– Mesélj kicsit a kezdetekről: hogyan indult a sportos pályád?

– Nem volt előre elrendelt út, hogy a sporttal fogok foglalkozni – sőt. Értelmiségi családból jövök, ahol a mozgásnak nem volt hagyománya. Kiállításokra, hangversenyekre jártunk, kirándultunk – de edzésekre nem. A sport nem számított „komoly” dolognak, pláne nem olyasminek, amiből meg is lehet élni.

Én is teljesen más irányba indultam: idegenforgalmi iskolát végeztem, olasz–német idegenvezetőként kezdtem dolgozni. De hamar kiderült, hogy nem ez az én utam. Sok volt bennem a szorongás, kevésnek éreztem magam – főleg nyelvtudásban –, és nem találtam benne azt a belső húzást, ami igazán visz előre. Így tértem vissza a sporthoz – először mint feszültséglevezetéshez, aztán életformaként.

Kanyarok, kitérők és felismerések vezettek odáig, ahol ma vagyok. Talán éppen ezért tudok hitelesen segíteni azoknak, akik elakadtak, irányt keresnek – vagy újrakezdenének.

Aerobikedzőként kezdtem a 2000-es évek elején, az IFAA-n szereztem az első oklevelem, később a személyi edzőit is. Részt vettem olaszországi továbbképzéseken és kongresszusokon, majd a TF sportrekreációs szakán tanultam tovább. Innen indult a saját vendégköröm, és elindítottam az egyéni vállalkozásomat, a Training System szakmai portált.

Közben fitnessversenyeken is indultam, és kezdőként is több dobogós és negyedik helyezést értem el. Mégis rájöttem, hogy a versenyzés nem az én világom. Nem akartam fölé növeszteni az izomtömeget – egy ponton túl már úgy éreztem: ez nem én vagyok. A versenyeken mindig ez volt a „hibám”: nem voltam elég nagy izomzatú – de számomra ez nem volt cél.

– Aztán hirtelen eltűntél a fővárosból. Mi történt?

– Kaptam egy komoly állásajánlatot: Balatonkenesén egy luxusyacht-kikötőhöz tartozó sportcentrum vezetését bízták rám. Nyolc évig irányítottam a központot – teljesen más világ volt, de rengeteget tanultam belőle.

– Pár évvel később viszont sokkoló fotók jelentek meg rólad. A sportos, életvidám lány helyett egy csont sovány, megtört nővé váltál. Mi történt veled?

– Amikor véget ért a balatoni munka és egy hosszú párkapcsolat is, visszaköltöztem Budapestre – de akkorra már teljesen máshogy láttam a világot. Nem volt munkám, egyedül voltam, az anyagi tartalékaim is kimerültek. Lelkileg is mélyre kerültem – depresszió, kilátástalanság, izoláció.

A nővérem tanácsára visszaköltöztem Sopronba, de a csendes vidéki élet – anyukám túlféltése és a régi környezet – csak felerősítette az elveszettség érzését. A depresszióval étvágytalanság jött, majd anorexiás lettem.

– Hogyan tudtál ebből kimászni?

– A fordulópont akkor jött, amikor a mérleg már csak 28 kilót mutatott. Ekkor mondtam ki magamnak: „Ági, kapj észhez, baj van!” Elkezdtem olyan embereket keresni, akik megélték ezt, de kijöttek belőle. Így találtam rá Pék Júliára, aki éveken át önzetlenül segített.

A legfontosabb, amit megtanultam: ez nem végállapot. Ez csak egy állapot – és van belőle kiút. Nálam nem a testképzavar dominált – sosem láttam magam kövérnek. Régen az izomnövelés volt a célom. Nálam a lelkem tört össze. Ezért kezdtem önismerettel, könyvekkel, technikákkal dolgozni magamon – és szép lassan visszataláltam az evéshez, az élethez.

– Hogyan vagy most? Mivel telnek a napjaid?

– Fizikailag és mentálisan is sokkal jobban vagyok – de a testem még mindig törékeny. Az anorexia hatásait ma is érzem. Most azon dolgozom, hogy a saját szakmai tudásommal építsem újra magam.

Online életmód-tanácsadóként dolgozom, több magazinban jelennek meg szakmai írásaim – például az ÉVA magazinban is. A fókuszom a 40+ korosztály testi-lelki erősítése: mozgással, táplálkozással, tudatossággal. Hiszem, hogy soha nincs késő újrakezdeni – és hogy hitelesen csak az tud segíteni, aki maga is megjárta a mélyet.

– És te magad is sportolsz még?

– Igen – minden egyes nap! A mozgás számomra olyan alapvető, mint az evés vagy az alvás. Ha kimarad, borul a rendszer. A mozgás a stabilitást jelenti számomra.

– Mi a célod az „Iránytű a jól-léthez” című podcasttal?

– Szeretném, ha hozzám lehetne fordulni nemcsak mozgással vagy táplálkozással kapcsolatban, hanem akkor is, ha valaki elakadt. Mert sokszor – mint nálam is – az étkezési zavar csak tünet. A gyökér sokkal mélyebben van: a gondolkodásmódban, a feldolgozatlan traumákban, a szeretet hiányában.

Ezért indítottam el az „Iránytű a jól-léthez” podcastot. Szeretnék később egy jegyzetkönyvet is írni ezekről – kapaszkodóként másoknak is, akik elindulnának a saját útjukon.