Kik voltak az eunuchok?

Az első tény, amelyet fontos tisztázni az, hogy eunuch kifejezés olyan férfiakat jelöl, akiket részlegesen vagy teljesen kasztráltak – azaz eltávolították a heréiket, néha pedig a péniszüket is, ezt kultúrája válogatta. A beavatkozást többnyire gyermekkorban végezték el, és a tévhitekkel ellentétben, viszonylag ritka esetnek számított, ha a felnőtt férfiakon történt ez a beavatkozás. Kivételt képezték ez alól az Oszmán Birodalomban szolgálók, akik sok esetben valóban felnőtt férfiként kerültek oda a hadjáratok során. Maga a kasztrálás történhetett: vallási, társadalmi, politikai vagy gazdasági okokból.

A tévhiteket megalapozza, hogy az eredeti görög szó valóban „ágyőrt” jelentett – olyan személyt, aki az uralkodói hálószobák őrzéséért felelt. Nem véletlen, hogy a legtöbben azonnal erre asszociálnak, amikor meghallják ezt a kifejezést. Azonban a későbbiekben ez a kifejezés általánosan a kasztrált férfiakra vonatkozott, függetlenül attól, milyen feladatot láttak el.

Fontos tisztázni, hogy az eunuchok nem egyetlen etnikumhoz vagy kultúrához köthetőek. Számos tévhit él arról, hogy kizárólag fekete férfiakat kasztráltak – ez azonban nem igaz. Az „eunuch” minden olyan férfit jelöl, akit kasztráltak. A kasztrálás jelen volt Kínában, sőt a későbbiekben még Európában is. Ennek értelmében az eunuchok származása sokféle lehetett. A tény, hogy az Oszmán Birodalomban a háremeket őrző eunuchok jelentős része fekete-afrikai rabszolga volt, főként Etiópia és Szudán területéről. Emellett azonban előfordultak fehér bőrű eunuchok is, akik a Balkánról vagy a Kaukázusból származtak, bár ők sokszor inkább adminisztratív feladatot töltöttek be az udvarban, vagy a katonaságban kamatoztatták tudásukat. Származásuk sokszor meghatározta, hogy milyen feladatokat láthattak el, és milyen rangra emelkedhettek az udvarban.

Jellemzően azonban az eunuchok többsége szegény sorból származott, vagy hadifogolyként, rabszolgaként került ebbe a szerepbe. Kínában például gyakran előfordult, hogy a családok önként kasztrálták fiaikat abban a reményben, hogy így bekerülhetnek a császári udvarba, és magas rangot, befolyást szerezhetnek. Mivel a kasztrált férfiak nem alapíthattak családot, így nem lehetett örökösük sem, kevesebb veszélyt jelentettek az uralkodókra. Sőt, úgy tartották, hogy azoknak, akik átestek a kasztráláson, nincsnek politikai ambícióik, éppen ezért sok uralkodó kifejezetten megbízott bennük, és kulcsfontosságú pozíciókkal bízta meg őket.

Fontos megérteni, hogy nem csak az udvari eunuchok léteztek: a vallási meggyőződésből történő kasztrálás sem volt ritka. A 3. században például egy keresztény szekta tagjai önként kasztrálták magukat, hogy megszabaduljanak a testi vágyaktól, a világ kísértéseitől. Indiában a hidzsrák közösségébe is főként olyan személyek tartoztak, akik kasztráción estek át – bár a kasztrálás nem volt kötelező feltétel a közösséghez való tartozáshoz.

A kasztrálás szerepe

A kasztrálás többnyire nem öncélú testi csonkítás volt, hanem a társadalmi rend egyik tudatosan alkalmazott eszköze, amelynek segítségével könnyebben lehetett magasabb pozícióhoz, akár gazdagsághoz is jutni. Az eunuchok által betöltött szerepek és kasztrálásuk céljai kultúránkként és korszakonként jelentősen eltértek:

Az Oszmán Birodalomban

A fekete eunuchokat – akiket gyakran embertelen módszerekkel csonkítottak meg – a szultáni háremek őrzésével bízták meg. Esetükben a herék kerültek levágásra, a pénisz érintetlen maradt. Ők felügyelték a rendet, akadályozták meg a konfliktusokat, és biztosították, hogy a háremhölgyekkel kizárólag a szultán kerülhessen kapcsolatba. Az eunuchok befolyása jelentős volt: ők döntötték el, melyik ágyas juthatott el az uralkodóhoz, így sorsokat irányítottak. Beavatkozásaik gyakran korrupcióval is együtt jártak – pénzért befolyásolhatták a döntéseket, hiszen életükből az anyagi javak jelentették az egyetlen örömforrást.

A kasztrálás itt egyértelmű célokat szolgált: biztosítani akarták, hogy az eunuchok ne közösülhessenek a háremhölgyekkel, és ne alapíthassanak saját dinasztiát. A hivatalos ideológia szerint az eunuchokat a férfi és a nő közötti „harmadik nemként” kezelték – szexuális vágyak nélküli lényekként. Valójában, a feljegyzések szerint továbbra is voltak vágyaik, sőt: előfordult, hogy titokban szexuális kapcsolatot létesítettek a hárem tagjaival.

Kínában

A kínai udvarban a kasztráltak helyzete másképp alakult. Itt az eunuch státusz egyfajta lehetőség is volt a társadalmi felemelkedésre. A császárok úgy vélték, hogy azok, akiknek nincs szexuális vágyuk és családalapítási lehetőségük, nem jelentenek veszélyt az uralkodó dinasztiára. Így a kasztráltak fontos közigazgatási, politikai szerepekhez juthattak.

A kasztrálás a kínai udvarban teljes mértékű volt – eltávolították mind a heréket, mind a péniszt –, és gyakran életveszélyes beavatkozást jelentett. Akik túlélték, bekerülhettek a császári hárembe vagy a legmagasabb hivatalnoki körökbe.

A 14. században már az államigazgatást is eunuchok irányították: hivatalnokokat neveztek ki, felügyelték a titkosrendőrséget, és gyakran politikai manipulációkkal tartották fenn hatalmukat. Az általuk létrehozott „Keleti Sétány” nevű szervezet hírhedtté vált kínzási módszereiről és rejtélyes haláleseteiről.

Az utolsó hivatalos kínai eunuch, Szun Jao-ting 1996-ban hunyt el. A 20. század elején még mintegy 500 eunuch szolgált a kínai udvarban, de számuk a császárság bukása után gyorsan csökkent.

A barokk Európában

A 17-18. századi Európában a kasztrálás egy másik célt szolgált: a művészetet. Olaszországban szegény családokból választottak ki fiúkat, akiket kasztráltak, hogy megőrizzék magas, gyermeki hangjukat felnőttkorban is. Az így létrejött kasztrált énekesek (pl. Farinelli) különleges hangszínnel rendelkeztek, amely nagy népszerűségnek örvendett az operaszínpadokon. Bár hatalmas hírnévre tehettek szert, életük gyakran magányos és testi fájdalmakkal teli volt.

A kasztrálás következményei

A kasztrálás súlyos testi és lelki következményekkel járt. Biológiai értelemben ugyanis a pubertás előtt végzett kasztrálás – ami különösen Itáliában és Kínában volt jellemző – megakadályozta azt, hogy a másodlagos nemi jellegek – mély hang, arcszőrzet, férfias izomzat – kialakuljon. Ezentúl a hormonszintjük is jelentősen megváltozott, általában jóval alacsonyabb tesztoszteronszinttel rendelkeztek, aminek viszont meglepő következményei lettek. Ugyanis egy 2012-es dél-koreai kutatás szerint a kasztrált férfiak átlagosan 14-19 évvel tovább éltek, mint nem kasztrált társaik. Felfedezésük alapjául fél évezrednyi – 1392 és 1910 közötti – feljegyzések szolgáltak a koreai császári udvarban élőkről. A vizsgált 81 eunuch közül három megérte a százéves kort is – ez 130-szor gyakoribb előfordulás, mint napjaink fejlett társadalmaiban.

Összeségében elmondható, hogy a kasztrálás intézménye az egyik legvitatottabb társadalmi jelenség, ami sok időn át megfigyelhető volt különböző birodalmakban. Azonban a legtöbb tévhittel ellentétben számos ember maga, vagy a szülei választották ezt az életmódot, a felemelkedés érdekében.