Miért pont Lesznai Anna? Emiatt a kép miatt. Hosszúak a nyáresti árnyékok, a lába közé gyűrt szoknyára már tompán esik a fény, talán ilyenkor lehettek a legszebbek a táj színei. Így fest, lógó cigivel a szájában a matyószívű költőnő. Jól látom, szája szegletében ott bujkál a cigi mellett a mosoly is. Megérint az elégedettsége. Épp ott van, ahol lenni akar, azt csinálja, amit szeret. Beleértve a bagót is. (Tudom, sikk volt anno ez a szenvedély, mégis ma látni így képen, a szabadság jelképével ér fel nekem.)

S hogy mit jelentett neki, egy versében olvashatjuk:

Balázs Béla: „egy virágokat és gyümölcsöket szóró misztikus vulkán"

Fiatal korában igazi kastély-kisasszonyként nevelkedett és bár Párizsban tanult festeni, nem ez volt a fő profilja. A világ szeretetének szenvedélyét nem csak ecsetvonásokban adta ki magából, hanem fonalakba öltve és sorokba szedve egyaránt. Ha számokban kéne kifejeznem őt, így nézne ki: 64324∞. Egyszerre volt jelen hat szakmában: képzőművész, tanár, festő és könyvillusztrátor, költő és regényíró. Emellett négy gyermeket szült, három férje volt, két kontinensen és legalább négy országban élt és ereiben pulzált a végtelen.

Versei már a Nyugat első számában megjelentek. Társutas vendégművész a Nyolcakban (avantgárd művészeti csoportosulás), tagja olyan haladó szellemi csoportosulásoknak, mint a Huszadik Század és a Vasárnapi kör. Volt kiállítása többek között a Nemzeti Szalonban, hímzéseit bemutatták a Párizsi Galerie de Rue Royal-ban, Berlinben, és az Ernst Múzeumban. A magyar szecesszió fontos asszony-alakja.

Szívében hordta a vidéket, annak szín- és hangulatvilágát a szomszédos emigrációba és kontinensnyi távolságba is, s lett az elfeledett női nyelv és a felszabadító női energia búvópatakja.

„Milyennek szeretném magam? - Hitemnek megfelelőnek.”

És hogy mi ez a hit? Magának határozta meg. Sajátos hitvilágot alakított ki, amit az ornamentikában lelt meg. Máli (eredeti neve Moscovitz Amália) szeretett naplót írni, amiben sokszor magyarázza világlátását.

Nem élt benne megfelelési igény semmilyen deklarált elv vagy ideológia felé, sem tekintélytisztelet.

Az ornamentika számára egy párhuzamos világ, a mesék világa. Itt megtalálható minden, ami a természetben jelen van - az emberiség közös kincse - csak épp elvarázsoltan, egy mágikus kapoccsal ellátva. Az embert, mint a természettel szoros összhangban működő teremtményt látta. Animista világnézete szerint minden élőnek lelke van.

„Mint ahogy az ornamentikában ősi űriszonyunk – a rendezetlen káoszt érezzük űrnek – értelmes formákkal népesíti, díszíti a teret, úgy népesíti lélekkel a lélek űriszonya a mesevilágot”

Otthonteremtés

Az otthonteremtés sajátos női jellemvonás, ne tévesszük össze a fészekrakással. Legjobbjaink művészi szenvedéllyel és érzékkel alkotják meg álmaik otthonát. Ha életében már létező szakma lett volna a lakberendezés, valószínűleg e műfajban is szívesen alkotott volna. (Mesekönyvet írt Mese a bútorokról és a kisfiúról címmel, amit - nem véletlen - Ortutay Gyulának, a híres néprajzkutatónak ajánlott.)

De Lesznainál nem pusztán esztétikai kérdés volt az otthon, hanem magában hordozta az önazonosság kérdését és a valahová való tartozás vágyát.

A zsidó arisztokrata-dzsentri család lánygyermeke egy olyan korban találta magát, ahol „minden egész eltörött”. A felborult társadalmi rend és a XX. század eleji viharos évtizedek megingattak minden addig biztosnak tetsző keretet. Maga többször kényszerült elhagyni otthonát és emigrációba vonulni. Éppen ezért érthető az a kétségbeesett vágy, hogy nyugalmat leljen az ornamens világában, a rendezett motívumok megnyugtató rendezettségében, ahol mindennek biztos helye és szerepe van. Érthető a szándék, hogy berendezze magának ezt a kívánt világot saját otthonában.

A Kert, mint saját univerzum

Az otthonát nem csupán hímzett párnáival és függönyeivel rendezte be, hanem körbevette magát emberekkel és az ő szellemiségükkel töltötte be szobáit és kertjét.

Körtvélyesen cseperedett a családi Moscovitz kastélyban. Itt teremtette meg azt az otthont, ahol az lehetett, aki lenni akart és azokkal lehetett együtt, akiket szeretett. A kastély kertje a falutól kőhajításnyira, a természet lágyán feküdt, mint a „béke elzárt szigete” itt élt szoros kapcsolatban a vidékkel, amit annyira vágyott. Igényelte a társaságot, a szellemileg élénk összejöveteleket. Háza sosem nélkülözte a vendégeket, szinte hazajárt ide Ady Endre, Kaffka Margit, Balázs Béla, Rippl-Rónai, Kodály, Bartók. Valóságos „Szalonélet” szökkent körülötte. Aki itt megfordult, boldogan emlékszik vissza az itteni nyarakra és Málira, aki egyforma szeretettel fogadta mindegyiküket.

"Lesznai Anna - Máli - körtvélyesi birtokán sokunkat vendégül látott. Rippl-Rónai József nagyon szépen megfestette a kastély hátsó teraszát és előtte a virágokat, de számomra a kastély kertje nem ilyen volt. Elvarázsolt kastély volt egy óriás kert közepén… Ha sokan voltunk, huszonketten ültünk az asztalnál.”
(Forrás: Gráber Margit: Emlékezések könyve. Bp., Gondolat Könyvkiadó, 1991. 18 old)

„Mint ahogy az ornamentikában ősi űriszonyunk – a rendezetlen káoszt érezzük űrnek – értelmes formákkal népesíti, díszíti a teret, úgy népesíti lélekkel a lélek űriszonya a mesevilágot”
(Forrás: Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 13. szám · / · Lesznai Anna: Babonás észrevételek a mese és a tragédia lélektanához)

… csak a szerelem ér valamit…

Ahogy a művészetben, a szerelemben sem ismerte el a konvenciókat. Sajátos asszonyi szerelemfilozófiát vallott. Nála a szerelemben való feloldódás, mint a nő legnagyobb lehetősége rejlett.

„Mindig a nő felelős a szerelemmegváltás sikeréért, mert a nő útja a szerelem” – vallotta. A szerelem képes a megváltásra, eljuttatja az ént a teljességhez, magához Istenhez.

Ekkora asszonyi szívet táplálni kellett, fűteni, hogy sugározni tudjon és kiárasztani magából a létezés örömét.

„Hogy képzelheti egy asszony, hogy a világháborút, a két forradalmat, az ősi rend pusztulását és még egy alattomos ismeretlen betegséget is lebírhat puszta szerelemmel! És mégis, csak a szerelem ér valamit az életben...” - mondta Lesznai.

Ady Endre szeretett nővére

Így szól róla Ady: „Abban a kis szabadcsapatban, mely Magyarországon egy szebb és jobb jövőért harcol, ebben a szép, reformáló harcban – kevés a nő. És azok között is sok a Kleopátra, a Szapphó, a szerepet játszó nők, a Júliák. De Lesznai Anna a társ, az igazi társ, és nemcsak társ, hanem bátor ember is. Bátor harcostárs. Az emberségével, a bátorságával ugyanazért harcol, mint a férfitársak, de a maga asszonyi érzéseivel.

Itt a bátor asszony, kinél a bátorság nem új kalap, nem hisztéria, nem furcsa parfüm, nem kedv-lohasztó férfiaskodás. Embersége, emberi bátorsága egy asszonynak, aki már nemcsak úgy csinálja, de úgy is érzi az életet a maga asszonyi ereje szerint, mint mi.”

Önéletrajzi ihletésű regényének (Kezdetben volt a Kert) kritikája pedig remek marketingfogás volt: „Lesznai Anna nagyon cirógatja a szókat, azokat is, amelyek ezt a nagy becézést nem érdemlik meg. Még nem tudja, hogy 999 szót kell megölni, hogy az ezredik, az igazi megszülessen."

Baráti gonoszkodás volt ez a pár sor Adytól, habár tudjuk, nem alaptalan. Lesznai mégsem sértődött meg, fantasztikus női ösztönök késztették az írói alkotásban, saját maga ezt így kommentált:

„Egész életemben nem akartam mást, mint nem férfiművészetet adni. Az asszony ne akarjon jobbat csinálni, hanem mást."

1913-ban Ady Magunk szerelme és 1914-ben Ki látott engem? című kötetéhez tervezett címlapot. Ez utóbbi motívumait egy párnán is kihímezte. Ez lett a hírös Ady-párna.

„Hímeztem, és ma is mosolyogva gondolok rá, hogy mennyi hímzett Lesznai-párna hevert valaha a pesti díványokon. Jó generáció voltunk. Rengeteg értékes ember vitatkozott sok érdekes dolgon ezekre a párnákra támaszkodva.”

