"Olyan osztály állt fel egy éjszaka alatt, amiről mindenki csak álmodozik" - Interjú Vadas Szilviával, a Heim Pál Covid osztályának gyermekápolójával

Borítókép: "Olyan osztály állt fel egy éjszaka alatt, amiről mindenki csak álmodozik" - Interjú Vadas Szilviával, a Heim Pál Covid osztályának gyermekápolójával Forrás: Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
Vadas Szilvia, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet gyermekápolója egy évvel ezelőtt önként jelentkezett, hogy az akkor egyik napról a másikra létrehozott Covid osztályon dolgozhasson. "Nem volt bennem kérdés, hogy menni akarok, jelentkeznem kell." - mesélte. Most, egy évvel később ő az osztály főnővér-helyettese, nemrég Az év Covid szakdolgozójának választották és egyáltalán nem bánta meg akkori döntését. Holott nem tagadta azt sem, hogy nagyon nehéz hónapok állnak mögöttük.

Miért lettél ápoló és miért pont gyermekápoló?

Már egészen kiskoromtól kezdve ápoló szerettem volna lenni. Mindig meggyógyítottam a babáimat és a plüssállataimat. Egészségügyi középiskolába jártam, innen pedig főiskolára jelentkeztem. Népegészségügyi ellenőrnek. Szerettem volna egészségügyi pályán maradni, de nem akartam a betegágy mellé kerülni. Majd rövid idő alatt rá kellett jönnöm, hogy ez nem nekem való, ezért elvégeztem a csecsemő- és gyermek szakápoló OKJ-s képzést, aminek minden perce öröm volt. Első évben csak felnőtt osztályokra jártunk gyakorlatra. Amint beléptem az első gyakorlati helyemre tudtam, hogy én ezt akarom. Ez az, amit szeretek csinálni, ez az, amihez értek. Önkéntes segítőnek jelentkeztem a második hónap után egy felnőtt urológiai sebészeti osztályra. Majd segédápoló lettem ugyanitt. Nagyon meghatározó hónapok voltak ezek, sosem lehetek elég hálás az ottani főnővéremnek, hogy meglátott bennem valamit. Majd a második évben elkezdődött a gyerek gyakorlat. A Heim Pál Kórház gyermek urológiai sebészeti osztálya volt az első osztály, amin a gyakorlati időmet töltöttem. Nem nagy osztály, de éppen ezért volt számomra annyira csodálatos. Családias. Az orvosokkal és a nővérekkel is nagyon jó volt együtt dolgozni. Nagyon sokat tanulhattam tőlük. A beteganyag sokrétű és a speciális betegségek érdekesek. Mindig lehet újat tanulni. Közben a segédápolói szerződésem a felnőtt osztályon letelt. Végzettségemet tekintve gyermekápolói képesítést szereztem és a műtétes osztály szerelmese lettem. Megpályáztam a Heim Pál Kórházban egy segédápolói állást az urológiai osztályon és 2020.03.20-ig boldogan dolgoztam ott kezdetben segédápolóként, majd szakápolóként.

Tavaly, amikor létrehozták a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben a Covid osztályt, te önként jelentkeztél, hogy arra az osztályra mehess, ott dolgozhass. Míg egy átlag ember menekült a vírus elől, te gyakorlatilag elébe mentél. Nyilván ápolóként egész más döntés vezérelt, ezt értem, mégis meg kell kérdeznem, hogy: miért? Miért döntöttél úgy, hogy önként jelentkezel az osztályra?

2020. március ugyanolyan hónap volt, mint az azt megelőzőek. Nagyon fura most erre így visszagondolni, olyan, mintha sokkal régebben lett volna. Nekem akkor két munkahelyem volt. A gyermekurológiai sebészeti osztály mellett dolgoztam egy felnőtt intenzíven, a testvéremmel együtt. Március 16-án műszakban voltam ott, amikor a kórházukat kijelölték járványkórháznak. Utána felpörögtek az események. Teljes állásba visszarendeltek 18-án a főállásomnak számító Heim Pál Kórházba. Közben a bátyám mesélte a náluk lévő oktatásokat, hogy hogyan készülnek. Nagyon féltettem. Majd

2020.03.20-án este, amikor a főnővérem felhívott, hogy éppen költöztetik a volt osztályomat és holnapra fel kell állítaniuk egy covid osztályt nem volt bennem kérdés, hogy menni akarok, jelentkeznem kell. Tudtam, hogy ez az osztály azért lesz más, mint azok az osztályok, ahol eddig dolgoztam, mert összeköt minket, hogy egy a cél. Egy eddig ismeretlen vírus ellen kell majd harcolnunk. Egy olyan osztály állt fel egy éjszaka alatt, amiről mindenki csak álmodozik.

Csapatként és szakmailag is példaértékű. Ezek a kollégák egyénileg a saját területüknek a kiemelkedőbb alakjai, itt mindenki hozta a saját profiljának a tudását, önként és örömmel osztotta meg a másikkal. Nagyon sokat tanulhatunk egymástól, másik osztályok specifikus kórképeiről. A döntésemet nem bántam meg, így egy év távlatából visszatekintve sem, hiszen olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akik egyénenként is csodálatosak.

Eddig nem is lehetett hallani erről az osztályról, pedig ahogy említetted, már tavaly március óta létező osztály. Miért nem volt publikus?

Az publikus volt, hogy a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet az egyetlen olyan kórház, ahol covidos gyerekek ápolása folyik. Az első hullámban szerencsére nem volt sok betegünk, így szerintem ezért nem voltunk annyira a köztudatban eddig.

Sok covidos gyerek fordult meg az osztályon az elmúlt 1 évben? Átlagosan mennyire voltak tele az ágyak/szobák?

Az első hullám csak ízelítő volt. Itt összeszokott a társaság, megtanultuk szabályosan a beöltözést és a kizsilipelést. Megtanultunk szemüvegben, sildben, szkafanderben és három pár gumikesztyűben szúrni. Igazi kihívás így vénázni azt meg kell hagyni. :)

Kevés gyerek volt szerencsére. Majd érezhető volt, hogy érkezik az újabb hullám. Átköltöztünk közben egy másik osztályrészre, kialakítottuk itt is a kis szokásainkat. Egyre több beteg érkezett. Kórházi felvételt indokolt, plusz pozitív lett a tesztje. Nagyon sok szociális intézményből átvett gyerek megfordult nálunk, aki a karantén idejét töltötte, mert az adott intézmény nem tudta elkülöníteni. Nagyok, kicsik és még kisebbek.

Majd volt egy lélegzetvételnyi szünet.

Amikor már elkezdesz reménykedni, hogy talán vége. Ígérik a következő hullámot, de talán nem lesz. Talán végre vége lesz. Majd egy műszak alatt a fél osztály betelik, majd éjszakában a másik fele. Telített osztály. Hetek óta. Amint haza adjuk az egyik beteget érkezik a másik.

Más intézmény áthelyezi hozzánk, másik osztály átadja, otthonról érkezik. Február óta ismét teljes kapacitással működünk, erőnkön felül teljesítünk, nagy a leterhelés, de csinálni kell, nem lehet megállni. Napról napra egyre nagyobb a teher a vállunkon, de tudjuk, hogy szükség van ránk, így nincs megállás.

Azt mondják, hogy a gyerekeken könnyebben átmegy a vírus. Ti is ezt tapasztaltátok? Vagy találkoztatok súlyosabb esettel is?

Az első két hullám más volt, mint ez a harmadik most. Az első hullámban sok volt a covid gyanús beteg és kevés az igazolt felvételt igénylők. A második hullámban több volt már a pozitív. Itt jött mellé a MIS-C. Ez egy olyan többszervi gyulladás, amit a covidon átesett betegeknél figyelhettünk meg. Ezeket a betegeket a belgyógyászati és az intenzív osztályunkon kezelik.

Most itt a harmadik hullám elején már látjuk, hogy itt ténylegesen a covid miatt kerülnek felvételre a gyerekek. Elesett állapot, láz, tüdőgyulladás. Itt a szülők megítélő-képessége és gyors reagálása szükséges, hogy még időben orvoshoz vigyék a gyermeket. Ha szerencsénk van, akkor még az elején el tudjuk csípni. Az orvosainkkal együtt azon dolgozunk, hogy mindenki a lehető leghamarabb meggyógyuljon és haza tudjon menni.

Mi volt a legnehezebb szakmailag az elmúlt hónapok során a számodra?

A kiszámíthatatlanság és bizonytalanság. Mivel eddig az osztályunkra olyan gyerekek kerültek, akiket muszáj volt kórházi kezelésben részesíteni és pluszban Covid-19 vírus pozitivitást mutattak. Ők lehetnek akár frissen diagnosztizált cukorbetegek, sebészeti betegek, nephrológia gondozottak, bántalmazottak, lázas újszülöttek. Ténylegesen bármelyik pillanatban bármilyen diagnózissal érkezhetnek hozzánk, bárhonnan. A munkánk a jelenlegi helyzetben még inkább felértékelődik.

