Mikroműanyagot lélegzünk be, eszünk, iszunk és már a vérünkben is benne van

Borítókép: Mikroműanyagot lélegzünk be, eszünk, iszunk és már a vérünkben is benne van Forrás: Getty Images
Egy kutatás során az emberi vérminták mintegy 80 százalékában találtak műanyagszennyezést, amely komoly gyulladásokat okozhat a szervezetben.

Nap mint nap hatalmas mennyiségű műanyaghulladék kerül a környezetbe, ezért elkerülhetetlen, hogy az áltatunk fogyasztott élelmiszerekkel és vízzel mikroműanyagok kerüljenek a szervezetünkbe. Egy kutatás kimutatta, hogy a vizsgált emberi vérminták mintegy 80 százalékában megtalálhatóak a műanyagszemcsék – írja a The Guardian.

Amikor a műanyaghulladékok, például zacskók és palackok a környezetbe kerülnek, a természetes erők, vagyis az óceáni áramlatok, a szél és az UV-fény hatására kisebb darabokra, úgynevezett mikroműanyagokra bomlanak, melyek bekerülnek az élő szervezetekbe és jelenlétük már kimutatható az emberi szövet- és székletmintákban is.

Az új tanulmányt készítő kutatócsoport erre építve vizsgálta a műanyagok lehetséges jelenlétét az emberi vérben. A 22 egészséges donortól származó mintában a tudósok öt különböző polimert kerestek, amelyeket a műanyag építőköveinek tartanak. Az alanyok háromnegyedénél találtak műanyag részecskéket a vérben, ami az első bizonyíték arra, hogy a káros anyag bekerülhet az emberi véráramba. A minták fele PET-műanyagot tartalmazott, amelyet általában palackozott üdítőitalokhoz használnak, egyharmadukban polisztirolt találtak, ez főként élelmiszertároló dobozokból kerülhetett a szervezetbe, és a vérminták negyedében polietilénre is bukkantak, amely a bőrápoló termékekben, kozmetikumokban található, emellett a bevásárlószatyrokat is ebből készítik.

A kutatók feltételezése szerint a műanyag útja a véráramba valószínűleg nyálkahártyával való érintkezés útján, lenyeléssel vagy belégzéssel történik. Légzéssel például a házi porral együtt is bekerülhet a szervezetünkbe a sok mikroműanyag, ezért az otthonunkban érdemes rendszeresen szellőztetni és a már elhasználódott műanyag eszközöket – ételtárolókat, műanyag kulacsokat- időben lecserélni. Igazán aggasztó, hogy ezek a káros anyagok akár ételekkel, italokkal is bekerülhetnek a szervezetünkbe, és míg a részecskék egy hányada áthalad a testünkön, ha megakadnak, komoly gondokat, például gyulladást okoznak.

Korábban kimutatták, hogy a műanyag szemcsék toxikus hatással lehetnek a sejtekre és megváltoztathatják azok alakját. A laboratóriumi kutatások szerint a mikroműanyagok károsítják az emberi sejteket, miután megtapadhatnak a vörösvérsejtek külső membránján és korlátozhatják azok oxigénszállítási képességét. Egérkísérletek során pedig kimutatták, hogy a tüdőn keresztül beszivároghatnak a szívbe, agyba és más szervekbe, vemhes példányoknál pedig azok magzatába is átjutnak.

Nézd meg, mi mindenben van mikroműanyag!