– Hogyan lett belőled kémikus? A kémia mely területein dolgoztál?

– Már kislányként csillapíthatatlan kíváncsisággal tekintettem az életre. A gyulai gimnáziumi évek után számomra egyértelmű választás volt a Szegedi Tudományegyetem kémia szakág, ahol elkezdtem enyhíteni a tudásszomjamat. Az egyetemi oktatáson nagyszerű alapokat szereztem, de én mindig többet akartam. Diákként kutattam és oktattam, illetve egy biotechnológiai cégnél kémia kutatóként dolgoztam. Imádtam a szegedi éveket, még hétvégente is a laborban voltam, így a férjemet a kémcsövek mellett ismertem meg. A BSC diplomámat bioszervetlen kémia szakirányon szereztem, a mesterdiplomámat pedig gyógyszerkémiából, a PhD-t elméleti orvostudományokból. A fő témám évekig a peptidek voltak – ezek aminosavakból állnak és fehérjéket hoznak létre. A doktori disszertációm témája egy rákdiagnosztikai eszköz fejlesztése volt, de sajnos ez a kutatás tőkehiány miatt félbemaradt. Ezt nehezen tudom elfogadni, hiszen a kutatók is olyanok, mint a művészek: szeretünk alkotni, létrehozni és az eredményeket a kezünkben tartani.

– Hogy látod a mai társadalom kémiához való hozzáállását? Mit gondolsz, miért olyan negatív a kémia megítélése?

– Számomra jelenleg nagyon fájó, hogy a tavalyi évben mindösszesen kettő hallgatót vettek fel kémiatanár szakra Magyarországon. És nem a magas ponthatárok, hanem az érdektelenség miatt. Kémikusnak lenni manapság nem egy csábító szakma, mert a fiatalok, sőt a felnőttek sem látják, hogy milyen lehetőségek rejlenek benne. Azt szoktam mondani, hogy a kémiának nagyon rossz a PR-ja, pedig kémikusok nélkül nincs gyógyszeripar, egészségügy, olajipar, vagy akár gasztronómia.

Az iskolákban a tanórák sokszor a száraznak gondolt anyagról szólnak ahelyett, hogy egy sokkal izgalmasabb részt mutatnának meg a diákoknak, hogy hogyan kapcsolódik a kémia a mindennapi életünkhöz. A kamaszok mindenhol kamaszok, így Kínában is nehéz felkelteni és megtartani a figyelmüket. De megvannak azok a témák és érdekességek, amikkel mégis sikereket lehet elérni. Ilyen pl. mikor a csípős paprikáról vagy a csokoládéról tartok nekik előadást. Érdeklődve hallgatják, hogy miért válunk függőkké ezeknek az ételeknek, és kialakítom velük azt a bizalmat, ami a visszakérdezéshez szükséges. Számos diák tekintetében látom a szorongást a bizonytalan jövő miatt, amikor például az agyunkban lévő mikroműanyagokról kérdeznek, és én őszintén megválaszolom nekik, hogy a tudomány jelen állása szerint nem tudjuk még, hogy mi lesz ennek a sorsa, és következménye. További probléma a kémia körül a számos hangzatos címke, amiket marketing szempontjából használnak. Nincs olyan, hogy vegyszermentes kezelés, hiszen még az ecet is egy vegyszer. Vagy ott van a lúgosítás: fontos megismerni a gyomor savas működését, és a testben lévő különböző pH-jú közegek egyensúlyát, mielőtt lúgosító termékeket vásárolnánk. Vagy például vegyük azt a tévhitet, hogy ami természetes, az csak jó hatással lehet a szervezetre, nem kérdőjelezzük meg annak egészségügyi szempontból kifejtett hatását. De mi a helyzet például a mérges gombákkal vagy kígyómarással? Ezzel párhuzamos a másik tévhit, hogy ami mesterséges és laborokban állítják elő, az már csak káros lehet.

A természettudományi szakágak nem az atombomba készítésére jöttek létre, hanem hogy szolgálják az emberiséget egy jobb élet reményében, illetve hogy megértsük, hogyan működik körülöttünk a világ, és ezt a tudást az előnyünkre kovácsoljuk.

– Jelenleg Shanghajban egy nemzetközi gimnáziumban tanítasz kémiát. Hogyan kerültél az ázsiai kontinensre, és hogy érzed ott magad?