A divat körforgása

A hímzés reneszánszát figyelhettük meg nem régiben. Újra megjelentek farmereken, de még cipőkön is a hagyományos magyaros hímzésminták. Zoób Katti egyedi kollekciót tervezett Lesznai Anna öröksége előtt tisztelegve.

A Kézimunka öröme

A régiek úgy tartották, hogy egy kislyánynak meg kell tanulnia kézimunkázni. Értsd itt a hímzést, horgolást. Akkoriban közösségi tevékenység volt esténként összeülni, a pislákoló fénynél hímezni és közben ölteni a szavakat.

Lesznai mezőkövesdi parasztasszonyoktól tanulta kislányként a hímzést. Ezekről az asszonyokról és lenyűgöző esztétikai látásmódjukról mesél egy interjúban már napjai alkonyán.

Saját manufaktúra

A hímzésterveket, amiket először megrajzolt és akvarellel kifestett a kontúrok mentén átpötyögtetett textilre, és a fonalmintákkal vagy színkódokkal látta el. Így juttatta le vidéki parasztasszonyokhoz, foglalkoztatott hímzőnőkhöz, téli megélhetést biztosítva ezzel vagy hatvan asszonynak.

„Akkoriban az általam tervezett motívumok divattá váltak néhány faluban, amelyek eddig nem is viseltek hímzett holmit. Sikerült a népies elemeket belevinni a városi iparművészetbe és sikerült saját művészi produkciómra kapatni olyan falvakat is, amelyekben eddig nem volt eleven népművészet.”

Verseltem

„Párizsi festőiskolából hazatérve tudtam meg, hogy Hatvany Lajos elvitte verseimet a Nyugat-nak. Adyval, akinek versei persze már elkápráztattak, apám házában találkoztam először szemtől szembe.

Apám nem szerette a legújabb irodalmat. Rögtön összevesztek. A vita folyamán mérgezett nyilak és irodalmi teóriák helyett Ady és Petőfi-sorok ütköztek össze a sűrű dohányfüstben. Ady Adyért, apám Petőfiért harcolt; remekül mulattak, és egyikük sem kételkedett, hogy ki a győztes.

A vers szeretete a gyerekkorban, a magyar irodalomba vetett hitem a rég elmúlt ifjúságban gyökérzik. Hat évtízed elmúlása után is az verseltet, amit onnan hoztam magammal. Ma is kiárad a szívem, és ma is egy percnyi öröklétre vágyom.”

Festettem…

„Festettem, mert gyönyörködtem otthonom földjében, és a rajta nyüzsgő teremtményeknek meg akartam őrizni a képét…”

„…Míg festésre az vitt, hogy megóvjam kis világom szépségét az elmúlástól…”

Meséket fest, ahol minden egynemű. A parasztok, az állatok, a kastély, a növények mind-mind univerzumának egyenrangú részei, szerves összetevői. Ezek az úgymond képmesék. A falusi élet történéseit örökíti meg, mint az aratás, mezei munkák, állatokkal való foglalatoskodás, diskuráló parasztok és parasztasszonyok, a diószüret és a tiloló.

Képei első ránézésre talán naivnak, nehézkesnek tűnhetnek, egyik festményén ezt irigylésre méltó öniróniával jegyzi meg:

„Estén rajzoltam, kezem kissé vénen! De kitört rajtam gyerekesebb énem. Nézem a művet, gyönyörködöm benne: Mintha a művész csak négy éves lenne! De kár, hogy ami megtörtént a képen, nem esik meg rajtam is ilyenképpen: Lefestené most önmagát a festő, s lenne helyettem itt egy ifjú, fess nő!”

"Mese-mese, mesd el"

Élete titka leginkább meséiben és meseillusztrációiban tárul fel. Naplójának jelentős részét teszik ki az álomleírások és a mesevázlatok.

„Meséimet láttam, álmodtam és elmondtam –, mikor valakinek magyarázni akartam azt, ami történt velem és bennem.”

A mese-dimenzió egy biztos talajt jelentett neki, ahol mindennek meg van a maga szerepe, ahol semmi nem következmények nélkül való.

Az értékmentés meséiben is érzékelhető: a növény és állatvilág titkai, a természethez közeli falusi népek mindennapjait őrzi meg nekünk bennük.

Mindent meg akar örökíteni az utókornak. Azt a veszendő szép világot ajándékozza nekünk, aminek tünékenysége mindennap megejtette őt, ráhímezte párnáira, vezette ecsetvonásait, ott lapul minden szavában.

Galériánkban híres írónők stílusát követheted!