felfedezte a koronavírusokat, amelyeket az elektronmikroszkóp alatt látható alakjukról nevezett el. Hagyták a laborban tevékenykedni, mert nem vártak ilyen felfedezést, amikor pedig Almedia előállt vele, félresöpörve a szakmaiságot tévesnek titulálták az eredményeit, és sokáig kellett harcolnia, hogy elismerjék. Vajon akkor is ilyen lett volna a fogadtatás, ha férfi fedezi fel a koronavírusokat? Ha tippelhetnék, azt mondanám, hogy dehogy, kis túlzással mondva koronát is kapott volna érte, és nem a vírusfajtát.

A tudomány úgy működik, mint a maffia?

Pető Andrea, a CEU Társadalmi Nemek Tanulmánya Tanszékének professzora saját maga is tapasztalta a nemi diszkriminációt. A kerekasztal-beszélgetésen elmesélte, hogy mikor kolléganőjével közösen megvizsgálták, hogy a tudományos folyóiratokban 1999 és 2014 között milyen arányban jelentek meg férfiak és nők írásai, illetve a témák tekintetében milyen megoszlás van a nemek között, rengeteg e-mailt kapott kapott, amiben férfi tudósok megkérdőjelezték a munkáját, a kutatás módszereit és pontosságát, sőt többen egyenesen hisztérikának nevezték. Véleménye szerint a tudományos élet még ma is borzasztóan feudális alapokon nyugszik, és sokban hasonlít a maffiára, sőt egyre inkább úgy működik, mert a teljesítménynél fontosabb a lojalitás és az ideológia. „Az illiberális tudománypolitika nagyon komoly előrenyomulásban van, sőt létrehoznak egy párhuzamos tudományértékelési rendszert is. Új episztemológiai bázisra akarja helyezni a tudományt” – mondta Pető Andrea, és hozzátette, a Mathias Corvinus Collegium tökéletes példája ennek az ijesztő jelenségnek.

És hogy mi az oka annak, hogy a nők alig juthatnak fel a tudományos ranglétra tetejére? A beszélgetés résztvevői szerint ez nemcsak egy faktoron múlik. Egyrészt szerepet játszik a szervezetek és a vezetők hozzáállása, a tudásra és a magasabb rangú pozíciókra hatalomként tekintenek, amelyet láthatólag nem akarnak nőknek átengedni. A diszkrimináció pedig annyira mélyen beleivódott a társadalomba, hogy nem ritkán a tudományos pályára készülő lányokat a szüleik is azzal riogatják, hogy erős ellenszélben kell majd tanulniuk és dolgozniuk. Kende Anna szociálpszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézete igazgatója szerint pedig a nők eleve kevésbé hisznek magukban, mivel nem azt sugallják nekik kicsi koruktól kezdve, hogy képesek az akadémikus pályán helytállni. Nem véletlen például, hogy a pszichológia szakon a hallgatók 90%-a nő, ám a ezen a tudományos területen is alig találni nőket, ők jellemzően gyakorlatban foglalkoznak a pszichológiával, a kutatói munka itt is a férfiaké.

Kémcső helyett pelenka, labor helyett konyha

Mindezek mellett fontos tényező az anyaság, ahogy Pető Andrea fogalmazott „az anyasági ár”, amelyet a nőknek kell megfizetniük. A gyermekvállalás általában éppen arra az időszakra esik, amikor a tudományos pályájukat a legaktívabban tudnák építeni. A kutatói és akadémikus léthez ugyanis szervesen hozzátartozik a networking, a konferenciákon való részvétel, projektek miatt nem ritkán utazni kell, és egy kisgyermekes anya jóval kevésbé mobil, mint egy férfi társa. Ha pedig olykor a tudományt helyezi előtérbe, akkor gyakran megkapják, hogy miért nem a gyermekükkel vannak.

A helyzet megoldásához a rendszer minden szintjén tudatosabban kéne törekedni az egyenlőségre, de a beszélgetés résztvevői egyetértetek abban, hogy a pozitív kivételezés nem szerencsés. Az elmúlt években több törekvés is volt arra, hogy a nők ne rekedjenek meg az alacsonyabb tudományos pozíciókban, de ezek egyike sem hozott igazi áttörést. Közel 10 éve kérték először számon a Magyar Tudományos Akadémiától, hogy miért elenyésző a nők aránya a rendes tagjai között. Ez volt a híres eset, amikor kiderült, hogy több a László nevű rendes tag, mint a nő. De hasonlóan nagy felháborodást keltett 2022-ben az Állami Számvevőszék Pink Education nevű jelentése, ami lényegében azt mondta ki, hogy a nőknek nem volna szabad ilyen nagy számban egyetemeken tanulniuk, mert feleslegesen veszik el a képzési helyet, ha később otthon maradnak szülési szabadságon, vagy rosszabb esetben tudományos pályájuk érdekében nem vállalnak gyermeket. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői bíznak abban, hogy az újabb generáció már egyenlőbben kezeli ezt a genderkérdést, és véleményük szerint mentorprogramokkal – amelyek külföldön már sikerrel működnek – lehetne segíteni a nőket, hogy elhiggyék, nemcsak a Barbie babából lehet tudós, hanem bárkiből, aki szeretne.

A galériában megismerheted néhány kiemelkedő tudós nő életét és munkásságát: