Ezek a leghíresebb vérfertőző házasságok a történelemben: Sisi is az unokatestvéréhez ment feleségül, Kleopátra pedig a testvéreivel házasodott

Elsősorban fontos tisztázni azt, hogy mi számít pontosan vérfertőzésnek: tehát hivatalosan az egyenesági rokonok közötti nemi kapcsolatot értjük a vértfertőzés alatt, ez bűncselekménynek számít. Az egyenesági rokonokra pedig nem csupán az édestestvéreket értjük, hanem például az unokatestvéreket is. Ez nyilvánvalóan napjainkra teljesen elképzelhetetlen, azonban voltak olyan korok, amikor ez egy abszolút bevett szokás volt, sőt, sokan kifejezetten a családon belül kerestek jövendőbeli társat a gyermekeik számára. Ennek oka elsősorban a család tisztaságának megtartása, a vagyon családon belül való maradása, illetve a hatalom megőrzése volt, nem véletlen, hogy ez a házasulási forma elsősorban az arisztokrata, nemesi családokat jellemezte.
Voltaképpen úgy vélték, minél bensőségesebb egy vérvonal, annál tisztább, annál nemesebb, hiszen nem keveredik az alantas pórnéppel.

Bizony, Kleopátra is vérfertőző házasságban élt.
Fotó: Wikipédia - VII. Kleopátra
Az alábbiakban összegyűjtöttük a leghíresebb vérfertőző házasságokat. Fogadjunk, hogy fogalmad sem volt arról, hogy ezek a híres történelmi szereplők rokonnal házasodtak!
Ezek a leghíresebb vérfertőző házasságok a történelemben!
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...