Március 15-e nekem idén nemcsak a nemzeti ünnepet, hanem eddigi életem egyik legnagyobb kalandjának első napját is jelölte. Ugyanis aznap költöztünk a vőlegényemmel Dél-Franciaországba, Six-Fours-les-Plages gyönyörű városába.

Több mint két hónap telt el a költözés óta, de egyetlen nap sem múlik el úgy, hogy ne éreznék végtelen hálát azért, hogy itt lehetünk, egy tengerparti település egyik legszebb szegletén. Voltak persze nehézségek az indulás előtt – és a megérkezést követően is –, de ezt a tapasztalatot soha semmiért nem cserélném el!

Közel a gyökéreresztéshez, de mégsem?

Miért vágtunk bele ebbe az egészbe egy gazdasági válság kellős közepén, amikor az egész világ épphogy nyalogatja a covid okozta sebeit és máris háborús szörnyűségekkel küzd? Miért nem maradtunk a fenekünkön, és tettük, amit a társadalom nagy része elvár? Jegyes párként talán az lett volna a konvencionális út, hogy esküvőszervezésbe kezdünk, átnyálazzuk a hitelügyintézők katalógusait és belekezdünk a nagybetűsnek nevezett életbe…

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ez nem mi vagyunk, sem én, sem Attila.

Így lett Londonból és Párizsból Six-Fours

Igazából még nem is ismertük egymást, amikor külön-külön mindkettőnkben megfogant a gondolat, hogy szeretnénk egy kicsit külföldön élni, belekóstolni egy másik kultúrába, utazgatni, életre szóló emlékeket gyűjteni. A vőlegényem akkoriban még Londonnal szemezgetett, én pedig a szívem egy darabját már így is, úgy is Párizsban hagytam a korábbi útjaim során. Ebből a kettőből úgy lett aztán Six-Fours-les-Plages, hogy irtózatosan beleszerettünk a tengerparti helyekbe. Jártunk közösen Makarskán, Brightonban és Antibes-ban, amely szintén a Francia Riviérán helyezkedik el, Cannes és Nizza között.

A folytatást ide kattintva olvashatod!

Galériánkban 15 hazai kastélyt mutatunk, ami olyan szép, hogy akár Franciaországban is lehetne