A Picard név ismerősen csenghet a cirkuszlátogató közönség fülének.

Igen, apai részről egy több száz éves cirkuszdinasztia leszármazottja vagyok. Édesanyám, mint artistaképzőt végzett fiatal kötéltáncos, Amerikában találkozott édesapámmal. Bejárták a világot, majd Tabdin telepedtek le. Öcsém, Picard Endre és lányom, Picard Lili szintén artisták lettek. Az öcsém, mint bohóc, leányom, mint légtornász dolgozik. A szüleim sokat tudnak segíteni a színdarabok rendezésénél. Édesanyám egyébként a legszigorúbb kritikusom.

Mi vonzott Téged a színház világába?

A családi hagyományok okán az előadó-művészet mindig is közel állt hozzám. Én nem akartam artista lenni, ezért elvégeztem a főiskolát, hogy művelődésszervezőként dolgozhassak a falumban. Édesanyám nyugdíjasként balettot tanított és megkért, hogy írjak konferanszié szöveget a vizsgaelőadásokhoz. Később jótékonysági műsorokhoz kértek fel, kisebb jelenetek megírására. A sikereket látva egyre bátrabb lettem és alakítottam egy gyermekszínjátszó csoportot, akiknek én írtam a mesejátékokat. Ebből jött az ötlet a felnőtt színjátszó csoporthoz, immár 17 éve. Azt hiszem, erre mondják, hogy a vér nem válik vízzé. Más formában, másként, de az előadóművész bennem is felébredt. Szeretem a kosztümöket, díszleteket, más bőrébe belebújni és nevettetni. Szerencsés vagyok, hogy ehhez, még 9 főt találtam, akiket hozzám hasonlóan vonz a színpad és csillogás!

Közel két évtizede működik a Tabdi Amatőr Színjátszók csoport. Mivel foglalkoznak a tagok civilben?

Jelenleg Németh Beatrix, Lengyel Dóra, Kis Anett, Kis Edina, Picard Endre, Biloscsuk Izabella, Endre Norbert, Léder Kornélia, Fodor Zoltán, Fábián Petra és én magam alkotjuk a Tabdi Amatőr Színjátszó Csoportot. Van köztük vállalkozó, titkárnő, benzinkutas, forgalmi csomópont vezető, vésnők. Legfiatalabb tagunk 28, míg a legidősebb 56 éves, mivel több korosztályt is képviselünk, számos karaktert is eljátszhatunk, így színes a felhozatalunk.

Az amatőr színjátszás elég sok áldozattal jár. Hogyan tudtad összeegyeztetni a családdal és a hétköznapi hivatásoddal?

A Tabdi Faluházban dolgozom, így a munkakörömbe tartozik, hogy műsort szolgáltassak és új közösségek létrejöttét támogassam. A munkahelyemtől, a Tabdi Önkormányzattól sok segítséget kapunk. A családom maximálisan támogat. A lányom sokáig tagja volt a csapatnak, az édesanyám, Picardné Judák Sarolta tanítja be a koreográfiákat, a párom, Fodor Zoltán készíti a díszleteket, kellékeket és játszik is, és az öcsém, Endre is tagja a színjátszó csoportnak. Persze ezt csak úgy lehet csinálni, ha valaki szereti a színjátszást, hiszen rengeteg időt, energiát igényel. Azt hiszem a többiek nevében is mondhatom, hogy ez egyfajta kábítószer számunkra, amivel az utóbbi időben egyre gyakrabban élünk. Jó érzéssel tölt el minket a sok taps, az elismerő szavak, vagy olykor egy-egy vállveregetés. Egy csodálatos szenvedély, ami mellett eltörpülnek az áldozatok.

Hogyan működik a színdarabírás folyamata? Miből merítesz?

Egy könyv, egy film, vagy akár egy jól elkapott pillanat is képes beindítani a fantáziámat. Jön egy ötlet, amit továbbgondolok, majd végül összeáll a színdarab. Mivel már jól ismerem a csapatunkat, tudom, hogy ki milyen karakterben erős, ki miben tehetséges, így rájuk írom a színdarabot. Ezáltal a próbák nagyon jó hangulatban telnek, sokat nevetünk, van, hogy a darabon belül újabb poénok születnek, a közönség nagy örömére. Én bízom a csapatban és ők bíznak bennem. Ez a bizalom és a barátság a sikerünk kulcsa.

A Csalóka látszat című egyfelvonásos darabban jól karikírozod a haszonlesést, az úri allűröket és az öregedéssel járó nehézségeket is. Hogyan veszi a közönség a poénokat?

Minden közönség más. Sok poént próbálok írni a darabokba, így mindenki talál magának egy-egy jelenetet, amin jókat nevet. A cirkusz világából is veszek kölcsön bohóc entrét, hogy feldobjam az előadásokat. Nagyon jó hallani, ahogy a közönség nevet, tapsol, vagy önkéntelenül reagálnak a viccekre, poénokra. Amikor a követező jelenetünkre várakozunk a függöny mögött, mi akkor is együtt kacagunk a közönséggel, és ezek a pillanatok számunkra megfizethetetlenek!

A fellépéseket ingyen vállaljátok, de szívesen fogadtok támogatást. Miként tudtok fennmaradni?

Mint említettem, a Tabdi Önkormányzattól sok támogatást kapunk, ezen kívül községünk varrónői ingyen varrják a ruháinkat. A díszleteinket magunk készítjük, a kosztümöket évek óta gyűjtjük, így az adományokból az ehhez szükséges anyagot kell csak kifizetnünk, szinte minden pénzt visszaforgatunk a produkcióba, hogy lenyűgözzük a közönséget. Lehet, hogy furcsán hangzik ez a mai világban, de mi a fellépéseket nem a pénzért csináljuk, hanem szenvedélyből, szerelemből.

Milyen előadással készültök a következő évadra?

Most készülünk egy mesejátékkal a gyerekeknek, ilyet még nem csináltunk, ez most nekünk is új kihívás lesz, hiszen a gyerekekhez másként kell szólni, máson nevetnek, mint a felnőttek. De úgy gondolom, ha sikerül, az hatalmas élmény lesz, mivel a gyerekkacajnál nincs őszintébb energia. Ez csak két előadás lesz júniusban, a Tabdi Faluházban. Utána elővesszük egy kétéves darabunkat, a Színház az egész színház című vígjátékunkat. Sajnos a járvány miatt ezzel a darabbal sok helyre nem tudtunk elmenni, de ígéretet tettünk, hogy fellépünk. Köszönet a közönség visszajelzéseinek, ősztől újabb települések hívtak meg minket, amiért nagyon hálásak vagyunk!

Nézegess képeket színházakról régen és most!