Hogyan vedd át az angol nyelvű oltásigazolást? Állatkerti útmutató keservesen vicces tapasztalataimmal
Bár elvileg egyre több országba utazhatunk, különösen ha nyugati vakcinával oltottak be, azért ez egyelőre nem egyszerű trip. Istenkísértő vakmerőségnek tartom, ha valaki egy szál védettségi igazolvánnyal vág neki az ismeretlennek, és pláne elismeréssel gondolok bárkire, aki hozzácsapja a magyar nyelvű oltási lapot is. Mármint arra a lapocskára gondolok, tudjátok, amire a szuri után körmölték rá macskakaparással az oltóanyagunk adatait (egyik ismerősömnek például úgy, hogy Pfájzer, jó ég, mit kezdene ezzel egy határőr?). Egy másik kedves ismerősömet vissza is fordították az osztrák határon, mert az igazoláson tündöklőn látszott ugyan, hogy Moderna, az azonban csak magyarul szerepelt, hogy Oltóanyag neve, s ennyi nem bizonyította kellő hatóerővel a bürónak, hogy ismerősömet nyugodt szívvel Bécsre lehet engedni. Szóval döntöttem: jóval az első külföldi utam előtt – Csehország lesz egyébként, ahol elvileg elfogadják a védettségit - belevágom fejszémet az angol nyelvű igazolás megszerzésének nehéz fájába.
Akkurátusan fogtam neki a feladatnak. Szépen megkerestem a neten az oltópontom weboldalát, és elég gyorsan rá is bukkantam a tennivalók lajstromára. A honlap amúgy hosszasan bizonygatja, hogy sokkal gyorsabb és egyszerűbb a háziorvoshoz fordulnunk, mint őhozzájuk, de mivel nem szerettem volna amúgy is szétterhelt dokimat ezzel is boldogítani, magamat pedig igyekeztem megkímélni a végtelen telefoncsengésektől, inkább levélkét írtam a megadott e-mailcímre. (Ettől függetlenül lehet, hogy jobb, ha te a háziorvosodnál próbálkozol, gondolom, tőle is függ a gyorsaság és a siker).
Amikor másnap megérkezett a válasz, izgalmamban majdnem elejtettem a fogmosópoharat (én azzal olvasok reggel e-mailt, most mi van abban). Figyelmeztettek, hogy ne felejtsem otthon a kinyomtatott és kitöltött kétnyelvű oltási dokumentumot, ami a hivatalos koronavírusoldalról tölthető le, valamint kaptam egy időpontot a következő délelőttre! Ez elvileg komoly szívás is lehetett volna, elgondolkoztam, vajon hogy jön az ki egy munkahelyen, ha valaki a járvány, az első oltás és a második oltás után – amire vélhetően mind szabadnapot kellett kivenni – még a kétnyelvű igazolás miatt is elkunyerálja egyik délelőttjét… de szerencsére a szerda nekem a kötetlen munkaidő napja. Mázli. Éljen az oltópont! Még az sem szegte kedvemet, hogy a kétnyelvű oltási dokumentum logikátlanul van összeállítva: az első és a második dózist igazoló rubrika nem egy lapon szerepel, azokat csak külön oldalakra lehet kinyomtatni. Vajon hogyan oldják ezt meg, töprengtem (megoldás később).
Szerdán pontban 11-kor a kórház előtt állok. Nincsenek előttem túl sokan, úgy öt-hat ember. Az sem dühít, hogy váratlanul megjelenik egy fehér köpenyes férfi, és egyik alkalmazottját (?) bocsánatkérés, sőt szemkontaktus nélkül betolja elénk a sorba. Nem baj. Sokat dolgoznak, megérdemlik. Az előttem álló úr már közel sem ennyire derűs a dologtól, az meg végképp traumatikus perceket okoz neki, hogy az ablak mögött ülő asszisztens közli, nem fogadnak el elektronikusan beküldött dokumentumot. De hát nekem azt mondták, próbálkozik, de lepattintják, sajnálom, búgja az asszisztens, ez a szabály. Szóval akkor maguknak itt a papírgyűjtés a fontos, kérdezi, vagy inkább mondja a pasas, és a választ meg se várva haragosan kiszáguld. Az asszisztens hozzá lehet szokva a hasonló jelenetekhez, megadóan, sőt egyetértően biccent a távozó hátnak. Igen, uram. Ez Magyarország.
Lassan fogy előttem a sor, kiderül, hogy egyik vendég sem foglalt időpontot. Sok a külföldi, szegények, most megismerik, mi a magyarok istene. Nekik azt mondták, nem kell időpont, hisz csak egy gyors igazolásról van szó. Az asszisztens nagy erőfeszítéssel tartja kontroll alatt a mozdulatait. Angolul is tud, bár a kiejtésére senki se adna manapság nyelvvizsgát. Egy papírra bök, ami ki van ragasztva az ablakára, és felváltva duruzsol hol angolul, hol magyarul. Tessék, itt van minden, kivételesen le is fényképezhetik, bár ez egy katonai objektum, tilos a fotózás, de ez egyszer eltekinthetünk tőle. Senki nem fotóz, talán gúnyolódásnak veszik, vértanúkifejezéssel az arcukon távoznak. Én bőszen jegyzetelek, néha körbenézek, észreveszi-e valaki, de nyilván azt hiszik, lógok a cseten. Nem igaz, hogy régen minden jobb volt: iszonyú feltűnő lehetett, amikor a korabeli zsurnaliszta, mint Columbo, egy kis jegyzetfüzetbe körmölt egyfolytában mindenki szeme láttára.
Közben halad a sor, és sokasodnak a bajok. Aki végre kért időpontot, az a kinyomtatott és kitöltött oltási dokumentumot felejtette otthon. A végig higgadtan viselkedő biztonsági őr átküldi őket a másik épületbe, hogy ott majd kapnak papírt, de orrlógatva térnek vissza: nincs. Hát akkor másik időpontot kell foglalni. Mivel széleskörű tapasztalatokkal rendelkezem a bürokrácia természetéről, több példányt is hoztam a doksiból, ezeket ollóval szétvagdosom (igen, az is van nálam), és készségeskedve átadnám az asszisztensnek, ő azonban nem fogadja el. Neki ezt mondták, hogy nem adhat senkinek. Egy nő megkönnyebbülten vesz át tőlem egy példányt. Legalább neki nem kell hazamennie.
Egyébként én sem teljesítettem a feladatot száz százalékosan: senki ne tévessze el, nemcsak a személyes adatainkat szükséges beírni, hanem az orvos pecsétjén és aláírásán kívül mindent át kell másolni a letöltött dokumentumra az oltás idején kézbe kapott lapról. Azaz az oltóanyag nevét, gyártási számát, dátumot stb. Ez különösen vicces, amikor lehetetlen kisilabizálni az írást, így jobb híján tippelsz pár betűt, esetleg számot. Az asszisztens sem tud mást javasolni. Én is képtelen vagyok elolvasni az orvosok írását, dünnyögi maga elé.
Aztán eljő a mélypont is: egy nő az emeletről kedvesen traccsol az asszisztenssel és a biztonsági őrrel, majd amikor megtudja, hogy neki, ott dolgozónak is időpontot kell kérnie, csak néz. Ne hülyéskedjetek, mondja, én pedig próbálom megfejteni az előbbi jelenetet, amikor a fehér köpenyes betolta elénk az alkalmazottját. Megoldásra nincs idő, az asszisztens kétségbeesve akarja megállítani az egyik nő kezét, aki a pecsétet és az orvos aláírásának helyét is kitöltené. Ez az a nő, akit kisegítettem a kinyomtatott dokumentummal: pokoli lassú, rá vár mindenki. Ez az ára a jófejségnek, gondolom, aztán szégyenkezem, hisz olyan kedvesen köszönte meg, és bíztatóan odasúgom magamnak fejben: legalább gyűlik a cikkhez a muníció.
Végül kijön az orvos, és elviszi az összes papírt. Jó hír: nemcsak az enyémet, hanem a férfiét is, akivel élek. Szóval ha van nálad oltási lap, és tudod a TAJ-számot, rokonod-üzletfeled kétnyelvűjét is nyugodtan kiválthatod.
Miután az orvos eltűnt, az asszisztens megkönnyebbülten eszik pár falatot a csirkés szendvicséből, ám nincs nyugta, mert azonnal bevágtázik az ajtón egy vidám fiatal lány. Nahát. Semmi ingerültség vagy feszengés, azonnal benyújtja az ablakon makulátlanul letöltött, kinyomtatott, kitöltött papírjait, még ollóra sincs szüksége. A mintaállampolgár. Mindazonáltal az orvos csak egy perce vitte el a többi dokumentumot, így sajnos várnia kell. Ugyanolyan kacarászással veszi tudomásul, mint amikor bejött. Elképesztő.
Ezután minden olajozottan működik: az orvos pár perccel később kijön, szétosztja a kétnyelvű igazolásokat, mindenkié hiánytalanul megvan. Elköszönök, a vidáman várakozó lány még utánam is integet. Nézem a papirost, ami ezentúl megnyitja előttem a határokat. Az első és második dózist igazoló rubrikákat összegémkapcsozták, és ettől – meg egyébként is – valami hihetetlen komolytalanul néz ki, fogalmam sincs, hogyan fogadhatnak el egy ilyet. De tudom, hogy hinni kell. Ha a magyar hatóságokban sem bízhatok, ugyan kiben bízhatnék?