Kék Duna keringő: a legjobb képek a múltból az ezerarcú folyamról

Duna-partra épült fővárosunk metafizikája közismert: versek, regények, mozgóképek, lelkes turisták öregbítik hírnevét. A közte és mellette hömpölygő, méltóságteljes folyó pedig olyan a budapestieknek, mint az örök kísérőtárs, a legjobb barát, aki mellett egy pillanatra megnyugodhat a lélek, ha túlságosan felzaklatta a városi lüktetés. De ne ragadjunk le a fővárosnál, a Duna ugyanúgy a vidéké is, és még 10 további országon halad keresztül, 10 nemzetnek nyújtva hosszú-hosszú idő óta lelki békét, vadat-halat, pártfogást.
És azt se hallgassuk el, hogy – bár nem tehetett róla – a habok remegtek úgy is, mint „sírköves, dülöngő temetők”. A Duna szörnyűséges háborúknak, magánéleti tragédiáknak, baleseteknek is szemtanúja volt: a folyóba dőlt épületek, a vízbe lőtt, hídról lezuhant-ugrott emberek, vagy a hajóbalesetek áldozatai ugyanúgy részei a folyó történelmének, mint Jókai Vaskapu-leírása, József Attila „rakodópartos” poémája vagy Jancsó Miklós kései filmjei.
Galériánkban összegyűjtöttünk a Fortepanról 80 év Duna-fotóiból egy csokorra valót. „Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve nézem, amit meglátok hirtelen.” Nézzük hát együtt.

Galériánkban csodás képeket találsz legszebb folyónkról, a Dunáról!
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...