– Az első kínai munkalehetőség a Covid kellős közepén talált meg, amikor már teljesen motiválatlan voltam, és nem találtam a helyemet. A korábban kitűzött szakmai céljaimat már elértem. A Covid kezdetén az egész laborban ketten voltunk a férjemmel, és elkezdtem külföldi munkák után nézni. Kína a legjobban lezárt ország volt a világjárvány idején, és 2020 nyarán a sikeres pályázást követően „stratégiailag nélkülözhetetlen személyként” jutottam be az országba, és kezdtem meg az egyetemi oktatói munkát Wenzhouban. Az itt eltöltött 3 év alatt bekerültem a Kínai Tudományos Akadémia egyik kutatócsoportjába. Kínában több anyagi támogatás jut mind a kutatásra és az oktatásra, illetve a hallgatókat is bevonhattuk a gyakorlati részbe. De nagyon belefáradtam az állandó utazgatásba – az egyetemen nem volt kutatási részleg, így oktatás után még órákat autóztam a laborba. Továbbá kiégtem benne, a kutatás melletti publikálás már nem motivált. Így 3 év után átköltöztem Szecsuánba, ahol egy brit nemzetközi gimnáziumban kezdtem el diákokat tanítani, majd 2024 februárjában Shanghajba költöztem egy új munkalehetőség miatt, és az ottani legjobb eredményekkel rendelkező szintén brit középiskolában kezdtem dolgozni. Ez a lehetőség 20 év kitartó munkájának a gyümölcse, amit nagyon élvezek.

Kínában nagyon fontos a nyugati kultúra elsajátítása: Wenzhouban amerikai egyetemen dolgoztam, ahol a diákok amerikai egyetemi diplomát kapnak. Jelenleg Shanghajban brit tanterv szerint oktatok, és a nyugati orvosi egyetemi tanulmányokra készítem fel a gyerekeket. Az elméleti órákon kívül egy „rendes” kutatólaborban Li professzorral, a Harvardról nyugdíjba vonult kínai biológus kutató kollégámmal oktatjuk a tanulókat. Több mint 2000 kínai diák van az iskolában, és a főleg nemzetközi tanárokkal és személyzettel együtt többen vagyunk az épületben, mint egy kisebb magyar faluban. Kínában az orvosi munka mellett a legtiszteletreméltóbb szakma a tanáré: tisztelettel és teljes figyelemmel hallgatják a diákok az órákat, és kíváncsiságukkal bizalommal fordulnak hozzám. De nem győzöm hangoztatni, hogy a kamaszok problémái és hangulatai a világon mindenhol megjelennek.

– A kémia a múlt a jelen és a jövő problémája is. Mik a távlati céljaid azzal a rengeteg tudással, amit megszereztél, ha már nem a kutatásban szeretnéd kamatoztatni?

– A kutatást nagyon szerettem, de elég volt, nem vágyom vissza abba az életbe. Korábbi kutatásaimmal olyan külföldi díjakban részesültem, amiket rajtam kívül más magyar ember még nem kapott. Jelenlegi célom, hogy a kémiát mindenki számára közérthetővé tegyem, és a munkahelyem ehhez lehetőséget kínál: 2025 augusztusától kibővül a munkaköröm, és az iskolákon belüli oktatástechnológiai-fejlesztéssel fogok foglalkozni.

Mivel a világ örült tempóban fejlődik, ezt az oktatás terén is követnünk kell, és integrálni a mindennapi tanítási gyakorlatunkba, azaz a virtuális-, a kiterjesztett valóság és a mesterséges intelligencia használatát. Ezeknek, és hasonló technikáknak a bevezetéséért és hatékony működéséért leszek felelős. A másik szerepem oktatási-adatelemző lesz, melynek lényege, hogy a tanulmányi eredmények állandó nyomonkövetése során minden tanulóból a lehető legtöbbet hozzuk ki, hiszen ők olyan nyugati egyetemekre készülnek továbbtanulni, mint a Harvard. A harmadik feladatom a „health and safety manager”, amit munkavédelmi felelősnek fordítanék. Tréningeket tartok minden tanulónak kémia, biológia és fizika laborokra vonatkozólag, azaz hogyan kell szakszerűen viselkedni és dolgozni egy laborban. Emellett a tanszékvezetővel emelt kémia csoportokban új tanítási módszereket fogunk tesztelni, és a működőképes modelleket iskolai szinten bevezetik. Az első 19 évem a gyerekkor volt, a második 19 évem a kémiai kutatás, oktatás, és reményeim szerint a következő 19 évem az oktatástechnológiai-fejlesztés lesz. Álláspontom szerint az oktatást gyökeresen át kell formálni. A jelenlegi diákok digitális bennszülöttek, akiket nem lehet egy darab tankönyvvel és egy tanárral lekötni. A másik ok a megváltozott munkaerő-piaci elvárások. A célom egy jövő-álló, személyre szabott oktatási rendszer kifejlesztése, és jelenleg Kínában megkapom erre a „kutatásra” a lehetőséget. Szeretnénk végleg Kínában letelepedni a férjemmel. Jól érezzük itt magunkat, az ország számtalan látnivalót és lehetőséget kínál, sosem lehet megunni vagy teljesen megismerni, hiszen ezer arca van.