– Mindig több projekted fut egyszerre, színház, film, szinkron, és ha jól tudom, egy különleges Márai sorozat is a repertoáron van. Mivel telnek mostanság a napjaid?

– A Pesti Színházban éppen felújítottuk a nagysikerű Krum című előadást, de elkezdtük próbálni Spiró György Az imposztor című darabját is, Rudolf Péter rendezésében. Játszom a Játékszínben is, immár 8 éve az Életrevalókban, egyik kedvenc szerepemet, ami komoly kihívást is jelentett anno. Illetve a Vígszínházban játszom a Pinokkió új szereposztásában, egy szintén nagyon szeretett szerepet az Ármány és szerelemben és a Pass Andrea által írt és rendezett Vándorkutyában.

És igen, a ma már 23 darabból álló Márai sorozatnak is új állomása lesz novemberben a Várkert Bazárban, Gyufaszárnyi világosságot gyújtani napról, napra címmel. Az est különlegessége, hogy Márai kevéssé ismert publicisztikai írásaiból áll össze, élő zenei kísérettel. A többi előadás is reflektál az élet minden pillanatára, ami az embereket foglalkoztatja, akár a férfi-női kapcsolatok, akár az élet-halál kérdése, a borok, a gasztronómia vagy épp az ünnepek.

– Tavaly szerepeltél a Hadik című nagyjátékfilmben, legutóbbi filmes munkád pedig egy nyáron forgatott rövidfilm, a Takarásban című vizsgafilm, ami egyben Somossy Barbara diplomamunkája. Gyakran veszel részt ilyen projektekben, amikor egy fiatal tehetséget segíthetsz az indulásban?

– Barbarával dolgoztunk már együtt a Szóló című kisfilmjén és a Sose lesz vége című rövidfilmjén is. A vizsgafilmjei fesztiváldíjakat hoztak eddig számára. Én pedig vallom, hogy kutya kötelességünk a fiatalokat segíteni, hiszen velem is így tettek a pályám elején. Jó érzés ebből most visszaadni valamit. Főleg, ha egy ilyen tudatos, elkötelezett, kíváncsi ifjú rendezővel találkozunk.

– A Takarásban egy szerelmi háromszöget dolgoz fel, tele szenvedéllyel, emberi sorsokkal, ráadásul színészeket alakítottatok benne. Nehezebb egy rövidfilmben átadni a mondanivalót?

– Legfontosabb a szereplők belső történetét sűríteni, és úgy láttatni a szöveg mögöttes és a szöveg alatti karakterjegyeket, hogy az a rövidfilmes tömörítésben is érvényes és érthető legyen. A filmben mindent lehet, és nekünk az a kötelességünk, hogy az abszurditást befogadhatóvá tegyük. A forgatókönyv is nagyon izgalmas, sokrétegű. A karakterem egyik napról a másikra úgy dönt, hogy a féltékenység zöld szemű szörnyének teret enged. Ilyenkor nincs mese, az ember harcol vagy küzd. Aztán majd meglátjuk, hogy ki mennyit nyer vagy veszít ezen a játszmán.

– Most zajlanak a Takarásban utómunkálatai. Várod a végeredményt?

– Nekem fontos volt, hogy egy fiatalember, egy fiatal rendezőnő, jó közegben, jó hangulatban, termékeny állapotban tudja ezt létrehozni. Neki fontos mérföldkő. A diplomafilmje. Itt mindenki elszántan és kihegyezett idegrendszerrel vett részt ebben. Nagyon jó hangulatban zajlott a munka, és remélem, jó lesz a végeredmény is.

– Maradva a filmeknél… A te hollywoodi pályatársaid Brad Pitt, George Clooney, Tom Cruise. Van-e olyan világsztár, akire azt mondod, hogy egy napra, vagy egy hónapra, vagy esetleg egy filmre azért úgy cserélnél vele, vagy megnéznéd, hogy milyen az ő világuk színészként?

