Borítókép: Bármire mondhatjuk, hogy giccses, de attól még igény van a lila szakállas Mikulásra Forrás: Getty Images

Bármire mondhatjuk, hogy giccses, de attól még igény van a lila szakállas Mikulásra

Gobelinbe hímzett teleholdas tájban bőgő szarvasok egy antik képkeretutánzatban, gombolyagot kergető bűbáj cicák egy hímzett párnán, porcelánnippek egy smizetten. Na jó, legyünk kicsit modernebbek, szóval egy komódon. Talán kissé barokkos a leírás, de valami ilyesmi ugrik be elsőre a giccsről. A teljes kép azonban ennél jóval bonyolultabb.

Ez a cikk először az Éva magazin 2021-es téli számában jelent meg.

Vékony jégre tévedünk, amikor a „mi a giccs és mi nem az” kérdésről kezdünk gondolkodni, főként, ha eljutunk az amerikai pop-art művész, Jeff Koons hatalmas Lufikutyájáig (Balloon Dog), amely 2013-ban egy Christie’s árverésen 58,4 millió dollárért találta meg a gazdáját. A provokatív Koons egyébként életmű-összefoglalásként Bámuló golyók (Gazing Balls) című sorozatával tovább feszegette a húrt. Ugyanis az amerikaiak kedvenc kerti díszét, a kék golyókat antik szobrok giccses másolatain helyezte el.

Ha kert, akkor már csak egy ugrás a kerti törpék kultikus világa, merthogy ők sem csak simán álldogáló díszek, ráadásul néha utaznak is. A piros sapkás, fehér nagyszakállas kisembereket egyébként 1872-ben kezdték el gyártani Türingiában. Persze a varázslatos képességekkel rendelkező férfiapróságok története jóval korábban kezdődött, így például Paracelsus leírásával, miszerint a kerti törpék „parányi, két hüvelyk magasságú alakok, akik nem szeretnek az emberekkel vegyülni”.

Az első agyagtörpék megjelenése óta tart róluk a vita, de nem érdemes fintorogni, a kerti törpe élt, él és élni fog, hiába az esztéták fanyalgása.

Bár a hölgyek néha nehezményezik, hogy egy igazi kerti törpe csakis férfi lehet, de hát ez van.

Barakonyi Zsombor kortárs festőművész rögtön védelmébe veszi őket, vagy legalábbis a múltjukat. Szerinte egy ilyen fényesre festett, mosolygós kerti törpe egy őzike társaságában kicsit olyan látványélmény, mintha valaki egy pszichedelikus kertbe tévedne vagy Alice Csodaországában járna:

„De nem szabad lebecsülni a németek kerti törpéit, mert megvan a maguk erdei élete és mitológiája. Ahogy a kertekben megjelentek, annak van kultikus vonala, igaz, kicsit butított formában. Szerintem komolyan kell venni, és nem szabad embereket megsérteni azzal, hogy ez milyen giccses dolog.”

Mások is védelmükbe veszik őket időről időre, például a Kerti Törpék Felszabadítási Frontjának aktivistái, akik hol Németországban, hol pedig Franciaországban működnek. Az „akcióhősök” rendre lenyúlják a törpéket a kertekből, hogy visszavigyék őket természetes lakhelyükre, az erdőbe. Egyikük 182 kerti törpével a csomagtartójában bukott le, úgyhogy egy időre illegalitásba is kellett vonulnia a felszabadítási mozgalomnak.

Amúgy a kis fickók szeretnek utazgatni és fényképezkedni, sőt képeslapot is küldeni New Yorkból vagy Kambodzsából, és ezzel celeb kerti törpévé válni az Amélie csodálatos élete című filmben. A filmes sztorit persze itt is megelőzte az élet, miszerint 1980-ban egy ausztrál fiatalember, Phil Tibble megutaztatott egy meglovasított törpét, sőt vicces üzenetet is hagyott hátra, miszerint a piros sapkás már nem bírta a magányt.

Közben Barakonyi Zsomborral is eljutunk Jeff Koons alumíniumkutyájáig, aminek egy jóval kisebb, kézbe fogható példányával magam is összefutottam az amszterdami Moco Múzeum ajándékboltjában 10 ezer euróért, mint laza múzeumi meglepetés otthonra. Részemről ott is maradt a tárlóban. Persze nem akarjuk azt mondani, hogy Koons giccses, de hogy a szobraival reflektál rá, az biztos.

A giccs szerintem bevállalja, hogy olyan, minthogyha túl sok tejszínhabot tolnának az arcodba. Őszintén túl sok akar lenni
mondja Barakonyi.

A giccsnek ereje van, azért kell vele vigyázni, mert olyan hatással van az emberekre, mint egy szappanopera: egyértelműen elmondja magáról, hogy ő micsoda. Szóval, amikor gyanús szemekkel mész el a kerti törpék mellett, gondolj arra, hogy nem tudhatod, miből lesz a cserebogár. Bár nem valószínű, hogy a kerti törpe megjelenik majd a kortárs képzőművészeti piacon, de mit lehet tudni?”

Martos Gábor művészeti íróval ettől a ponttól kezdve próbáljuk meg felvenni a szálakat, vajon mi is az a giccs, de már a szemén látom, hogy nem kapok egzakt választ: „Amire ma azt mondod, hogy giccs, az talán összefügg a nem túl jó ízléssel, és azokkal, akiket könnyű elvinni a naplementés, szarvasos andalgásba. Amikor Lourdes-ban megveszed a zarándokoknak szánt, de tulajdonképpen bóvli Szűz Mária-szobrot – és ezt szó szerint értsd, mert ez a tárgyat én láttam – letekerheted a fejét, merthogy az egy kulacs és haza tudod vinni benne a lourdes-i szenteltvizet. Amire az emberek nagy része azt mondja, hogy ez giccs, az bizony a többieknek tetszik, szóval ez nem egy stílus, inkább valamifajta kulturális ítélet, hogy neked igen, nekem nem.”

Beszélgetőtársam közben léptéket vált, és előhozakodik a dél-németországi Neuschwanstein-kastéllyal, úgyhogy kutakodunk egy kicsit az építészetben is a giccs után.

A giccs szó eredetije a német „kitschen”, azaz összetákolni valamit. 1860 táján bukkant fel Németországban a régi bútorok felújítása kapcsán, amiket azután kéz alatt sóztak el, általában annak ellenére, hogy a vevőnek semmi szüksége nem volt rá.

„Ott áll ez az összevissza stílusú mesebeli kastély, ki tudja, hány toronnyal, olyan, mintha Walt Disney rajzolta volna. Hát arra lehet, hogy szívesen mondanám azt, hogy giccs, hiszen nincs a maga helyén, egy nem létező épület, miközben a valóságban persze ott áll, de csak arról szól, hogy csiricsáré legyen.”

Még jó, hogy ezt nem hallja szegény II. Lajos bajor király, hisz gyerekkori álmait valósította meg, amikor megépíttette a világ amúgy egyik legismertebb kastélyát. Ami pedig Walt Disney-t illeti, tényleg a Neuschwanstein mintájára terveztette meg a Hamupipőke című rajzfilmben a hercegi kastélyt.

Amúgy olykor a francia postások is hajlamosak elszabadulni, így például Monsieur Ferdinand Cheval, aki egy reggel a levelek kézbesítése közben egy különleges formájú kőbe botlott, és magával vitte. A kövek hazahurcolásának szokása évtizedekig tartott nála, a végeredmény pedig egy fura építmény lett 1912-re, a Palais Idéal, az Eszményi Palota, amit 33 éven át épített saját kezűleg. A művészeti író arcán megint megjelenni látom a bizonytalanságot.

„Az a furcsa, hogy én erre nem mondanám azt, hogy ez giccs, pedig van itt minden, grották, szobrok, kanyargó lépcsők meg szökőkút. Számomra ez mégis inkább outsider art. Valakinek a nagyon sajátos személyes művészete, ami az ő gondolkodásához köthető és így szerintem a helyén van.”

Valahogy nem tud csak úgy egyszerűen fekete/fehér lenni ez a giccskérdés,

úgyhogy arra gondoltam, hogy most jöjjön a gyakorlat embere, a már mindent (is) látott profi régiségkereskedő. Frigyesi Józseffel furcsamód először szemantikai elemzésbe bonyolódunk.

Forrás: Getty Images

„A giccs nekem bármilyen édesen hangzó, csengő-bongó szó, ha megnézed a szinonimaszótárban, akkor ezt találod: túldíszített, cifra, túlékesített, csilivili, ízléstelen, csicsás, szóval amolyan lesajnált dolog. De én az antiknál lepődtem meg igazán, ami nekem abszolút pozitív fogalom. Hát arról meg azt írják, hogy molyrágta, ócska, ósdi, idejétmúlt, elavult, porlepte, ásatag és így tovább. Mondom magamnak, Jézusmária, hát én szerelmes vagyok valamibe, és kiderül, hogy ez egy negatív valami?”

Belekukkantva a régiségkereskedő szó szinonimáiba, szólok, hogy az sem valami felemelő – például: ószeres, zsibárus –, miközben tudom, hogy Frigyesi József elképesztő háttértudással kalauzolja az embert az antik tárgyak világában.

Ami pedig a giccset illeti, ő inkább abban hisz, hogy valami az idő múlásával válik azzá. „Az én drága panziótulajdonos nagymamámnak és barátnőinek ellenállhatatlan vágya volt, hogy saját mini gondolájuk legyen. Az 1970-es évek közepén ügyes fiúk kimentek Olaszországba és tömegével hozták ezeket. Egészen borzasztó látvány volt, a saját tengelye körül lehetett forgatni, volt rajta kis csipkés balerina, naná, hogy még zenélt is, a gondola végében pedig ott lapátolt az olasz férfi mini mintapéldánya.

A hölgykoszorú és korosztálya vagyonokért hozatta magának, és felrakták a tévé tetejére. Ma már azt mondanám rá, hogy a giccs megtestesítője volt, de akkor mindenkinek ez kellett, egyszerűen megőrültek érte. Szóval a giccset valahol itt keresném. Valami olyasmi, ami mindenkinek kell, mindenkihez szól, populáris és népszerű. És mi legiccsezhetünk bármit, de attól még igény van a lila szakállas Mikulásra. Ami pedig a gondolát illeti, annyira szeretnék egy ilyet a nagyi emlékére…”

Ahogy egyre jobban ásom bele magamat a giccs természetébe, úgy lesz körülötte egyre komplikáltabb minden. Két dolog biztos, hogy nem művészet és nem stílus. Ez valami más, amit egyébként nagyon lehet szeretni. Főleg, ha emlékeket hordoz, ha a gyerekkorunkat idézi. Ami viszont engem illet, maradok a Szent Ágoston-i gondolatnál, végül is az már a művészeti író Martos Gábornak is bevált: „Hogy mi az idő? Ha nem kérdezik, tudom. Ha kérdezik, nem tudom.”

Ha pedig ízlések és "pofonok", galériánkban ízelítőt mutatunk az elmúlt 100 év legborzalmasabb divattrendjeiből!