„Már vagy húsz órája utaztam, háromórás késésben voltam a tervezett menetidőhöz képest. Ez is nyilván megágyazott a „remek” hangulatomnak. Az ablak mellett ültem, a felhőket bambultam: igyekeztem elterelni a gondolataimat és nem idegeskedni. Egy nagyon csinos, fiatal hölgy mellett kaptam helyet, ami alaphelyzetben bőven elég lett volna ahhoz, hogy kizökkentsen a nyomott kedélyállapotból.

Csak sajnos volt egy kis szépséghibája; ez a helyes lány szinte „bűzlött” a parfümtől; nem viccelek! Őszintén szólva borzasztó nehezemre esett, hogy ne tegyem ezt szóvá neki már az utazásunk első tíz perce után.

És mintha csak szándékosan tetézte volna a dolgot; egyszercsak benyúlt a táskájába, elővett egy éktelenül büdös kézfertőtlenítőt, amivel szintén jó alaposan befújta magát; mintha nem lenne holnap. Ezen a ponton már a hányinger kerülgetett, olyan szinten felkavarodott a gyomrom ettől a szagkavalkádtól.

Néhány perc elteltével mertem csak előbújni a maszkom menedékéből, amikor is a hölgy hozzám hajolt és arra kért, húzzam már föl a sötétítőt, hogy kiláthasson az ablakon. Hogyne – feleltem, de akkor már nem tudtam nem megállni, hogy ne szóljak be neki. A parfümje borzasztó erős – szúrtam oda a kritikus mondatot. Sajnálom – válaszolta, akkor úgy tűnt, kissé félénken.

Majd az összes maszkot, szemellenzőt - mindent, ami csak nálam volt - magamra húztam és az út hátralevő részében némán és mereven arra koncentráltam, hogy a hullámokban fel-felkavarodó gyomromat féken tudjam tartani. A sztorinak itt viszont még nincs vége: ahogy a gépünk földet ért, a nő felém fordult és sértetten közölte, hogy ÉN rémes helyzetbe hoztam ŐT a megjegyzésemmel. Neki ugyanis nem igazán van szaglása, én viszont lehetnék egy kicsit tapintatosabb, mielőtt ismeretlenül beszólogatok másoknak.

Megpróbáltam higgadt maradni, de azt azért hozzátettem,

Alig vártam, hogy felnyissák az ajtót és hogy végre kiléphessek az utastérből.

Viszont őszintén érdekel, nektek lett volna jobb ötletetek ebben a helyzetben? Én tényleg nem azért szóltam neki, mert fel akartam bosszantani; egész egyszerűen csak jó lett volna levegőhöz jutni. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán vette-e az adást…Mégis mi egyebet tehettem volna? Látványosan cseréljek helyet valakivel? Attól csak még jobban megsértődött volna.”

Arról, hogy mikor kell tényleg aggódnod a repülőn, pilóták mesélnek a Galériában!