Vannak olyan gyerekek, akikkel nem marad szülő, náluk minden alap szükséglet kielégítése ránk hárul. Amikor át kell venni az „anya-szerepet” is az osztályon. Mesét olvasni lefekvés előtt, szociális biztonságot nyújtani nekik, hogy ne érezzék annyira a szüleik hiányát.

Az osztály nagysága, magas beteglétszám és sokrétű diagnózisok miatt a mindennapok nehezebbek. Az aktuálisan legfontosabb teendőket és minden feladatot legjobb tudásunk szerint teljesítjük. A vizsgálatok kivitelezése és megszervezése is nagyobb koordinálást igényel, mint a vírus előtti mindennapokban. Véleményem szerint a feladatok kellő leosztásával, a csapat összeszokottsága és fiatalos lendülete miatt megfelelő idő jut a betegek (és sokszor a szülők) ellátására.

Pozitívumként szeretném viszont kiemelni azt a sok szeretetet, amit kapunk. Mivel nagyon sok a szociális indok miatt felvett otthonos gyermekünk kezdetben az ellátásukhoz szükséges eszközöket (nedves törlő, pelenka, fogkefe, fogkrém..) mi biztosítottuk nekik. Decemberben egy emberként fogtatok össze ti, IgenAnyák, édesanyák, családok és támogattatok minket nagyon sok mindennel. Rengeteg dobozt kaptunk az ország minden feléről. Mikuláskor és Karácsonykor így ajándékokat csomagoltunk a bent fekvő gyerekeknek. A szülők szemébe visszatért a jó kedv, a gyerekek boldogan nyitották a csomagokat. Volt olyan kislány, akit reggel nagy mosollyal újságolta, hogy tele lett a cipője és nem gondolta, hogy ide is jön a Mikulás.

Ezt a lehetőséget megragadva szeretnék köszönetet mondani az Egy tábla szeretetnek, a Harmony Beauty Land Szépségszalonnak, Hadi Anitának és csapatának és mindenkinek, akik támogattak és segítettek minket és mosolyt varázsolhattunk a segítségükkel a gyerekek arcára.

És mi volt a legnehezebb emberileg? Milyen hatással volt rád, a magánéletedre? Ha csak abból indulunk ki, hogy mondjuk, míg például mindenki másnak otthon kellett maradnia, nektek talán még soha nem kellett annyit eljönnötök otthonról és dolgoznotok " tűzvonalban", mint most.

Nagyon nehéz egy év áll mögöttünk. Az osztály működtetésével együtt azt az áldozatot is vállaltuk, hogy hosszú hónapokig elszigetelődünk a családunktól, barátainktól. Lényegében ezt két ok miatt tettük meg, az egyik az volt, hogy véletlenül se fertőzzük meg őket, a másik pedig, hogy nem eshetünk ki a munkából.

Egy ismeretlen betegség, egy új osztály, új emberek, vajon menni fog-e ez nekem? Sokunknak a fejében benne volt ez a kimondatlan kérdés. Ha a világ változik, vele együtt a szabályok is megváltoznak. Alkalmazkodnunk kell hozzájuk.

Csaknem fél évig nem találkoztam a családommal. Ez nagyon nehéz volt, de féltettem őket annyira, hogy ez felülírt mindent. Emlékszem, hogy az első hullám alatt reggelente a tömegközlekedésen szinte egyedül ültem mikor hazafelé jöttem a kórházból. Nem voltak utasok, parkban játszó gyerekek, kacagás. Minden kihalt volt reggelente. Mindenki bezárkózott, mindenki félt. Ugyanúgy féltünk mi is, én is.

A második hullámban több kollégám egyszerre került karanténba, így kevesen maradtunk, akik el tudtuk látni az osztályt. A nagyon sok plusz műszak, a helyettesítések megoldása, a szervezés - ez mind kimerített minket a munka mellett. Szeptemberben folytatódott a főiskola is, most vagyok harmadéves. A tanáraink tudják, hogy mi zajlik az osztályokon, így próbáltak ők is segíteni nekünk. Lehetőség volt a Zoomon keresztül szóbelizni, ha valaki nem tudott személyesen részt venni a vizsgán. Éjszakában tanultam vagy éppen onnan mentem vizsgázni. Nem gondoltam, hogy sikeres félévet fogok zárni, de végül az lett.

