Hogyan kerültél kapcsolatba a pénzügyekkel?

Nagyon egyszerű, mondhatni szegény családból származom, a szüleimnek nagyon oda kellett figyelnie, hogy hónap végére is maradjon pénzünk. Ebből adódóan már ötödikes koromtól kezdve dolgoztam nyaranta, hogy olyan dolgokat is meg tudjak vásárolni magamnak, amit édesanyámék nem engedhettek meg. Ezen kívül takarékbélyegeket gyűjtöttem és mindig kiszámoltam, mennyit kell beletennem ahhoz, hogy a vágyott holmit nyárra meg tudjam venni.

Kicsi koromtól kezdve megvolt bennem a késztetés, hogy odafigyeljek a pénzügyekre. Hiszem, hogy ha az élet az egyik oldalon nehezebb helyzetbe tesz, például azzal, hogy szerényebb anyagi körülmények között nősz fel, a másik oldalon lehetőséget ad, hogy bizonyos készségeidet fejleszthesd, erősödj. Én már kicsiként odafigyeltem arra, hogy ne csak költsem, hanem gazdálkodjak is a pénzzel.

Úgy tudom, eredetileg nem is pénzügyekkel foglalkoztál. Mi az eredeti szakmád?

Orosz-történelem szakos tanári diplomám van, és pont abban az évben végeztem, amikor bevezették az iskolákban a szabad nyelvválasztást. Már akkoriban is igazi úttörőnek számítottam, olyannak, aki nem retten meg a kihívásoktól. Ezért siránkozás és önsajnálat helyett „átprogramoztam” magam és németet kezdtem tanítani. Azt, hogy ezt megtehettem, édesapámnak köszönhetem, mert az ő ötlete volt és ő tette lehetővé, hogy kicsi koromtól kezdve németet tanuljak. Ez bizony nem kis anyagi erőfeszítést követelt a szüleimtől, de hatalmas lehetőséget teremtett akkoriban számomra, nagyon hálás vagyok ezért is nekik.
Tanárként nagy reformer voltam, és ezért többször kerültem vitába az oktatástechnológussal és az iskola igazgatóságával. Én az élő nyelvet akartam megtanítani. Nem a tankönyvet magoltattam be, hanem német újságokat olvastunk, reklámokat, filmeket néztünk. Bizony sokszor megkaptam az iskolavezetéstől, a „Csatosné miért nem tud könyvből tanítani?” kérdést. Emellett arra is ráeszméltem elég hamar, hogy a tanári fizetésből nem tudom megteremteni a színvonalas értelmiségi lét alapjait. A férjem, János akkortájt mérnökként dolgozott a városi vízműnél, és ő sem látta ott a hosszútávú jövőjét. Így elhatároztuk, hogy a saját lábunkra állunk és belevágunk a vállalkozói létbe.

Hogyan fogadta ezt az elhatározást a környezetetek?

Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű a váltás, de azt a belső szabadságot, amire vágytunk, csak egy saját vállalkozásban kaphattuk meg. Azt szerettük volna, hogy akkor dolgozzunk, amikor mi akarunk – és ez persze sokszor azt jelentette, hogy a hétvégénk is munkával telt, de az már a mi döntésünk volt-, olyan emberekkel működjünk együtt, akiket mi választunk és olyan dolgot csináljunk, amivel értéket teremthetünk, amiben örömünket leljük. Ezek mellett természetesen az is fontos volt, hogy a munkákkal annyi pénzt tudjunk keresni, amiből a szeretteink és önmagunk anyagi biztonságát meg tudjuk teremteni. Persze ezért sokan néztek bennünket őrültnek. Ugyanis vállalkozást indítani a 90-es évek elején nagy bátorságnak és vakmerőségnek számított. A családunkban sem arattunk túl nagy sikert ezzel az elhatározásunkkal. Bizony azt is megkaptuk a szüleinktől, hogy nem ezért taníttattak bennünket! De az elmúlt 30 év bennünket igazolt.

Mikortól kezdtél a nőkre specializálódni és az ő pénzügyeikkel, edukációjukkal foglalkozni?

1999 áprilisában kezdtem pénzügyi mentorként dolgozni, a férjem egy évvel később csatlakozott hozzám. A tanácsadó irodánk immár több, mint 20 éves és érdekes módon az első években szinte csak férfi ügyfeleim voltak. Valahogy nem találtam meg a nőkkel a közös nyelvet.

