Különleges leletre bukkant egy 8 éves kislány

Borítókép: Különleges leletre bukkant egy 8 éves kislány Forrás: Getty Images (joecicak)
A kis Elise az iskolája környékén játszott, amikor egy különös tárgyat talált. Hamarosan kiderült, hogy a kislány egy körülbelül 3700 éves leletre bukkant.

Amikor a gyerekek a szabadban játszanak, gyakran bukkannak érdekes dolgokra. És persze, büszkén mutatják a felnőtteknek a botokat, köveket és egyéb tárgyakat, mondván, ők most kincsekre leltek. És az esetek egy részében ez tényleg így van. Ez történt egy nyolcéves norvég kislánnyal is, aki egy 3700 éves tőrt talált, amikor az iskolája közelében játszott.

Elise persze nem tudta, mit talált, de megmutatta a követ a tanító nénijének is. Ő rögtön látta, hogy tanítványa különleges leletre bukkant, és értesítette a régészeket. „A szakértők megállapították, hogy a 12 centiméter hosszú, kovakőből pattintott eszközt a kőkarszakban készítették” – írja a 24.hu.

Hozzáteszik, hogy a fegyver igen ritka leletnek számít, mert a kovakő természetes módon nem képződik Norvégiában. Tehát máshonnan került oda, valószínűleg Dániából.

Persze, a régészeket nem hagyta nyugodni a 3700 éves tőr, és ásatásokat végeztek a környéken, hátha találnak még pár kőkorszaki tárgyat, de nem jártak sikerrel.

Forrás

Tudod, hogy az ókori Egyiptomban milyen szépségtrükköket alkalmaztak? Nézd meg a lenti galériánkat, megmutatjuk!