Minden Rendben

A Minden Rendben egy tragédia egy nemrég megözvegyült apáról, Sándorról (Hajdu Szabolcs), aki súlyos morális dilemmába keveredik. Az egyetlen szemtanúja lesz egy súlyos balesetnek, amit magatartászavaros kiskamasz fia okoz. Sándornak döntenie kell: vállalja az igazság terhét és a fia életét romokba döntő következményeket, vagy hazudja el a tettet, ami viszont a fiú lelkivilágát torzítja el egy életre? Apai ösztönei az utóbbiba hajszolják bele.

A Minden Rendben fontos morális kérdéseket boncolgat. Tényleg minden rendben?

A világ az őszinteség korába lépett, mégis minden nap játszmázunk – különösen azokkal, akiket a legjobban szeretünk. A családról alkotott képünk még mindig tele van idealizált elvárásokkal: harmónia, szeretet, feltétel nélküli támogatás.

De mi történik, ha a valóság nem illik ebbe a képbe? A szeretet néha falakat épít – falakat, amelyek börtönné válhatnak, ha az igazság kimondása a saját szellemi vagy fizikai szabadságunkat veszélyezteti. Pedig ahhoz, hogy meggyógyuljunk, először szembe kell néznünk azzal, amit eddig magunkba temettünk. Mert végső soron az igazság nem mindig fekete-fehér.

A filmről a Dénest alakító Sáfrány Ágostont kérdeztük, aki még iskolásként, 2017 körül kezdett színészkedni kisebb és nagyobb produkciókban, szerepelt reklámfilmekben, valamint statisztaként feltűnt nagyjátékfilmekben. Első jelentős szerepét a Maszatvár című rövidfilmben kapta.

– Hányadik filmed volt a Minden rendben?

– Ez volt a második nagyjátékfilmem és volt még két kisfilm, amiben dolgoztam, de ez volt a legjobb film, amiben részt vehettem, bár nagyon fárasztó és megterhelő is volt egyben. Főleg az iskolai tanulás szempontjából, amit nem is tudtam mindig teljesen megoldani.

– Hányadik osztályba jársz?

– Most leszek hetedikes.

– Hány forgatási napod volt?

– Nem is tudom. Ha tippelnem kéne, biztos volt harminc, de lehet, hogy kevesebb volt, csak többnek éreztem.

– Ilyenkor van veled szülő a forgatáson?

– Édesapám mindig elvitt oda, ahol éppen forgattunk, volt, amikor ott is maradtak a szüleim, de nem volt rá szükség, hogy állandóan ott legyenek – de mindig elérhetőek voltak.

– Hogyan kerültél a filmbe?

– Igazából úgy, mint a többibe, bementem egy castingra, ott meghallgattak, lefotóztak. Aztán csak úgy kiválasztottak, mert gondolom tetszett nekik, hogy el tudok játszani olyan dolgokat, amiket nem minden hozzám hasonló, velem egykorú korú gyerekszínész tudna eljátszani.

– Mennyire vagy izgulós?

– Néha egy-egy jelenetnél előjön belőlem az, hogy én ezt most nem biztos, hogy szeretném csinálni, vagy nem biztos, hogy jól fog sikerülni, de amúgy nem nagyon izgulok rajta. Megcsináljuk, és ha jó, akkor jó, ha nem jó, akkor újra megpróbáljuk.

– Egy forgatás azért elég unalmas lehet egy magad korú gyereknek a sok várakozással, átállással, a jelenetek sokszori felvételével. Ezt hogyan bírtad?

– Ha nem volt ott rajtam kívül más gyerekszínész vagy valaki, akivel jól lehetett beszélgetni, akkor néha tényleg meglehetősen unalmas volt. Volt, amikor csak leültem telefonozni, de azon van egy szülői zár, ami egy idő után nem engedi, hogy többet játsszak rajta – na, akkor kezdtem egy kicsit kártékonykodni! Ilyenkor elmegyek mindenfelé beszélgetni, mindenfélét megnézni, de azért kell, hogy mindig legyen a közelemben egy rádiós ember, hogy elérhető legyek, ha véletlen kellenék. Ilyenkor felfedezem a helyszínt, hogy néz ki, mik vannak ott.

– Ez a fiú, akit játszol, mennyire hasonlít rád?

– Nem is tudom. Hasonlít rám, de neki kicsit rosszabb a helyzete, hiszen meghalt az édesanyja. Én jobban tudom kifejezni magam, mint ez a karakter, aki eljátszottam, aki inkább magába forduló fajta. Kicsit agresszívan reagál olyan emberekre, akik megpróbálják belőle kihúzni azt, hogy miket gondol, akik valamiért meg akarják tudni a titkait.

– Neked is van testvéred, mint a filmbeli karakterednek?

– Van, kettő is. Mind a kettő kisebb, én vagyok a legnagyobb. Jól elvagyok velük, szeretem őket, jó velük játszani. Néha nyilván piszkálnak vagy felidegesítenek, de nem szoktuk bántani egymást – egy kis csikizés belefér. A filmbeli testvérem nagyobb nálam, és nekem nincs arról tapasztalatom, hogy milyen egy ilyen helyzet, de most egy kicsit belekóstoltam. Szerintem az a jobb, ha én vagyok a nagytesó.

– Milyen volt egy lánnyal játszani, és Hajdu Szabolccsal? Akadtak nehézségek?

– Nem volt nagy különbség, hogy egy lánnyal játszok vagy mással, de amikor Szabival volt jelenetem, akkor előre tudtam, hogy az nehéz lesz, abban teljesen biztos voltam. Ha Zongával (Jakab-Aponyi Zonga) kellett játszanom, akkor nem stresszeltem annyira, mert sejtettem, hogy kicsit könnyebb jelenet lesz, például játszunk valahol.

– Mennyire érezted át azt a helyzetet, amibe a karaktered kerül?

– Sokat gondolkodtam azon, hogy én mit csinálnék én egy ilyen helyzetben, és bele tudtam élni magam a szerepbe, és át tudtam érezni, hogy mit miért tesz ez a fiú. Azért vannak olyan megmozdulásai, amit nem tudtam hová tenni, hogy miért pont azt a megoldást választja. Nem is csak a konkrét tettekre gondolok, hanem a jellemére, de az is lehet, hogy ez csak azért van, mert az apja nem foglalkozik vele eleget, mert elhanyagolja őt, és lehet, hogy ez váltott ki belőle ilyen érzelmeket, és ezért tesz meg olyan dolgokat, amiket én nem tennék, ami teljesen más megvilágítást adott nekem. Bele tudtam élni magam a helyzetébe, de nem tudtam teljesen átérezni a motivációit, hogy mit akar elérni, és miért így éri el azt.