A kezdeti időszak “botladozásai” után a nagy fordulat bennem, a szektorhoz, a munkámhoz való hozzáállásban 2001-ben történt. Ekkor vehettem részt Torontóban egy olyan nemzetközi konferencián (MDRT), ahol a világ pénzügyi tanácsadóinak a krémje volt jelen. Ez az esemény meghatározó volt a karrieremben és megváltoztatta gondolkodásmódomat is. Nemcsak abban erősített meg, hogy milyen hihetetlen társadalmi jelentősége van a munkánknak, hanem hosszú távú szakmai jövőképet is adott. Soha nem felejtem el azt a 3 férfit a színpadon, a legidősebb túl volt a hetvenes évein, a középső ötven pluszos, a legfiatalabb pedig éppen most jött ki az egyetemről, ahol biztosítási szakon végzett. Büszkén beszéltek arról, hogy az ő családjukban a pénzügyi tanácsadás immár 3 generáción átívelő hivatás. Miközben meséltek, sugárzott róluk a magabiztosság, a siker és a motiváltság. Hihetetlen nagy hatással voltak rám, hisz ezidőtájt Magyarországon a pénzügyi tanácsadó, mint hivatás nem éppen a legmegbecsültebb szakmák közé tartozott. Ez volt az a pillanat, amikortól egész más perspektívából kezdtem látni a szakmai jövőmet. Körvonalazódott előttem egy hosszú távon jól prosperáló tanácsadói praxis lehetősége.

Az MDRT 2013-as philadelphiai konferenciájáról is hatalmas felismeréssel jöttem haza. Szinte minden második előadás arról szólt, hogy Amerikában a nők milyen hihetetlen társadalmi, gazdasági és politikai fejlődésen mentek át, de a pénzhez való viszonyuk ugyanolyan patriarchális, mint 200 évvel ezelőtt. A család mindennapos kiadásairól ugyan ők döntenek, de a nagy pénzeket, a hosszú távú befektetéseket alapvetően a férfiakra bízzák. Elhangzott, hogy speciális női pénzügyi programokra lenne szükség, mert a nők életükben, női mivoltukból adódóan, különleges kihívásokkal néznek szembe. Fontos lenne, hogy a kezükbe vegyék a személyes pénzügyeiket annak érdekében, hogy a pénz hiánya miatt soha ne kerülhessenek méltatlan helyzetbe.

Mivel én szeretek trenddiktáló lenni, rögtön arra gondoltam: ha ez Amerikában így van, akkor Magyarországon ez még inkább igaz. Eldöntöttem, hogy én ezután kiemelten fogom támogatni a nőket abban, hogy a pénz hiánya miatt soha ne kelljen megalázó kompromisszumokat kötniük, legyen szó munkahelyváltásról, gyermekvállalásról, boldogtalan házasságról, egy komoly betegségről, vagy az időskori anyagi biztonságról. Ez utóbbi azért is nagyon fontos, mert a statisztikák szerint mi nők, 6-8 évvel tovább élünk, mint a férfiak. Ez lehetne akár jó hír is, de az esetek többségében azt jelenti, hogy életünk utolsó 6-8 évét nagy eséllyel egyedül töltjük, nem ritkán krónikus betegségektől sújtottan. Mára az ügyfeleim 70 százaléka nő és egyre több közöttük a fiatal, pályakezdő. Ez nagyon reményt keltő, hiszen kilépve a nagybetűs életbe van csak igazán szükség a pénzügyi tudatosságra.

Tavaly szeptemberben én is azon szerencsések közé tartoztam, akik részt vehettek “szerelem-projekteden”, a Nőnek lenni jó! Konferencián. Honnan jött az ötlet?

Mivel ma már szakmailag jórészt nőkkel dolgozom együtt, így eldöntöttük a csapatommal, hogy a társadalmi felelősségvállalásunk is a nőkről fog szólni. Az ötletet tett követte és pár hónappal később, 2014-ben megrendeztük az első konferenciát. Büszkék vagyunk rá, hogy ma már régiónk meghatározó női rendezvényévé vált kezdeményezésünk. Idén szeptemberben tartottuk a 13. konferenciánkat 220 résztvevővel „A tökéletlen az új tökéletes!”mottóval.

