Ki számít egyáltalán idősnek?

Hát az leginkább attól függ, hogy honnan nézzük. Mármint hogy hány éves korunkból. Általában minél idősebb valaki, annál későbbre teszi az öregség kezdetét – a huszon- és harmincévesek 59 évre, az X generáció tagjai 65-re, a baby boomer generáció pedig 73-ra, legalábbis egy amerikai felmérés ezeket a számokat mutatja. Persze az sem mindegy, hogy milyenek az ember körülményei: egy műtét után, ágyhoz kötötten biztos mást válaszol erre a kérdésre egy 65 éves ember, mint makkegészséges kortársa. Mindenesetre abban egyetérthetünk, hogy egy mai 65 éves már egészen messze van attól, mint amilyen mondjuk negyven évvel ezelőtt volt ennyi idősen valaki.

És hogy mit gondolunk az öregségről?

Semmi jót, hiszen fiatal éveink nagy része arra megy el, hogy minél jobban kitoljuk a beköszöntét – gondoljunk csak az anti-aging termékekre és kezelésekre. És nem is tartjuk valami sokra az időseket, ezt adatok is alátámasztják, nem csak úgy alaptalanul siránkozunk: az Egészségügyi Világszervezet, a WHO felméréséből kiderül, az emberek kétharmada nem tiszteli az időseket, és ez hatványozottan igaz a jobb gazdasági helyzetű országokra, például az Egyesült Államokra. Márpedig ez nincs jó hatással az idősek lelki és testi egészségére. Itt volt hát az ideje, hogy a regényirodalomba berobbanjanak az idős főhősök, akik megmutatják: attól, hogy valakinek ráncos a bőre, kevesebb a foga és nehezebben jár, még újrakezdheti az életét, felkarolhat egy focicsapatot, odamondogathat politikusoknak, lehet szerelmes és vágyhat az újdonságokra.

A százéves ember, akit semmi nem hat meg

Minden Jonas Jonasson könyvével kezdődött – a svéd író főhőse egyszer csak kimászott az ablakon és elvitt minket egy olyan világ körüli útra, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Száguldtunk történelmen és országokon át, és csak eleinte csodálkoztunk azon, hogy mindezt egy olyan ember társaságában tesszük, aki otthon, családtagként talán nyűgöt vagy bosszankodást, de mindenképpen feladatot jelentene. Ez a százéves viszont nemcsak fiatalon ússza meg ép bőrrel és szerencsésen, ha diktátorokkal szemtelenkedik és ha úton-útfélen bombákat robbantgat. Persze nem valószínű, hogy bárkinek egy ilyen nagypapáról kell a valóságban otthon gondoskodnia, de ha éppen egy nagy adag bátorságra van szükségünk az életben, akkor a legjobb emberhez fordulunk: életkortól függetlenül mindannyiunknak szüksége van időnként arra, hogy kimásszunk az ablakon és mindent hátrahagyjunk. A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt olyannyira sikeres lett, hogy következett az elkerülhetetlen folytatás. A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik magyarul tavaly jelent meg, és ugyanúgy folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt: ugrálunk ide-oda a világban, csak a történelmi figurák helyett a jelenünk politikusai bukkannak fel a regény lapjain.

Hendrik Groen, a titokzatos nyugdíjas

Ehhez képest végtelenül unalmasan telnek a hollandok idős sztárjának napjai. Hendrik Groen egy észak-amszterdami idősotthonban él, 83 és 1/4 éves, amikor először megismerkedünk vele (az utalás nem véletlen: igen, kikacsintás a 13 és 3/4 éves Adrian Mole-ra), legfőbb problémái közé az idegesítő lakótársak, a csalódást keltő vacsorák és saját, egyre szaporodó egészségügyi panaszai jelentik. Annak ellenére, hogy sem Hendrik élete, sem a könyv nem bővelkedik fordulatokban, a napló megkapóan emberi és lebilincselő: az idős férfi nem hajlandó elsüllyedni a negativitás, a panaszkodás és az öregkor nyűgjeinek tengerében, hanem szövetségeseket keres (és talál) ahhoz, hogy minél színesebbé és örömtelibbé tegye az életét – bármeddig tartson is. A Hendrik Groen szerzői névvel futó regény nemcsak Hollandiában, hanem világszerte sikeres lett, a naplóból hazájában tévésorozat is készült. Egyik vonzereje volt, hogy szerzője nevét sokáig homály fedte: csak 2016-ban derült ki, hogy valójában egy akkor 62 éves, Peter de Smet nevű egykori zenetanár írta. A második rész itt sem maradhatott el: A Lesz ez még így se – A 83 és 1/4 éves Hendrik Groen titkos naplója című első részt követte az Amíg élünk – A 85 éves Hendrik Groen újabb titkos naplója, amelyet tavaly ősz óta olvashatunk magyarul.

Britt-Marie, a szerethető mumus

Éppenséggel Fredrik Backman svéd írótól is felhozhatnánk példának egy idős férfiról szóló könyvet (Az ember, akit Ovénak hívtak szépen beleillene a sorba), de mi mégis Britt-Marie-t választjuk, aki az előző két regényhőshöz képest jóformán tininek számít, hiszen csak 63 éves. Ahhoz viszont szokatlanul idős, hogy egy fejlődésregény hősnője legyen. A kedvenc súrolószeréhez mániákusan ragaszkodó háziasszony otthagyja a férjét és 40 év otthonlét után elindul munkát keresni. Ő megtapasztalja, milyen fociedzőnek lenni egy kilátástalan svéd kisvárosban, mi pedig rájövünk, hogy meg lehet szeretni egy bogaras, az érzelmi intelligenciával hadilábon álló karaktert. És vele együtt fedezzük fel, vajon van-e olyan pillanat az életben, amikor már késő újrakezdeni. Az Itt járt Britt-Marie című könyvhöz egyelőre nem készült folytatás, márciusban érkezik azonban a regényből forgatott film.

Nézd meg ezt a galériát is: