Borítókép: Ismeretlen írónők a középkorból Forrás: Getty Images

Ismeretlen írónők a középkorból

Sötét középkor. Ha a nők jogait és szerepét nézzük az első ezredforduló utáni pár száz évben, akkor igaznak tűnik a szófordulat. Aki csak az iskolai tankönyvekből hallott az akkori életről, annak úgy tűnhet, mintha ekkoriban a nők nem is léteztek volna. Pedig nagyon is ott voltak.

Ez a cikk először az Éva magazin 2021-es téli számában jelent meg.

Forrás: GettyImages
Hildegard von Bingen zeneművei – például az Ordo virtutum – szenvedélyes és meglepően modern darabok.

Keveset tudunk róluk. Pedig voltak néhányan, akik a rendszer kiskapuit kihasználva az írásban találták meg a lehetőséget, hogy fellázadjanak a nemüket ért igazságtalanság ellen. Ez egy apáca, egy hercegnő és egy szegény özvegyasszony története, akik mind ugyanazért a célért küzdöttek: be akarták bizonyítani, hogy érnek annyit, mint a férfiak.

Ha polihisztorokról beszélünk, csak férfiak nevét szoktuk emlegetni e korból, pedig van egy nő, Hildegard von Bingen, akire tökéletesen illik a jelző. Teológusként, építészként, festőként, orvosként, költőként, zeneszerzőként egyaránt sikeres volt. Muzsikáját tízezrek hallgatják a mai napig az interneten. Saját maga tervezte az általa vezetett apácazárdát, ahol folyó víz is volt (sőt kötelező fürdés), mindennapos testedzés, és rendszeres oktatás mindenki számára.

Bingeni Szent Hildegárdnak (1098–1179) hároméves korától voltak látomásai. Úgy érezte, isteni fény veszi körbe, amely megtölti testét és lelkét. Nyolcéves volt, amikor apácának adták a szülei. A bencések között nemcsak írni, olvasni, de hárfázni és latinul is megtanult. Negyvenhárom évesen egy hatalmas erejű látomásban feltárult előtte a Biblia igaz értelme, és egy titokzatos hang felszólította, mindezt vigye a nyilvánosság elé. Bár nők számára a szentírás magyarázata a korban tilos volt, amikor III. Jenő pápa megismerte a látomások tartalmát, úgy döntött, kivételt tesz, és engedélyt ad Hildegárdnak nemcsak arra, hogy megírja könyvét, de arra is, hogy Európát járva prédikáljon. Ez olyan kiváltság, amely egyetlen más nőnek sem adatott meg, sem előtte, sem azóta! Ő pedig okosan élt vele. „A megváltás tüzes műve” című könyve megjelenése után kora hírességévé vált, akihez Európa uralkodói járultak tanácsért. Az ismertség példátlan szabadságot biztosított számára. Könyveiben olyan radikális gondolatokat fogalmazott meg, mint hogy a férfi és a nő egyenlő, a szex nem bűn, hiszen már az Édenkertben is létezett, a menstruáció nem teszi tisztátalanná a nőket és hogy gyógynövényekkel majdnem minden betegséget ki lehet kúrálni. Bár halála után azonnal elindították szentté avatását, az eljárás csak 800 évvel később fejeződött be, mert az egyház igyekezett még az emlékét is eltörölni.

Forrás: GettyImages
Christine de Pizan. Bár A hölgyek városának könyve a női egyenjogúság történetének alapműve, az elmúlt 600 évben még senki nem fordította le magyarra.

Christine de Pizan (1364–1430) az első feminista írónő. Nincs olyan középkori költészettel foglalkozó gyűjtemény, amelyből kimaradhatna a „Magam vagyok és csak magányra vágyom” kezdetű vers. Ám a 25 soros költemény, melynek minden sorában a gyászról mesél az írónő, csak nagyon picike szelete a munkásságának, ráadásul nem is a legfontosabb.

