
Will Smith felesége elárulta: ez a szomorú oka annak, miért csak kendővel a fején jelenik meg a nyilvánosság előtt
Úgy tűnik, Will Smith és családja jelenleg gőzerővel a munkára koncentrál. A színész nemrég érkezett meg Budapestre, ugyanis az elkövetkező hetekben a magyar fővárosban forgatja legújabb filmjét, mindeközben felesége, Jada Pinkett Smith otthon maradt, hogy beszélgetős műsorára koncentrálhasson. A színésznő néhány hete indította el a Red Table Talk című sorozatot, amiben édesanyjával és lányával beszélgetnek hetente más és más személyes témáról.
A legutóbbi adásban felmerült, kinek mi az a testrésze, amivel egyáltalán nincs megelégedve. Ekkor terelte át a szót Jada arra, ami már sok rajongónak szemet szúrt: hogy az elmúlt fél évben miért viselt kendőt szinte minden nyilvános eseményen. Utoljára tavaly decemberben jelent meg a vörös szőnyegen hosszú fürtökkel, majd ezt követően éles váltás következett, és beújított egy rövidebb frizurára.
Ekkoriban mindenki azt hitte, hogy csak stílust akart váltani a színésznő.

Azonban most már biztos, hogy egy betegség is közrejátszott a dologban. Jada bevallotta, hogy a haja foltokban elkezdett kihullani, valószínűleg alopecia miatt.
Az alopecia egy előre nem látható autoimmun-betegség, a kialakulás okát pedig az orvosok sem tudják. Ilyenkor a szervezet immunrendszere megtámadja a hajtüszőket, mert kártevőknek gondolja ezeket, ennek következtében pedig foltokban elkezd kihullani a haj. Jadát különösen megviselte a dolog, mivel a frizurája mindig is fontos volt számára, és úgy érezte, többé nincs választási lehetősége. Ugyanakkor tudja, hogy a világon ennél sokkal szörnyűbb dolgok is léteznek, ezért megtanulta más szemszögből nézni a helyzetet, és elfogadni, hogy mi történik vele.

Jada őszintesége sok más alopeciával szenvedő embernek adott erőt, ezért is nagyon szuper, hogy képes volt beszélni betegségéről!