Emellett több női ügyem is van még. Ezek közül talán az egyik legkedvesebb az Egyenlítő Alapítvány, amely tevékenységének fókuszában azoknak a változásoknak az elindítása és támogatása áll, amelyek eredményeként több női vezető lesz a magyar gazdasági, kulturális, akadémiai, tudományos és politikai életben. A munkám megkoronázása ebben a szervezetben pedig nemrégiben az a kerekasztal beszélgetés volt, ami azt a kérdést feszegette, hogy vajon miért vékonyabb a nők pénztárcája.

És miért vékonyabb?

Ennek több oka is van, de talán a legfontosabb, hogy mi, nők alaptermészetünkből adódóan gondoskodók vagyunk. Mindenkiről gondoskodunk: a gyerekünkről, a férjünkről, a szüleinkről, akár a férjünk szüleiről is és így nem marad elég idő és energia önmagunkra. Magyarországon egy egyetemet végzett nő a statisztikák szerint 32 éves korában szüli meg az első gyermekét. Amikor ez a gyermek 20 éves lesz, az anyuka 52. Egy gyerek ekkor kerül a legtöbbe: a taníttatása, az útnak indítása. Ráadásul ott vannak a szülők is: egy ötvenes nőnek már valószínűleg 70 év felettiek a szülei, akik sokszor ápolásra szorulnak. Így egyszerre kell gondoskodnia a gyerekeiről és a szüleiről is és így “beszorul” a két generáció közé.

A GP Morgan felmérése szerint a megkérdezett nők 40 százaléka mondta azt, hogy azért nem foglalkozik pénzügyekkel, mert már nem marad rá se ideje, se energiája. Ráadásul ebben az is benne van, hogy mi nők úgy érezzük, nem értünk eléggé a pénzügyekhez.

Ez vajon miből fakad? A lányokat eleve úgy szocializálják gyerekként, hogy a pénzügyek, a pénzezés férfidolog?

Ennek történelmi gyökerei vannak. 200 éve még nemhogy személyes pénzügyei nem voltak a nőknek, de a fejük felett döntöttek mindenről. Nagyon küzdelmes és hosszú folyamat volt, amíg mi nők kivívtuk a munkához, a tanuláshoz, a közügyekbe való beleszóláshoz való jogunkat. Elmondhatjuk, hogy a nőknek nagyon rövid kis liaisonja van a pénzzel. Talán ezért számít tabunak a nők között a pénz. Még mindig kényelmetlenül érezzük magunkat, ha beszélni kell róla. Ellentétben a férfiakkal, akik számára a befektetések, a pénzügyek örökzöld témának számítanak.

Van különbség a férfiak és nők befektetési szokásai között?

A nők bátortalanabbak a befektetések terén, pedig ennek nem kellene így lennie. Egy neves befektetési cég, a Fidelity felmérése szerint,(5,2 millió befektetési számlát vizsgáltak át 2011-2020 között), a nők magasabb hozamot értek el átlagban, mint a férfiak. Szóval, ha rászánjuk magunkat, akkor jól csináljuk. Azért mert hosszabb távon gondolkodunk, óvatosabbak vagyunk, körültekintőbben mérlegeljük a kockázatokat. A nyereségvágyunk is kisebb, ebből adódóan megfontoltabb döntéseket hozunk.

A philadelphiai konferenciáról hoztam magammal azt a mondatot is, hogy „nagyon fontos, hogy a nőknek legyenek pénzügyi tartalékaik, nehogy hamarabb elfogyjon a pénzük, mint az életük.” Ugyanis az időskori szegénységnek “női arca”van. Azaz nagyobb arányban vannak képviseltetve a nők az idős szegények között, mint a férfiak. Ez nem csak abból adódik, hogy a nők tovább élnek, hanem abból is, hogy laposabb a keresetpályájuk, többek között azért is, mert a gyermekvállalás megtöri a női karrierpályákat. 40 éves korra már behozhatatlanul lemaradnak a női keresetek a gazdaság minden szegmensében a férfiakéhoz képest. Ezért is olyan fontos, hogy kezünkbe vegyük a pénzügyeinket és céltartalékokat képezzünk.

Mit tanácsolsz, hogyan érdemes ezt elkezdeni?

