A lányos anyukáknak is fontos, hogy a mai fiúkat ne a pornó világosítsa fel

Borítókép: A lányos anyukáknak is fontos, hogy a mai fiúkat ne a pornó világosítsa fel Forrás: msvyatkovska / Envato
A szülőség egyik legnehezebb lépcsője elfogadni, hogy a gyerekünk egyszer felnő, és ennek egyik fontos állomása a pubertás, az első szerelem, az első szex. És nagyon nem mindegy, hogy ebben olyan fiú lesz a társa, aki a pornófilmekből tanult a női testről és a nemiségről, vagy pedig érettebb felvilágosítást kapott.

Amikor a Mesélj, Anyukám! tavalyi évadjában hallgattam a dr. Hevesi Krisztinával készült epizódot, amiben elmondta, hogy az internetnek és az okostelefonoknak köszönhetően akár már ovis korú gyerekek is hozzáférhetnek szexuális tartalmakhoz. Sőt, arra is számos példát tudott, hogy ezek a kicsi gyerekek eljátszották a pornókban látottakat, alsós iskolások pedig már fel is szokták venni videóra mindezeket. Ez pedig még akkor is ijesztő jelenség, ha nem tudják, hogy mit csinálnak, mert nem értik még a szexet. A legnagyobb lányom tavaly szeptemberben kezdte az iskolát, szerencsére „jó” közösségben, ahol még az egy-egy nagyobb tesó sem hozza be a pornót, de tudtam, hogy a felvilágosítás kérdését komolyan kell vennünk. De már akkor azon gondolkoztam, hogy nem elég, ha én és a férjem foglalkozunk a lányaim (mert három van) szexuális edukációjával, hiszen legalább ugyanennyi múlik azon, hogy az őket körbevevő fiúkat mikor és miként világosítják fel.

Aztán rátaláltam a Titkos Küldetés nevű interaktív programra, amelyet Tirczka Zsófi indított el, aki a Ciklus-show nevű, lányoknak szervezett felvilágosító foglalkozás mintájára szeretett volna egy fiúknak szóló változatot. Ez nem egy szimpla előadás, jóval több, mint a kötelező szexuális edukációs óra az iskolákban, ahol a tanárok és a diákok is feszengenek, nevetgélnek. Rögtön tudtam, hogy erről is kell beszélgetnünk a podcastben, hogy minél több szülőhöz jusson el ennek híre. A Mesélj, Anyukám! eheti epizódjában ezért a Titkos Küldetésről beszélgettünk, és Zsófi mellett Szabó Zsombor foglalkozásvezető volt a vendégünk.

Forrás: YuriArcursPeopleimages / Envato
A Titkos Küldetés célcsoportja a 10-13 éves fiúk.

Örömmel hallgattam, hogy mennyire jól felépített, interaktív programról van szó, melynek a fiúk is részesei, nem csak hallgatói, hiszen egy játékos kerettörténetbe ágyazva fedezhetik fel a férfi test változásait a pubertás során. Lépésről lépésre végigveszik a nemi szervrendszert, a külső és a belső szervek sajátosságait és a funkcióit, és a testiség mellett az érzelmekkel, a gondolatisággal is foglalkoznak. „Mit jelent a férfiasság?” – hangzik el például a kérdés, amit a tapasztalatok szerint nem néma csend követ, hanem sorra jönnek a válaszok, hiszen a fiúk megnyílnak a foglalkozás során.

A másik pozitívum számomra, hogy a női test anatómiáját is feltérképezik (szó szerint), és már a kerettörténet is azt sugallja, hogy tisztelettel kell felé fordulniuk, mert ez a gyönyörűséges természetvédelmi terület. Zsombor elmesélte, hogy a foglalkozás ezen részénél általában mindig jobban figyelnek, és ilyenkor szokták megkérdezni, hogy a pornó hogyan tekint a női testre. Megnyugtató módon olyan érett válaszokat is szoktak kapni, hogy a felnőtt filmek lealacsonyítják, eszközként kezelik. De ha ilyet nem is mondanak, akkor is fontos eleme a foglalkozásnak, hogy tisztázzák, a pornó messze áll a valóságtól, és a női testtel teljesen másképp kéne bánni a való életben. Persze a pornón túl is értékes, hogy a fiúk tisztába kerülnek a női test működésével, a menstruációs ciklussal, hiszen a megértés segít abban, hogy a vérzésre ne cikizni való jelenségként tekintsenek, hanem a termékenység csodálatos részeként. A serdülő lányoknak pedig biztos könnyebbség úgy megélniük a nővé válást, hogy nem kell attól tartaniuk, hogy az osztályukban lévő fiúk piszkálják őket a ciklusuk vagy a gömbölyödő mellük miatt.

Ha kíváncsi vagy, mit tudtunk még meg a Titkos Küldetésről, itt meghallgathatod a Mesélj, Anyukám! epizódját:

Itt pedig meg is nézheted: