– Mióta foglalkozol gyertyakészítéssel, és mi inspirált?

– 18 éve kezdtem el. A volt férjem egy szlovák gyertyagyártó cégnél dolgozott magyarországi képviselőként, így rövid időn belül felmértük és láttuk a potenciált a magyar igényekre: virágboltosoknak, ajándék-nagykereskedéseknek árusítottuk a kész gyertyát. Pár sikeres év után azonban jelezte a tulajdonos, hogy befejezi a gyártást, de volna-e kedvem néhány öntőforma fazont átvéve folytatni a magyar értékesítést. Nem mondhattam nemet, mert láttam, mennyire szeretik a vásárlók ezeket a típusú gyertyákat. Mivel én nem tudtam szlovákul, a tulaj nem tudott magyarul, a volt férjem pedig dolgozott, így egy-két fontos instrukció után a YouTube-ra rászabadulva (18 évvel ezelőtt!) elkezdtem fejleszteni magamat. Nagyon sok gyakorlás és sok selejtes gyertya készítése után sikerült csak megtalálni a tökéletes utat.

– Tehát teljesen autodidakta módon tanultad.

– Igen, de azért annyi segítséget kaptam induláskor, hogy elmondták, mennyi paraffinviaszhoz mennyi sztearint tegyek. Ekkor még messze voltak a növényi alapanyagok, a fakanócok. Angol és spanyol nyelvű YouTube-csatornákat néztem és elemeztem, és ha nem is mondták el a folyamatot, azért lehetett látni olyan apró részleteket, amikkel könnyebben haladhattam előre. A szinte zéró információ mellett tehát nehézkes volt a fejlődés, ezért lett az életem és munkásságom fontos szerepe a tanítás. Egyszemélyes és kiscsoportos workshopokat tartok, hogy az alkotói siker a résztvevőknél már gyorsabban jöhessen.

– Honnan szerzed be az alapanyagokat?

– Míg a pályám elején csak paraffin és sztearin keverékével lehetett dolgozni, így a kőolajfinomítók környékén voltak azok a kereskedők, akik a paraffint árusították. Most, amikor a növényi viaszok is meghódították a piacot, nagyon megfontoltan, jól tervezve kell az alapanyagforrást kiválasztani. Sok gyártó és még több lerakat van, ami azt a célt szolgálja, hogy a szezonnak megfelelő, legideálisabb viaszt szerezhessük be.

– Milyen alkalmakra készíted őket főleg?

– Ha magamnak és a családnak készítem a gyertyát, akkor nem kell hozzá alkalom. Érkezik egy új illatolaj vagy egy dizájnos gyertyapohár és meg is teremtődött. Ki kell próbálni! Az otthonomban tesztként készült gyertyák egy nagy polcot foglalnak be, persze mindet legalább egyszer már meggyújtottam. A nagylányom például csak bejelenti, hogy elfogyott a gyertyája és öntsek neki egyet az általa választott illattal.

– Vannak tipikus megrendelőid?

– Nincsenek. Mindenkinek van saját sztorija, miért szeretne gyertyát vásárolni, és ez így szép. Minden egyes vásárláshoz külön élettörténet kapcsolódik, amit szerencsére szívesen megosztanak velem a vevőim.

– Miért szereted tulajdonképpen a gyertyakészítést? Van hozzá ideológia, spirituális hit, vagy csak maga a tevékenység érdekel?

– Ebben a szakmában teljesedtem ki. Az összes tudást magam gyűjtöttem be, minden tapasztalatot én éltem át, legyen az jó vagy rossz. Minden nap egy új inspiráció, ha fejlesztem magam, akkor fejlődök, ha pihenni akarok, akkor a tervezésre fordítom az időmet, és ez is fejlődés. Ebben a tevékenységben csak magam vagyok a korlát, amit elég gyakran meg kell ugranom. Szabad vagyok, tökéletesen tudom csinálni bárhol és bármikor.

– Vannak-e különleges élményeid, akár a készítéssel, akár megrendelőkkel, vevőkkel kapcsolatban?

– Reggelente pálinkázni egy-egy vidéki vásárban, mert új szomszéd érkezett a sátrakhoz. Na jó, nem, ez csak poén. A Covid idején megkeresett három filmgyártó cég magyar képviselete, hogy filmekben, sorozatban szükségük van gyertyákra és tőlem akarják megrendelni. Az Árnyék és csont 2. évadában, a Stockholm Bloodban és az El Turco című török film hátterében is az én gyertyáim égnek. Ezt hatalmas lépésként éltem meg. Egyszer pedig – ez legalább 18 éve volt – betévedt a műhelyembe egy kis tacsi, épp amikor épp olvasztottam a viaszt egy 30 literes fazékban.

Elvittem a kiskutyát, utána meg elfelejtettem visszamenni, szóval egész éjjel égett a gáz a viasz alatt. Na, akkor megtanultam, hogy a viasz önmagában nem ég, csak nagyon füstöl: tiszta korom volt a műhely másnap reggelre. Szerencsére szellőztetéskor senki nem hívta ki a tűzoltókat.

– Megkérdezhetem, mi lett a tacsival?

– Gyorsan megkerült a gazdája, a műhelyemtől nem messze botlottunk egymásba. Nagyon kereste már a kutyust.

– Úgy láttam, jelenleg nem működik a honlapod. Fejlesztés alatt áll?

– A tanításra fókuszálok, ezért létrehoztam a KreatívRendetlenség márkanevet, ennek zászlaja alatt működtetek alapanyag webshopot, illetve online és személyes workshopokat tartok azoknak, akik szeretnének gyertyakészítést tanulni. A megkeresésekre persze reagálok és mindig elkészítem a kért gyertyát, legyen az egy darab vagy sokszáz.

– A férjem szerint a gyertyakészítő munkája olyan, mint a péké: minden gondosan készített műalkotása az enyészeté lesz (a kiflit megeszik, a gyertyát elégetik). Mit gondolsz erről?

– Egy vásáros sztori jut eszembe, amivel az összes gyertyaárus találkozik legalább egyszer az életben. Áll az illető a stand előtt és ámul, jaj de szép, jaj de jó illatú, majd hozzáteszi, hogy ő bizony nem gyújtaná meg, mert akkor nem lesz se szép, se illatos. Erre azt válaszoltam, hogy ha nem gyújtja meg a gyertyát, akkor én éhen halok. Mondjuk ez pont a fordítottja a férjed mondandójának, de a logika azonos. Ha szép, haza kell vinni és örülni neki. Ha van benne kanóc, az azt jelenti, hogy meg kell gyújtani, mert úgy még szebb lesz. Ha pedig már nem szép, akkor újat kell beszerezni. Nagyon sok fölösleges dolgot vesz az ember magának és a szeretteinek, ha viszont egy gyertya a szépségével adott 10 perc boldogságot, az illatával pedig több napra jó hangulattal lát el, akkor megérte ráfordítani azt az összeget.