Először is, nagyon fontos, hogy legyen hosszútávú pénzügyi stratégiánk. Nem véletlenül hívják Álomjövőnek a tanácsadó irodánkat. Mi hisszük, hogy mindenki megérdemli és el is érheti a saját álomjövőjét, csak végre el kell kezdeni foglalkozni a személyes pénzügyeinkkel. Első körben végig kell gondolni, egyáltalán milyen céljaink vannak, hogyan képzeljük el az “álomjövőnket”.

Egy jó pénzügyi mentor abban tud segíteni a családoknak, hogy ezeket az álmokat számszerűsíteni tudja és megvalósítható, átlátható, egyszerű pénzügyi lépésekre bontja. Amikor apró részekben látjuk a folyamatot, már elhisszük, hogy képesek is vagyunk végigcsinálni.

A másik, amiben egy szakember segíthet, hogy a megfelelő eszközt adja a hozzá forduló kezébe. El tudja magyarázni, hogyan működnek és mire valók a különböző pénzügyi szervezetek: a bank, a nyugdíj-, és egészségpénztárak, a biztosítók, a tőzsde és még sorolhatnám. A pénzügyi kultúra azt is jelenti, hogy a pénzintézeteket jól használjuk a saját boldogulásunk érdekében. Például egy nem várt baleset, vagy betegség pénzügyi következményeinek ellensúlyozására egy jó biztosítás adhatja a legjobb megoldást, hisz így nem kell a családi tartalékokat felemészteni.

Tudom, hogy számodra rendkívül fontos az edukáció. Hogyan csinálod/csináljátok?

Nagy társadalmi felelősségvállalási projektünk, célkitűzésünk Magyarország pénzügyi edukációjának növelése. Ezt mi a munkánk mellett úgy támogatjuk, hogy önkéntesként interaktív pénzügyi órákat tartunk gyerekeknek. Olyan témákról beszélgetünk velük, mint hogy: „honnan jön a családok életébe a pénz, mit jelent a bevétel, a kiadás, a megtakarítás, a hitel, hogyan lehet okos pénzügyi döntéseket hozni”. Az első órában megtanultakat aztán játékos formában, a gyakorlatban is kipróbálják a gyerekek, mégpedig úgy, hogy családokat alakítva egy havi költségvetést játszanak végig. Mivel sajnos a magyar családok nagy részében nem túl jó pénzügyi szokásokat figyelhetnek meg otthon a gyerekek, ezért tartjuk nagyon fontosnak, hogy legalább az iskolában kapjanak a gyakorlatban is jól használható pénzügyi ismereteket.

Hogyan lehetne a családok életében ezen javítani?

A pénzügyi tudatosság első lépése az, hogy tisztában vagyunk azzal, mennyi a havi bevételünk, és mennyi a kiadásunk. Ennek ismeretében tudunk tudatos döntéseket hozni, és nyakon csípni azokat a guruló forintokat, amelyeket esetleg csak érzelmi felindulásból költöttünk el, és alapvetően semmi szükségünk nem volt rá.

Fogyasztói társadalomban élünk, és bizony nehéz ellenállni a reklámokból ránk zúduló nyomásnak, így sokszor meggondolatlan hitelekbe bonyolódunk a pillanatnyi élvezetért. Sajnos nagyon könnyű túlvállalni magunkat és ezáltal nemhogy a hosszú távú célokra nem marad tartalékunk, de a havi megélhetés is valódi küzdelemmé válik. Szinte már mantrám, hogy a pénzügyi tudatosság nem azt jelenti, hogy az ember a fogához veri a garast és mindenről le kell mondania, sokkal inkább azt, hogy a lehető legtöbbet hozza ki az anyagi lehetőségeiből. Érdemes átgondolni, mik a luxuskiadások, mert sokszor bizonyosodik be, hogy az ezek által nyújtott elégedettség csupán rövid ideig tart és az ár, amit fizetni kell érte túl nagy. Tönkre teheti az egész éves költségvetésünket.

Kevésből is lehet gazdálkodni?

Istenem, de sokat hallottam, hogy majd akkor fogok gazdálkodni, ha több lesz a fizetésem! Pedig ennek épp az ellenkezője működik. Minél kevesebb a bevételünk, annál jobban meg kell nézni, mire adjuk ki a pénzünk. Létezik egy pénzkezelési alapszabály, amely szerint a havi bevételeink legalább 10 százalékát félre kell tenni. Az anyagi biztonsághoz ugyanis elengedhetetlen, hogy legalább három, de inkább hat hónapra elegendő biztonsági tartalékot képezzünk. A magyar családok többségénél ez nincs meg, és ami a legfájóbb, még azoknál sem, akik egyébként gond nélkül megtehetnék mindezt. Pedig nem az számít igazán, hogy mennyi pénz megy át a kezeden, hanem az hogy mennyi marad meg belőle.

A pénzügyi világot a mai napig körüllengi egyfajta misztikum. Azt gondoljuk, hogy ez egy ördöngős tudomány, amihez mi nem értünk és ezért nem is foglalkozunk vele. Pedig a mindennapi pénzügyek nem a tudományos szintű matematikáról szólnak, hanem sokkal inkább az elvekről, arról mire költöm a pénzemet és mire nem.

Mi a véleményed a házastársak közötti pénzügyekről, a házassági szerződésről?

Szerintem ez generáció-specifikus. A mai ötvenes-hatvanas korosztálynál teljesen nyilvánvaló a közös kassza, az Y- és Z generációk esetében pedig már többnyire két önálló egzisztenciát építő fiatal köti össze az életét és ott már gyakran az a döntés, hogy a fizetésüknek csak egy bizonyos részét teszik bele a közös kasszába, amiből a közös életüket finanszírozzák, de vannak külön, személyes pénzeik is. Nekem ez a modell szimpatikus, mert ez a közös pénzügyi döntések mellett megadja a személyes pénzügyi szabadságot is.
Sajnos a válóokok között előkelő helyen szerepel az, hogy a felek az anyagiakat tekintve nem egyeznek egymással. Ezért is fontos már a kapcsolat elején lefektetni a szabályokat, amit mindkét fél elfogad és amihez aztán tartani tudja magát. Ezen kívül a folyamatos kommunikáció is lényeges, hogy a pénzügyek se legyenek tabu témák a házasságban. Ha kell, üljünk le egy pénzügyi tanácsadóval, szánjunk rá közösen évente néhány órát, hogy a hosszútávú terveinket és elindított pénzügyi projektjeinket átnézzük és ellenőrizzük.

Látsz különbséget pénzügyi tudatosságban a magyar, a nyugat-európai és az amerikai emberek gondolkodásában?

A nagy problémák lényegében mindenütt ugyanazok: a társadalom egy része hónapról hónapra él, csak költi a pénzét, ahelyett hogy gazdálkodna vele. Az arányok mások. Míg a nyugat-európai és amerikai emberek számára evidencia, hogy a gyermekeik életkezdéséről vagy a nyugdíjas éveik anyagi biztonságáról önmaguknak kell gondoskodni, addig nálunk még mindig az állami ellátórendszertől várják a családok a megváltást. Ez bizony nagyon veszélyes hosszú távon. De szerencsére kialakulóban van már egy tudatosabb réteg is és a fiatalok egy része is másként gondolkodik a pénzügyekről, mint az ötven-hatvan éves korosztály, így már látok egy reménykeltő tendenciát is.

Szerinted, ha valaki 50 évesen döbben rá, hogy tudatosabban kellene élnie, nincs késő változtatni és elkezdeni tervezni?

Soha nincs késő. A nullánál a valami mindig több. Persze az előtakarékosság, a nyugdíjmegtakarítás elkezdésének a legideálisabb időpontja az, amikor aláírod az első munkaszerződésedet. Alapvetően az agyunk arra kondicionál bennünket, hogy a jelen örömeire koncentráljunk, és a fogyasztói társadalom is ezt erősíti, ezért nem nagyon gondolkodunk azon, mi lesz majd 60 éves korunkban. A pénzügyi tudatosság pont ebben tud segíteni. Nem egyszerre kell nagyobb pénzösszeget előteremteni, hanem mindezt szép apránként, hónapról hónapra, évről évre kell megtakarítani és megfelelően befektetni. Mert így lesz majd megfelelő anyagi keretünk nagyobb pénzügyi megterhelés nélkül a karácsonyi ajándékokra, a nyaralásra, de az öregkorunk méltóságára is.

Az én vízióm, hogy felnőjön egy olyan női generáció, aki számára ugyanolyan fontos lesz, hogy tudatosan bánjon a pénzével, mint az, hogy milyen cipőt, ruhát és táskát visel. Lehet, hogy Amerikában már előrébb járnak a nők és többet beszélnek a pénzügyeikről, de azt üzenem minden nőtársamnak: soha nincs késő, csajok, kezdjük el!