Amióta elkezdtem dolgozni, igyekszem úgy bemenni és felvenni az adott műszakot, hogy a mai nap jobb lesz és én is jobb leszek, mint az előzőben voltam. Akik bent vannak gyerekek eléggé elesettek és megviseltek a covidtól függetlenül, ha bekerülnek a kórházba. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy már olyan időket írunk, amikor a szülő - a biztos támasza - bent lehet vele. Minden megkezdett 12 órában azon dolgozom, hogy ha akár csak egy percre is feledtetni tudom, hogy kórházban vannak és mosolyognak a betegségük és az őket körülvevő közeg ellenére, akkor volt értelme a munkámnak, értékes órákat töltöttem el bent. Ezt kivitelezni úgy, hogy csak egy szempár látszik belőlünk, ami szemüveggel és silddel takarva van még nagyobb kihívást jelent. De

amikor egy műtéten átesett gyermek, altatás után úgy ébred fel, hogy azt mondja nekünk az éjszaka közepén, hogy „köszönöm, hogy meggyógyítottatok…” - ez feledtetni tud minden nehézséget. Ilyenkor nincs fáradtság, túlterheltség, bosszankodás, hanem a pillanat van. Az a pillanat, amit nem lehet elvenni sem tőlem, sem pedig a gyógyuló, boldog gyerektől, akinek már nincsenek a műtét előtti fájdalmai és az a pillanat, amikor az édesanya szeméből olvasni lehet a hálát.

Nekünk elég, ha ezzel köszönik meg. Ez a legnagyobb elismerés, hogy az ilyen műszakok után mi úgy tudunk hazamenni, hogy van értelme ezt csinálnunk. Ezért lettem ápoló, ezekért a pillanatokért.

Te is megfertőződtél egyébként az 1 év alatt?

Igen, én is átestem a víruson a második hullám alatt. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert a fáradtságon és a fejfájáson kívül más tünetem nem volt. Jelenleg pedig már megkaptam mind a két oltást is.

Téged is jelöltek Az év Covid szakdolgozója címre, amihez ezúton is gratulálok az egész kiadó és az olvasóink nevében is, hiszen meg is nyerted! Gondoltad volna?

Hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy ilyen fiatalon egy ilyen osztály főnővér-helyettese lehetek és Az év Covid-szakdolgozójának is jelöltek. Nagyon meglepett, hogy rám esett mind a főnővérem, mind pedig a kórház választása. Eleinte meglepetés lett volna, de a kép készítése miatt kénytelenek voltak elárulni. Annyira meglepődtem, hogy először azt sem tudtam, hogy mit mondjak. Véleményem szerint mindenki megérdemelte volna a jelöltséget. Nagyon köszönöm mindenkinek, akik szavazatukkal támogattak, nem gondoltam volna, hogy én fogom megnyerni ezt a díjat. Ez mind szakmailag, mind pedig emberileg is nagy elismerés. Egy csapatként dolgozunk, nem menne a másik nélkül ilyen gördülékenyen a munka. Az összegzés, amit a főnővérem írt pedig egy olyan pozitív visszacsatolás nekem, hogy jó helyen vagyok a pályámon és megerősített abban, hogy jó döntés volt egy évvel ezelőtt, hogy jelentkeztem. Szeretnék köszönetet mondani dr. Ficzere Andreának, a fogjunkössze,hu megálmodójának. Lehetővé tette a kezdeményezésével, hogy a sokszor borús és szürke hétköznapokba öröm és elismerés férkőzzön. Minden nehézség ellenére büszke vagyok arra, hogy ezt a hivatást választottam és, hogy a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet ápolója lehetek.

Forrás: Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
Forrás: Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
Forrás: Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet

A munka mellett tanulsz is, diplomás ápolónak. Mi a terved szakmailag a jövőre nézve?

Szeretném kiterjeszteni a látókörömet. A jelenlegi helyzet rávilágított arra, hogy nem elég egy osztály betegség profiljával tisztában lenni. A diploma megszerzése után is szeretnék a kórházban maradni és a szakmai maximumot nyújtva ápolni a beteg gyerekeket és átsegíteni a szülőket ezeken a nehéz napokon.

Galériánkban a 20 leggyakoribb kérdést találod a koronavírussal kapcsolatosan!