A királyi család szembeszáll a Meghant érő rasszista támadásokkal

„Biztonságos környezetet” teremtünk Meghan Markle számára, jelentette be a brit királyi család még március elején, és ehhez egy sor irányelvet vezettek be, amelyek korlátozzák, hogy rasszista és szexista megnyilvánulások jelenjenek meg a közösségi oldalaikon.
Amióta Meghan Markle felbukkant a brit királyi udvarban, egymást érik a rasszista támadások az interneten – egyes szélsőséges trollok, úgy látszik, képtelenek napirendre térni afölött, hogy Harry herceg egy félvér lányba szeretett bele. Mi több, úgy látszik, léteznek bulvároldalak is, amelyek beszálltak a gyűlöletkeltésbe, a Daily Mail például „gazdag és egzotikus DNS” kifejezéssel utalt Meghan származására, aminek szintén nem örültek a Kensington palotában. „Ezeknek a cikkeknek a szerzői mind tagadták, hogy rasszista szándék vezérelte volna őket, de a szövegek tónusa mégis olyan volt, amitől a pár kényelmetlenül érezte magát” – magyarázta egy rádióműsorban Max Foster, a brit királyi család egyik ismert tudósítója a CNN-nél.
Foster szerint az is problémát jelent a hercegi pár számára, hogy ezek a trollok olyan benyomást próbálnak kelteni, mintha a színésznőből lett hercegné jelenléte „korrumpálná” a brit monarchia intézményét. „5000 tweetet találtunk, amely anti-Meghan hashtageket tartalmazott, és ezeknek a tweeteknek a 70 százaléka mindössze 20 accountról származik. Úgy gondoljuk, hogy ezek robotok, de sok kárt okoznak.” A tudósító elmondja, hogy a Kensington palota szoros együttműködést tart fent tech cégekkel, amelyek blokkolnak és moderálnak egyes kommenteket, fotókat a közösségi oldalakon.
Olyan képet is megosztottak neonáci szervezetek és felhasználók, amely Harry herceg kivégzésére szólít fel, mert „elárulta a faját”.
Meghan Markle-t lényegében mindig is támadták a bőrszíne miatt, hol azért, mert félig afroamerikai származású, hol, pedig azért, mert állítólag szégyelli ezt. A támadások felerősödtek, amikor a színésznő Harry herceg barátnője lett; akkor a Kensington palota szokatlan módon sajtóközleményt adott ki, hogy lecsillapítsa az indulatokat.