"Bevallom, én is eljátszottam már nem egyszer azzal a gondolattal, milyen lenne becsöngetni a régi lakásunkba és megkérni az ott lakókat, hadd nézzek már szét az egykori otthonunkban. Bár nagyon szeretném újra bejárni a helységeket, az egykor oly sok mindent jelentő szobákat; mégsem jutottam el soha odáig, hogy ezt ténylegesen meg is lépjem. Ebben persze biztosan benne volt, van az is, hogy nem szeretnék azzal szembesülni, hogy az új lakók hogyan rendezték, alakíttatták át számomra a felismerhetetlenségig a lakást; amitől valószínűleg csak szomorú lennék" - vallja Linda.

Így hát jobb híján, ha rám tör a nosztalgia, gondolatban barangolom csak be a régi hajlékot és ha nagy ritkán a régi bérház előtt visz az utam, felpillantok az egykori ablakainkra.

Nem így gondolta az az idősebb úr, aki tényleg fogta magát és becsöngetett az egykori otthona ajtaján, szerencsét próbálni. Elmesélem, én ezt hogy éltem meg, a másik oldalról" - kezd bele az ominózus történetbe a fiatalasszony.

Nemrég költöztünk az új otthonunkba, a kisfiunk még csak 8 hónapos, de már várjuk a testvérkét. Ez egy nagyon szép, kissé ódon ház a külvárosban; első látásra beleszerettünk; nagyon élvezzük az ittlétet -meséli a 28 éves nő. Épp csak elkezdünk kipakolászni, berendezkedni, én éppen valamelyik óriási dobozunkat kezdtem el bontogatni, amikor váratlanul csöngettek. Egy 60 körüli férfi volt az, amolyan 10 éves forma kislányokkal; akik - mint kiderült - az unokái voltak.

- Ebben a házban éltem 12 éves koromig – kezdett bele az idősebb férfi a mondókájába, felszólítás nélkül. Azóta is nagyon hiányzik, szerettem volna még egyszer látni, no meg a lányoknak is meg akarnám mutatni. Hadd lássák is végre, mégis mi ez a hely, amiről a nagyapa folyton uncsi sztorikkal traktálja őket. Nem szeretnék tolakodni, de meg kell kérdezzem, megengedné hogy körbesétáljunk? Ígérem, egy fél órán belül el is tűnünk innen!– tért rá a lényegre.

Bár abszolút megnyerő volt külsőre, akiről semmi rosszat nem feltételeznél, mégsem tudtam nem arra gondolni, hogy egy védtelen kismama vagyok egyedül, itthon, a belső szobában alvó gyerekemmel.

- Nézze kérem, ne haragudjon, de nem nagyon szeretném, hogy idegenek mászkáljanak a házunkban ebben a helyzetben -válaszoltam.

- Teljesen megértem, de higgye el, nem lennénk a terhére. Nem nyúlnánk semmihez és gyorsan végeznénk is. Nagyon sokat jelentene, ha beengedne a házba – erősködött a férfi.

- Sajnálom, de nem lehet. Ez már az én házam, ahová idegeneket csak nagyon nyomós okkal engedek be.

- Ha Önnek az nem elég nyomós ok, hogy egy idős ember arra kéri, hadd nézzen szét utoljára a gyermekkori otthonában; akkor hát rendben, legyen. Nem erőszakolhatom magára – mondta és távozott.

A férjem nem így gondolta. Este, amikor hazajött, elmeséltem neki a fura sztorit, mire ő értetlenkedni kezdett; hogy tagadhattam meg egy idős úr efféle kívánságát. Szerinte hiba volt így viselkednem, pedig milyen szép gesztust gyakorolhattam volna a nagyapa irányába. A véleményemet ennek ellenére továbbra is fenntartom és bármilyen kegyetlenül is hangzik, egy percre se bántam meg, hogy így cselekedtem. Szerintetek jól döntöttem? Ti mit tennétek hasonló helyzetben?" – teszi fel a kérdést a fiatalasszony.

Galériánkban 4 okot mondunk, miért éri meg néha idegen emberekkel is beszélgetni