– Erre sose gondoltam, hogy cserélnék-e valakivel. Megkérdezném inkább, hogy ő cserélne-e velem? 25 éve volt, amikor A napfény ízét forgattuk, és összebarátkoztunk Ralph Fiennes-szel. Eljött színházba, előadásokat nézett, ha volt egy kis szabadideje. Sokat beszélgettünk, ahogy ők élnek, az innen nézve nagyon irigylésre méltó és elképesztő életforma. Ők például azt nem értik, hogy mi itt hogy csináljuk ezt, hogy reggel szinkron, délelőtt próba, délután rádió, este előadás, éjjel, forgatás… De ez a mi színészi hivatásunk. Így vagyunk trenírozva! Szóval, ami náluk van, az nem a mi valóságunk. Nem hiszem, hogy cserélnék. De az én életemben is volt, amikor saját öltöző lakókocsim volt és megélhettem a szerepnek járó különleges bánásmódot. De aztán visszatértem a normál kerékvágásba.

– A sok és sokfajta munka mellett nem sok időd maradhat a kikapcsolódásra. A családoddal töltöd gondolom ezeket az időszakokat. Van esetleg hobbid vagy kedvtelésed?

– Szeretek kimenni a kertbe, dolgozni ott egész nap. Kertészkedem, vagy csak felrakom a lábam, hallgatom a madarakat és olvasok. Engem a természet közelsége tölt fel, és persze a család. Nagyon ritka, hogy én nem dolgozom. Ha belegondolok, egyetlen egyszer sem volt még olyan nyaralásunk, hogy ne kellett volna magammal vinni egy szövegkönyvet vagy egy forgatókönyvet.

– Hogy tud veled lépést tartani a családod?

– A feleségem informatikus, ő rugalmasabb beosztásban dolgozik. A gyerekek pedig a felnőtt lét küszöbén. A fiúnk elsőéves egyetemista, mellette komolyan sportol, a lányunk most érettségizik, segítünk nekik, amiben tudunk. Ha mondjuk buliban vannak, akkor ha kell, éjjel kettőkor elmegyünk értük. Ezzel igyekszünk azt a biztonságot nyújtani nekik, hogy tudják, hogy mellettünk nyugodt körülmények között hozhatnak döntést, bármilyet, jót, rosszat, mi mindig ott vagyunk mögöttük. A közös programokra pedig mindig van igényünk, habár mostanában már jó előre kell egyeztetni velük.

– És mennyire estek az almák messze a fájuktól?

– Egyelőre nem kacsingat senki a színházi szakma felé. De az informatikusság felé se nagyon. Hát majd meglátjuk. Talán a szabadság illúziója, de mégiscsak kényszerek és korlát nélkül próbáljuk – már a szónak a normális értelmében – tartani őket. Négy nyelven beszélnek, sokkal szélesebb a látókörük, mint az enyém. Sokkal több mindent látnak a világból, már most tizen-huszonéves korukban, mint amit én ugyanebben a koromban láttam. És én ennek örülök, támogatjuk, nyitottságra neveljük őket. Szóval nálunk nincsen a „bezzeg az én időmben” prédikáció.

– Zárásként visszakanyarodva a színészetre… Felsorolni is képtelenség mennyi féle embert játszottál már el. Te mindig minden karakterrel tudsz azonosulni, lehet jó, rossz, simán a bőrébe tudsz bújni?

– Még a főiskolán a tanárainktól sokszor hallottuk, Nádasdy Kálmánt idézték, hogy nincs olyan szereplő, akinek ne lenne igaza, mert minden szereplőnek megvan, még ha oly vacak is, de a maga igazsága. És azt az igazságot mindenkinek kötelessége, teljes mellszélességgel és beleállással képviselni. És nekünk nem azt kell vizsgálni, hogy a másikra hogyan hat, hanem azt kell vizsgálni, hogy én azt miként tudom hitelesen képviselni, és hogy tudom érvényesíteni. Ez a legizgalmasabb szakmánkban.