Haláli, ahogy I. Erzsébet sminkelte magát

Borítókép: Haláli, ahogy I. Erzsébet sminkelte magát Forrás: Getty Images
Kétségtelen, hogy ez volt a kor szépségideálja; ám I. Erzsébetnek ennél jóval többet jelenthetett a makulátlan, hófehérre sminkelt arc; a megtervezett kinézet, amihez élete végéig ragaszkodott. Igaz, akkor már vagy két és fél centis „vakolat” kellett a látszat fenntartásához az ólmot tartalmazó, gyilkos keverékből.

Az örökifjú „Szűz királyné” imidzsének fenntartása, saját külsejének megtervezhetősége vagy pusztán csak divathóbort miatt ragaszkodott vajon I. Erzsébet angol királynő minden áron ahhoz, hogy arcát rengeteg és veszélyes kozmetikum mögé rejtse? Az igazságot a történészek is csak találgatják, az viszont tény, hogy

VIII. Henrik lánya meglehetősen „mérgező kapcsolatban” állt imádott kozmetikumaival, amikben higany és ólom is jócskán akadt.

Ahogyan az is, hogy I. Erzsébet arcbőre himlőhelyekkel volt tele. Mindössze 29 évesen, 1562 októberében ugyanis magas lázzal ágynak esett; s bár a rettegett - akkoriban még halálos - kórt legyőzte, a fertőző betegség egy életre ott hagyta nyomait az arcán. A hegei miatt pedig rendszeresen meg is szólták. Tökéletlenségét pedig, hogy elfedje, egy velencei festéket hozatott és kezdett el használni; egyre többet és többet. (Fiatalkori portréján - lásd a lenti Galériánkban - egyértelműen jóval kevesebb sminkkel ábrázolták.) Az ólomkarbonát és ecet elegyéből álló kozmetikum el lehet képzelni, milyen hatással volt a bőrre kenve; hajhulláshoz, a szövetek sorvadásához; akár halálhoz is vezethetett. Az ólom veszélyességével, gyilkos hatásával ekkoriban persze még nem voltak igazán tisztában, így a nők hosszú évekig tudtukon kívül mérgezték magukat a szépség érdekében.

Ezzel viszont egy ördögi kör vette a kezdetét: a szer - nem meglepő módon - kikezdte az uralkodónő bőrét, amit aztán hogy tovább leplezzen; egyre többet használt a veszélyes elegyből. Élete vége felé - egyes források szerint – a festékréteg már vagy 2 és fél centi vastagon állt az arcán.

Forrás: Pinterest

Higanyt tartalmazott egyébként a cinóberből (higany-szulfid) kinyert ajakszínezője is, amivel vörösre festette az ajkait. S ez még nem minden; a királynő ugyanis – a korabeli, előkelő nőkhöz hasonlóan - hetente egyszer tetette föl az erős sminket, amit le se igazán mostak róla a köztes időkben – minden esélyt megadva ezzel az ólomnak és a higanynak, hogy be is szívódhassanak a bőrébe.

Bár az uralkodónő halálának oka máig nem teljesen tisztázott; valószínűsítik, hogy rákbetegség, vagy tüdőgyulladás vitte végül sírba 1603-ban. Azonban egészségi állapota romlásához egyes történészek szerint szinte biztos, hogy a sok mérgező anyag is nagyban hozzájárult.

Tipikus, mérgezésre utaló tünetek; mint például haj- és memóriavesztés, fokozott ingerlékenység és depresszió - állítólag mind kialakultak a királynő utolsó éveiben.

Hajának nagy része teljesen kihullott; paróka és smink nélkül rá sem lehetett ismerni.

Mások állítják, vérmérgezés végzett I. Erzsébettel, aminek a kozmetikumokhoz tulajdonképpen nem sok köze volt. A teória szerint ezt ugyanis a királynő ujján 45 évig (!) egyfolytában viselt koronázási gyűrű okozhatta. Bár az orvosok megpróbáltak eltávolítani az ékszert, amikor az már a húsába vágott; a rizikós kísérletre egy héttel Erzsébet elhunyt.

Ha kíváncsi vagy, hogy néztek ki a történelem leghíresebb herceg-, és királynői - köztük a fiatal I. Erzsébet - kattints a Galériára!