Ő az első nő, aki a költészetéből élt meg, amit édesapja akkor felháborítónak számító nevelési elveinek köszönhetett, aki felesége ellenkezése dacára latinra, filozófiára és más, „férfiasnak” tartott tudományokra tanította a lányát. A család V. Károly francia király udvarában élt, és a csillagász apa szabad bejárást kapott az uralkodó könyvtárához – amit természetesen lánya is kihasznált. Tizenöt évesen azonban véget ért a tanulás, amikor hozzáadták a király írnokához. A frigy boldog volt, és három gyermek született belőle – ám a pestisjárvány mindent megváltoztatott. Christine de Pizan 24 éves volt, amikor egy év alatt elveszítette férjét és apját is, így ott maradt egyedül három kiskorú gyerekkel, akiket el kellett tartania, sőt, a korabeli szokások szerint édesanyja ellátásának terhe is rá maradt.

A megoldás egyszerű lehetett volna: egy újabb házasság. Ő azonban merész lépésre szánta el magát, átvette férje hivatalát, és írnokként kezdett dolgozni, majd szerelmes verseket írt főúri megrendelői részére, akik fizettek szolgálataiért. Ezeknél a melankolikus versikéknél azonban sokkal fontosabb 1405-ben írt műve, A hölgyek városának könyve (Le Livre de la cité des dames), mely az európai irodalomban elsőként foglalkozott a női egyenjogúsággal és azzal, hogy összeszedje az elmúlt korok híres asszonyainak cselekedeteit. Királynők, tudósok, szentek, művészek – mind egy tégla ebben a virtuális városban, ahol az elődök hírneve védi a nőket a nemüket ért támadások ellen.

Forrás: GettyImages
Navarrai Margit Heptameron című művét 1969-ben adta ki a Helikon. A szakértők a negyedik és a tizedik történetet életrajzi ihletésűnek tartják.

A nemi erőszak témájával a 20. század közepéig ritkán foglalkoztak az irodalmi művek. Navarrai Margit (1492–1549) azonban újra és újra visszatért hozzá Heptameron című könyvében. A 73 történetet tartalmazó novellafüzér Boccaccióhoz hasonlóan egy vidám társaságot követ, akik a járvány elől menekülve igaz történetekkel szórakoztatják egymást. I. Ferenc francia király nővére, Navarrai Margit több alkalommal is hangsúlyozza: bár a neveket és a helyszíneket megváltoztatta, minden, amit leír, megtörtént.

Az egyik legfelkavaróbb történetben a hősnőt öccse (a király) egyik legjobb barátja akarja megerőszakolni. A támadást a fiatal lány visszaveri, rúg, karmol, harap és kiabál, amíg udvarhölgye be nem siet a megmentésére, és első dühében azonnal elégtételt követelne, halálbüntetést akar kérni a férfira. Kísérője azonban lebeszéli erről, azzal az indokkal, amit azóta is annyiszor hallanak a támadást elszenvedett nők: a saját jó híre kerülne ezzel veszélybe, hiszen mindenki jól látta, korábban milyen kedves volt egész nap a férfihoz. Ki hinné hát, hogy ez erőszak volt?

A novella hősnője ezért – akit már a kortársak is Navarrai Margittal azonosítottak – úgy dönt, továbblép. Ám ez nehéznek bizonyul, mert támadója továbbra is öccse fő tanácsadója marad, akivel gyakran találkozik az udvarban. Az átélt trauma, és az, hogy nem beszélhet róla, örökre megváltoztatja a hercegnő életét. A korábban biztonságban, fényűzésben felnövekvő fiatal lány, aki kora legjobb nevelését kapta, elveszíti bizalmát a férfiakban és saját magában is. Keresi az okot, mit érthetett félre a férfi, mit rontott el ő. Tehetetlenségét írással vezeti le. A Heptameron történetei sötétek és erőszakosak, de kivételes bepillantást nyújtanak a középkor világába, ahol a női élet semmit sem ér, még akkor sem, ha valaki a király testvére.

Hogy néztek ki a történelem leghíresebb hercegnői, királynői a valóságban? Mutatjuk: