Diana titkai: A jövőbe látott, szűzen, 12 találkozás után ment hozzá Károlyhoz és válni sem akart?

A Micsoda nők voltak! podcastunk második évadának első nője Diana, walesi hercegné, az ő életéről és róla beszélgetett a műsor két házigazdája, Budai Lotti és Zubor Rozi.
Autóbalesetben halt meg, anorexiás volt és elvált a brit trónörököstől, Károlytól - nagyjából ez a 3 dolog, ami megmaradt az emberekben Dianáról. És esetleg még az is, hogy a jótékonykodás, a rászorulókon való segítség nagyon fontos volt a számára.
Kevés olyan nő van, akiről ennyi könyv, film és sorozat készült, mint amennyi róla, pláne úgy, hogy minden csatorna szerzői váltig állítják, hogy ők ismerték legjobban és ők mondják/írják meg az igazi igazságot.
Sok-sok róla szóló könyvet elolvasva és filmet megnézve próbáljuk a Micsoda nők voltak! második évadának első részében bemutatni, milyen is lehetett valójában a nagy negatív, lejárató kampány ellenére mindenki kedvenc Dianája.
Itt meg is tudod akár rögtön hallgatni a róla szóló részt:
Íme 6 alkalom, amikor megszegte a királyi család gyerekneveléssel kapcsolatos szabályait:
- „Hiszem, hogy meghosszabbítható az élet azzal, hogyha valami olyat csinálunk, amiben örömünket leljük.” - Interjú dr. Horváth Biankával, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadójával A női vezetők kitartása és elszántsága új normákat teremt az eddig megszokott szervezeti struktúrákban, tovább inspirálva...