Mennyi ideig tartana elutazni a Földről Naprendszerünk bolygóira, ha menni kellene?
Naprendszerünk bolygóinak sora a Naptól távolodva a következő: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz. Szegény Plútót 2006 augusztusában a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) leminősítette törpe bolygó státuszúra, így őt már ne keresd a sor végén. Ellenben a többi gáz és kőzetből álló bolygó, mind büszkén rendeződhetne sorba egy közös, Naprendszert ábrázoló fotón.
Mennyi időbe telne eljutni a Földről egy bolygóra?
Nem lehetetlen, de nem is egyszerű megmondani, hogy pontosan mennyit kell időben egy adott bolygó felé utaznunk, hisz számos tényezőt figyelembe kell venni a számításoknál. Helyzetünk és a többi bolygó helyzete -a folyamatos mozgás miatt- változik. Keringünk a Nap körül, forgunk saját tengelyünk körül is. Múlthéten, írtam is egy rövid hírt a szerdai szuperhold jelenségről, mely során azt figyelhettük meg, hogy a Hold mennyivel nagyobb és fényesebb a Földhöz legközelebbi állásában. Földünk holdja ekkor, elliptikus pályáján a legközelebb került hozzánk: csupán csak 357 311 km-es távolságban járt tőlünk.
Ám mozgásunk csak az egyik tényező az utazási idő számítása során. Ennél sokkal fontosabb tényező a tömeg és az üzemanyag. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen célból indítanánk rakétát egy adott bolygó irányába. Csak gyorsan elrepülnénk mellette? Vagy röppályára állnánk vagy netán le is akarnánk ott szállni? Minden egyes eset további kérdéseket vet fel a tervezés során, melyeknek fókuszában az üzemanyag és általa a szállítandó tömeg áll.
Nem mindegy továbbá, hogy a Földről melyik irányba mennénk! A Nap felé haladnánk vagy tőlünk, a Naprendszerből kifelé mutató irányba mennénk? Mert, ha a Mars, Jupiter, Szaturnusz stb. irányába vinne utunk, akkor energiát kellene nyernünk a Nap vonzásával szemben. Míg a Nap felé haladva, a Vénuszra, Merkúrra tartva, energiát kellene veszítenünk. Ezek mind újra a tömeg és üzemanyag kérdését vetik fel.
Na de, számos expedíció indult már, akár olyan távoli bolygókra is, mint például a Szaturnusz. Őt a Cassini űrszonda érte el, mely még sikeresen is landolt a bolygó Titan nevű legnagyobb holdján.
A tudósok számításai és a mért adatok így bőven szolgálnak válasszal arra, hogy meddig tartana egy utazás Naprendszerünk bolygóira.
A cikkhez forrásul szolgáltak: Planetary Science Institute, Wikipedia, NASA.gov