– Elmeséled, mi volt az oka, hogy egyszer csak Angliába mentél tanulni?

– Én olyan családban nőttem fel, ahol a határokon átívelő utazások természetesek voltak, gyerekkorom óta gyakran jártam külföldre, és mindig élveztem, hogy megismerhetek új kultúrákat, helyeket, embereket. A másik ok az volt, hogy már az általános iskolában elkezdtem angolt tanulni, aztán kéttannyelvű gimibe jártam, ahol több tantárgyat angolul tanultam, emelt szinten érettségiztem belőle és letettem a felsőfokú nyelvvizsgát is. Az egyetem alapszakját itthon végeztem, a második évben pedig eldöntöttem, hogy a mestert az Egyesült Királyságban fogom megcsinálni. Ki akartam próbálni, milyen egy másik országban élni, Londont nagyon szerettem, de nem vetettem el más lehetőséget sem Angliában.

– A környezeted megértette?

– Igen, szerencsére sokan támogattak, úgyhogy nem volt kérdéses.

– Miért éppen Leeds?

– Olyan szakra akartam menni, ami új tudást ad. Én alapvetően geográfus vagyok, de kiskorom óta szenvedélyem a közösségi és a légi közlekedés. A University of Leeds indít minden évben egy közlekedéstervezés nevű mesterszakot, ami nem mérnöki, inkább a stratégiai részekre fókuszál. Utánanéztem, és mivel a szakmai portálok is nagyra tartották, végül emiatt esett a választásom erre a városra.

– Milyen volt az élet ott? Miből állt egy napod, heted?

– 2021 januárjában költöztem ki, a Covid kellős közepén, így egyből 10 nap karanténba kerültem, és az első időszakban az oktatás teljesen online zajlott. Ez elég megterhelő volt lelkileg, ráadásul eleinte egyedül laktam a kollégiumi szobában is.

– Mikor kezdett ez megváltozni?

– A 3. szemeszterben már eljárhattam könyvtárba, és a konzulensemmel is hetente találkozgattam, ez sokat segített. Ahogy jött a tavasz és a nyitás, egyre több lett a program, sokat kirándultunk, látogattunk környékbeli városokat a többiekkel, elmentünk Liverpoolba, a tengerpartra, Yorkba, és együtt is tanultunk.

Pozitívan emlékszem vissza, mert sok embert megismertem, volt indiai, kolumbiai, indonéz barátom, és jó volt a brit kultúrának részese lenni: jártam igazi angol házibuliban, szerettem a pubtúrákat és a csodás természeti helyeket. De nem tagadom, hogy voltak mélypontok a Covid miatt, és hiányzott a családom és az itthoni barátok.

– Hogyan fogadtak be a helyiek az egyetemen, vagy azon kívül? Lettek barátaid?

– Igen, nagyrészt nemzetköziek. Kis csapat alakult ki az egyetemen, nagyon befogadóak voltak az indiaiak, de a kolumbiai barátommal is évente találkozom itt-ott a világban. Tartottam a kapcsolatot magyar közösséggel, az ázsiai, kínai hallgatók viszont visszahúzódók voltak, nem is beszélték jól a nyelvet.

– És az angolok? Tényleg olyan sótlan népség, ahogy a legenda tartja?

– Részben igen. Szerintem felszínesek: segítenek, udvariasak, de ennyiben kimerült a kapcsolatunk. Nem beszélnek a problémákról, kerülik a mélyebb témákat, hallgatnak a politikáról: akkortájt volt aktuális a brexit, de hiába kérdeztem róla őket, általában szűkszavúan válaszoltak. Megtartják a véleményüket maguknak, fontos nekik a látszat, és ahogy viselkednek a pubokban, az időnként valóban kritikán aluli.

– Hogyan kapcsolódtál ki?

– Amíg be voltam zárva, leginkább edzettem, illetve szerettem vásárolni a boltokban, gyakran próbáltam ki ismeretlen termékeket. Amikor jobb lett az idő, sokat utaztam, kirándultam másokkal vagy akár egyedül. A kolumbiai barátommal úgy lettünk jóban, hogy mindketten szerettünk teniszezni, ami kültéren ingyenesen foglalható. 23 évesen a kollégiumban főztem életemben először, és nagyon hamar megszerettem, folyamatosan kísérleteztem új receptekkel. Mivel sikerélményem volt, a főzés szeretete a mai napig megmaradt.

– Mi az, amit nem szerettél?

– Maga Leeds nem egy nagy izgalom, nem is különösebben szép: iparváros, ami átalakulóban van üzleti központtá, és nagyon rossz a közösségi közlekedés.

Mindig gyalogolni kellett, ami egy idő után fárasztó volt. Nem szerettem a távoktatást sem, és mivel nem volt közvetlen repülőjárat Budapestre, mindig Manchesterbe vagy Londonba kellett vonatozni. Az időjárás se túl jó, főleg Észak-Angliára jellemző a nagy szél, ilyenkor az embernek az életkedve is elmegy. Nyáron viszont 20-25 fok van, ami sokkal jobb, mint itthon.

– Tudom, hogy hezitáltál rajta, de végül hazaköltöztél. Miért?

– Gyors és váratlan döntés volt. A diploma után kint kerestem állást, de hiába volt jelentkeztem úgy 60-70-re, sehova se vettek fel. A brexit miatt én már nem kaptam meg az automatikus letelepedést, a vízum drága volt, a végén pedig azon aggódtam, vajon lejár-e, vagy kapok állást. Sajnos nem sikerült, pedig kint akartam maradni. A vízumosokat sokszor nem részesítik előnyben, gyakran ezért estem ki az első körben.

– Itthon viszont jött egy lehetőség...

– Igen. Tavasszal hazajöttem látogatóba, az egyik barátom pedig, aki a BKK-nál dolgozott, szólt, hogy van egy üres gyakornoki pozíció. Felvettek, s mivel 1 hónappal később lejárt volna a vízumom, némi töprengés után elfogadtam az ajánlatot, és hazaköltöztem.

– Nem bántad meg?

– Nem. Megbecsülnek ezen a helyen, sok új embert megismertem, lettek külföldi ismeretségeim, sőt, párkapcsolatom is. Nem csinálnám vissza, ennek így kellett történnie. Ugyanakkor nem zárom ki, hogy a jövőben nemzetközi vizekre evezzek: folyamatosan figyelem a lehetőségeket, mert szívesen kipróbálnám magam másik országban, valahol Európán belül.

Galériánkban olyan külföldi helyeket nézegethetsz, amik szerintünk a legmenőbbek!