Miért lesz valaki Insta Mami? Te miért akartál az lenni?

Nekem még 2012-ben, A Királynő-s időben indult a social media-s jelenlétem, amikor is a műsor miatt kellett regisztrálnom a Facebookra, hogy legyen ott is egy profilom, hogy népszerűsítsem magam. Aztán egy idő után átkerültem az Instagramra, mint mindenki más is. Könnyű is volt a helyzetem, mert sokan ismertek és aránylag gyorsan jöttek a követők. Eleinte nem tudatosan csináltam, de 2-3 éve, mióta a gyerekekkel vagyok itthon, már odafigyelek, hogy mit osztok meg, hogy ne csak szép képek legyenek, hanem mondandó is legyen a tartalmaim mögött, hogy tanácsot is adjak, vagy épp leírjam a tapasztalataimat, akár a gyerekekkel kapcsolatban is. Szóval válaszolva a kérdésedre, nem tudatosan akartam én Insta Mami lenni, de szeretem ezt a platformot, ezt az önkifejezési formát és ez a két gyerek mellett itthon néha bele is fér az időmbe.

Sok pletyka terjed az Insta mamikról. Hogy bébiszitter van egész nap a gyerekeikkel, ők csak addig vannak velük, amíg elkészítenek egy-egy sok like-ot érő fotót. Hogy szakács főz rájuk, bejárónőjük van. Hogy kvázi ezek miatt sokkal egyszerűbb az életük, mint egy átlag anyának, több idejük van magukkal foglalkozni, hajat mosni, edzeni járni, bármit csinálni, mint bárki másnak.

Sajnos azt kell mondjam, hogy én is tudok olyat, akinek a tökéletes anyasága csak egy fotó erejéig létezik, akiről mindezeket el lehet mondani. De azt is el kell mondjam, hogy szerencsére több az ellenpélda. Legalábbis azok között, akiket én ismerek. Valamint álszentség lenne nem elmondani, hogy egyébként nekünk is van bejárónőnk, aki segít a takarításban. De ez a hölgy már akkor is segített a férjemnek, amikor én még nem voltam. Ettől függetlenül úgyanúgy pakolok én is reggeltől estig a gyerekeim után, és a takarításban is kiveszem a részem.

Bébiszitter?

Pár hete van csak bébiszitterünk, de eddig nem vettem igénybe ilyen külsős segítséget, a férjemmel és a nagyszülőkkel mindig meg tudtuk oldani és most is inkább őket ugrasztom. De most már van, hogy kell néha-néha bébiszitter, ha el kell mennem valahova, és máshogy nem tudjuk megoldani, akkor őt hívom segíteni. De egyébként 3 évig semmiféle segítségem nem volt. Ezért nem is tudtam semmilyen munkát vállalni.

A fiam fél9-11-ig jár bölcsibe. Ez az idő nagyjából semmire nem elég. :D Ben ugyanis ételintolleráns, a bölcsiben nem tudják biztosítani a számára megfelelő ételeket, így arról is nekem kell gondoskodni.

Mondtad, hogy nem tudtál dolgozni. Egyébként szerettél volna?

Nem vagyok karrierista, de bevallom őszintén, nem bírok csak a gyerekvállalásra koncentrálni. Megpróbáltam saját vállalkozást kialakítani, de az utolsó pillanatban visszaléptem, mert nagyon sok időt felemésztett. Nekem fontos a lelki harmónia, a lelki béke. Ha stresszelnének, ha határidő lenne, akkor kiborulnék, nem tudnám csinálni. Illetve...

Ha lenne több segítségem, akkor könnyebb lenne, akkor biztosan csinálnék valamit. De így most minden időm a családé. A saját igényeim most kicsit háttérbe szorulnak. De ez így van most jól.

Pedig ha őszinte akarok lenni, rád nézve szerintem sokan azt gondolják – bevallom, én is - , hogy jóval több időt töltesz például a külsőddel, a tested formálásával, mint egy átlagos édesanya.

Sokan gondolják, hogy személyi edzőm van, meg edzek. De az van, hogy évek óta nem edzek. Egyszerűen nem tudnám mikor megoldani. A nagy már nem akar aludni délután. Vele kell foglalkoznom. Körmösnél, fodrásznál kozmetikusnál nem tudom mikor voltam utoljára. Elfogadtam, hogy ez egy ilyen időszak. De gyorsan mennek az évek és lehet, hogy 1 év múlva sokkal könnyebb lesz.

Akkor mégis mitől nézel ki ilyen jól két gyerek után? Csak azt ne mondd, hogy a gének.

Haha! Tudod, az a típus vagyok, aki ha mindig siet valahova, akkor nem úgy eszik, vagy állva eszik, csak bekapok pár falatot, így gyorsan le tudok fogyni. A stressz, de akár a mindennapi élet is gyorsan fogyaszt. A gyerekek pedig lendületben tartanak. Nem is szoktam érteni az anyukákat, akik otthon elhíznak, mert hogy a két gyerek mellett annyi minden van mindig, nekem sokszor az evés az utolsó, ami eszembe jut, vagy amire jut egyáltalán időm.

A hajam pedig éjjel készül. Ezt is sokan szokták kérdezni. Lefektetem a gyerekeket és utána jön az úgynevezett énidőm: hajat mosok. :D És elárulok egy titkot: a posztolt fotóimat akkor készítem, amikor épp megyek valahova, kisminkelem magam, kicsinosítom magam. Azért úgy gondolom, hogy heti egyszer mindenki össze tudja magát szedni. Annyi nekem is belefér. Na olyankor gyorsan ki is teszem a heti 1 képemet. :D De azért arra is odafigyelek, hogy smink nélküli, szimpla anyukás képet is megosszak. Hiszen a hétköznapokban én is így vagyok itthon.

Akkor nálad is voltak, vagy talán még vannak is anya kontyos-lecsórézott pólós napok?

Persze!! Nekem is van olyan, hogy napokig nem jutok el hajat mosni, és állandóan össze van kötve a hajam. Nem mindig ez a prioritás, hogy hogy nézek ki.

Mi a prior?

Egyértelműen a gyerekek. A fiammal szinte minden délután megyünk valahova. Gyerek programokra, tornázni vagy lovagolni járunk. Utóbbira azért van szükség, mert a férjem külföldi, három nyelven beszélünk a gyerekekhez és ez egy kisebb nehézséget okoz még neki a megszólalásban. És nagyon odafigyelek arra, hogy hétvégén is mindig kint vagyunk a gyerekekkel a természetben. Szerencsére erdő közelében élünk, úgyhogy sokat kirándulunk. Nem is nagyon szeretünk itthon ülni. Fontos, hogy mindig friss levegőn, természetközeli helyen legyünk.

Mindig is korán szerettél volna édesanya lenni?

Igen, mindig ez a típus voltam. Ha vendégségbe mentünk, én mindig babáztam, vagy játszottam a gyerekekkel és reménykedtem abban, hogy 30 éves korom előtt lesz gyerekem. Amikor a 20-as éveimben jártam, akkor aztán annyira nem foglalkoztatott ez a dolog, inkább a diploma, hogy felkerüljek Budapestre, hogy jó albérletet találjak, aztán jött a nagy szerelem és nem is volt kérdés, hogy hamarosan jöhet a baba. De azért el nem siettük, 2 és fél évvel azután estem teherbe, hogy összejöttünk.

Mit szól a férjed az Insta jelenlétedhez?

Eleinte nem örült ennek az egésznek. Azt mondta, hogy nagyon veszélyes terep. Sokszor a mai napig nem érti, hogy miért kell bizonyítani a boldogságunkat – mert ő így gondolja. Ő teljesen másik véglet. Soha nem volt fent egy közösségi oldalon sem, nem is kíváncsi rá. Konfliktusunk mondjuk nem volt belőle, elfogadjuk így egymást.

Azért jó „Insta-husband”, tudom, hogy sok képedet ő készíti.

Ha-ha, igen. Bár ha látom, hogy nincs kedve, akkor meg se kérem, hogy készítsen fotót rólunk. De ha különleges helyen járunk, akkor megkérem és azért sokszor örömmel fotóz. Igaz, nem sok képet készít, nincs „ezt fotózd már le újra” opció. :D Csinál 5-6 képet és abból kell választanom. :D De ez azért is jó, mert egészséges keretek között tart.

És ki tudja, talán majd egyszer nekem is benő a fejem lágya és majd törlöm magam. De most annyira sok mindent köszönhetek az Instagramnak. A mostani barátaimat is itt ismertem meg, egy csomó ajánlást kaptunk, hova menjünk például a fiammal lovagolni, melyik gyerekorvost válasszuk, hova menjünk ételintollerancia tesztre. Szuper közösség gyűlt össze és nagyon hálás vagyok nekik.

Aktívan tartod a kapcsolatot a követőiddel?

Régen az összes üzenetre válaszoltam, de most már a kislányom születése óta van, hogy havi csúszásban is vagyok, ami miatt nagy lelkiismeretfurdalásom van. De egyszerűen nincs rá kapacitásom.

A sharenting, vagyis a gyerekekről posztolás mostanában kardinális kérdés az anyukák körében a közösségi médiában. Látom, hogy te osztasz meg képet a gyerekeidről. Hogy vélekedsz erről az egészről?

Jó kérdés. Tudod, 10 éve is voltak sztárok, akik nem mutatták meg a gyerkőceiket. De 3 éve, amikor megszületett a fiam, nálam ez nem merült fel. Valahogy természetes volt, hogy mutatom őket, nem láttam kivetnivalót, se veszélyforrást benne. Most, hogy több szakember és külső negatív tényezők is felnyitják a szemünket, én is elgondolkoztam azon, hogy nem biztos, hogy jó hatással lesz rájuk a későbbiekben. De amíg nem jár közösségbe, úgy gondolom, hogy még sok veszély nincs benne. Erősen gondolkodom, hogy ha óvodás vagy iskolás lesz, akkor már nem biztos, hogy jó lesz, ha a korosztálya vagy a szülők arról beszélgetnek, hogy hol jártunk a hétvégén, hol nyaralunk. Most viszont még nem érzem problémásnak a dolgot. Soha nem osztottam meg olyan képet, ami nem előnyös róluk, meztelenek rajta vagy bármilyen negatív érzése lehetne később ezekkel kapcsolatban. Nem is posztolok állandóan róluk, szóval azért tényleg odafigyelek. Ha meg majd beszélni fognak, akkor már maguk is el tudják mondani, hogy ha szeretnének egy képen rajta lenni vagy sem.

Szoktál negatív kommenteket, üzeneteket kapni? A közösségi média világában az anyukák valljuk be, sokszor kegyetlenek tudnak lenni.

Akadtak már az én oldalamon is trollok, de szerencsére 90%-ban pozitív visszajelzéseket kapok. Két incidensem is volt, elég negatív kimenetelűek, mindkettő azzal kapcsolatosan, hogy születtek a gyerekeim. Kérdezték, elmeséltem.

Ben harántfekvésben feküdt a pocakomban, ezért császárt ajánlott az egyébként természetes szülés párti orvosom. Elmehettem volna még egy masszázsra, ami nagyon fájdalmas, ráadásul nem is tesz jót feltétlenül a gyereknek, de én a császárt választottam. Bennél egyébként a 40. hétig vártunk, hogy hátha befordul, de sajnos nem így történt. Végül a gyerek volt a legfontosabb, hogy ő rendben legyen. Aztán mivel a kislányom 1,5 évre rá született, másodjára is a császárt választottam. Ez ugyanis túl kicsi korkülönbség volt és az orvosomnak a prakszisában volt olyan, hogy kis korkülönbség következtében komplikáció lépett fel, szakadt a heg... Ezért úgy döntöttem, hogy nem kockáztatok, másodjára sem.

Sok anyukának, akik a természetes szülést pártolják, ez nem tetszett, hogy erről beszéltem. Tudom, hogy a természetes szülés nagyon fontos, hogy sok a rossz infó, hogy sok orvos indokolatlanul ajánlja a császárt, a programozott császárt és tudom, hogy a természetes szülés a legjobb a babának is. Én is szerettem volna ezt megtapasztalni, megadni a gyerekeimnek, de sajnos nem így sikerült. Viszont ebben a vitában kiforgatták a szavaimat és óriási botrány kerekedett ebből – szerintem teljesen feleslegesen.

Nagy felelősség jár egy ilyen profillal, pláne már egy ilyen nagy követőszámnál. Te milyen üzenetet akarsz átadni, milyen példát akarsz mutatni a követőidnek? Tudom például, hogy a mostani Éva magazin címlapján látható Lugosi @elegjoanya Dóri Danka márkáját is többször támogattad nagyobb összegekkel. Erről viszont nem beszélsz.

Úgy gondolom a legfontosabb, hogy mint anyák, mint nők, mint emberek, támogassuk egymást mindig, minden helyzetben. Ha látjuk, hogy az egyiknek nem úgy megy, próbáljunk segíteni. Ne menjünk el olyan emberek, sztorik mellett, akinek valóban segítségre van szüksége. Kommenteljünk, like-oljunk, adjunk visszajelzést, mert a legkisebb apróság is számít a másiknak. És ne bántsuk egymást. A saját lelkünk fertőződik. Hiszek a pozitív gondolkodásban, mint ahogy abban is, hogy az Universum látja, mit teszünk. Az élet egy bumeráng: amit adunk, azt visszakapjuk. Próbáljunk meg a szívünk szerint jól cselekedni. Az Instagram pedig egy jó platform arra, hogy egymást segítsük, hogy egymást mellett kampányoljunk. Például a Danka se kapott még elég támogatást, ezért próbálok úgy segíteni, ahogy én tudok. Sokszor felszínes dolgokkal foglalkozunk és osztunk meg. Próbáljuk a kisebb, jótevő vállalkozásokat segíteni!

Engem a szüleim is így neveltek. Jótékonykodtunk, vittük a ruháinkat más rászoruló gyerekeknek, pedig mi se éltünk jó körülmények között. Én is a testvéremtől örököltem a ruháimat. Mégis ott és úgy próbáltunk segíteni, ahogy tudtunk. Ez nekem mára természetes és fontos, hogy folytassam. Sok alapítványnak be van állítva, hogy automatikusan levonódik az összeg a számlámról. Ez sokkal fontosabb, mint hogy a gyerekeimnek megvegyem a 100. játékot vagy magamnak a 10. cipőt.

Tudom, hogy a követőim között sokan nem engedhetik meg maguknak a dizájner cuccot, ez engem is a földön tart, rávilágít az igazán fontos dolgokra, az igazi feladatainkra. Ezért is figyelek erre különösen oda, hogy a gyerekeim is ezt lássák tőlem, hogy majd, ha felnőnek, nekik is természetes legyen ezt folytatni. Mert én is az vagyok, amit a szüleimtől, a családomtól hoztam.

Íme a nő, aki újrafotózza a legnépszerűbb insta fotókat úgy, ahogy azok a valóságban tényleg kinéznek!