Amikor az ember először indul útnak babával, a kalandok gyakran már a csomagolásnál elkezdődnek. Mi ráadásul nem is először vettük nyakunkba a világot, már ha Fertőd annak nevezhető, a kicsi pelenkái, kedvenc játékai, a babakocsi, a váltóruhák, a sapka, a két anorák, a fényvédő és még néhány „hátha kell” holmi – például a hordozó, amivel kilátókat tervezek megmászni, de még egyszer se sikerült – még harmadszori nekifutásra is csak félig állt össze. A feszültség csak lassan oldódott, tekintve, hogy Budapestről kijutni autóval durvább, mint egy nap Dante Poklának legmélyebb bugyrában.

Fertőd, ez a csendes, elegáns kisváros az Esterházy-kastély körül tökéletes úti cél lett. Elég nyugis ahhoz, hogy ne érezzük rohanónak vagy zsúfoltnak, de mégis van benne valami különleges: még a sarki albán pékség eladónője is olyan olvadóan kedves volt, mintha pénzcsomagokkal kábítottuk volna.

A kastély parkjában kezdünk. A hatalmas, barokk terek és a szabályosra nyírt kert nem annyira az én ízlésem, de hallgattunk az egyik hotel tulajdonosának ajánlására, és sétáltunk benne nappal is, sötétedés után is. A nemrég totyogni kezdő gyerekünk vigyorogva élvezte a fényjátékot – volt füzérből kirakott róka, mókus, trombita, hintó, kapu, lófütty, de ami igazán jól esett nekünk, az a csend, és a kristálytiszta égen világító hold.

Ebédidőben átsétáltunk egy közeli étterembe. A fiunkkal étterembe menni mindig egyfajta szerencsejáték, de ezúttal minden flottul ment: kaptunk magas széket, mosolyokat, senki nem nézett ferde szemmel, a kaja remek volt, mi pedig végre szusszanhattunk.

A következő napokban Rusztot és a közeli osztrák kisvárosokat látogattuk szorgalmasan, miközben a gyerek a járást gyakorolta földön-égen-levegőben. Babitsosan ősz és tavasz közt lebegtünk félúton, napfény és enyhe szél, hajladozó nádas, világítótorony, régi malom - mintha elfelejtett földön jártunk volna. Az egyik legszebb utunk volt életünkben.

Nézegess csodás fotókat az útról galériánkban!