Az idén született babák már a béta generációhoz tartoznak: ilyen élet vár majd rájuk

Valószínűleg mindenki több olyan vicces videót, mémet látott már a közösségi oldalakon, amelyekben a generációk közti különbségeket figurázzák ki. Persze már abban sem egyeznek a különböző korban születettek emberek, hogy melyik social platformon futnak bele ezekbe a tartalmakba. Én például tipikus millanialként elsősorban a Facebookot pörgetek, esetleg az Instát, TikTokot szinte alig, utóbbira eddig soha nem is posztoltam. De a Z-generáció szülöttei többet lógnak és posztolnak a TikTokon, Snapchaten és Instagramon, Facebookon pedig alig.
A némáktól az alfákig
Persze nem csak mémgyártásra találták ki a generációk elkülönítését, hiszen már évszázadokkal ezelőtt is névvel illeték a bizonyos korban élt embereket. Régebben általában történelmi eseményekhez vagy uralkodókhoz kötötték az elnevezéseket (például viktoriánus kor, amikor Viktória királynő uralkodott). A generációelmélet és a generációs marketing alapjait viszont csak 1991-ben fektette le William Strauss és Neil Howe Generációk című könyvükkel. Ebben az 1920 után született embereket hat csoportra osztották, és leírták, hogy melyik generációra milyen életmód, tipikus vásárlási és szociális magatartás jellemző. Mivel a generációk alakulása erősen összefügg a környezet változásával és a technika fejlődésével, az egyes generációk közötti határt nehéz élesen meghúzni, a szakaszok összemosódhatnak. Mostanra azonban a szociológusok (és marketingesek) megállapodtak abban, hogy egy-egy generáció 15 éves időtartamot fed le.

Ezek alapján jelenleg az alábbi generáció tagjai népesítik be bolygónkat:
- Némák vagy másnéven építők, akik 1925 és 1945 között születtek: Bizonytalanság és hiány jellemezte életük kezdetét, ezért egy veterán számára rendkívül fontos, hogy legyen tartaléka (akár élelmiszerből, akár a bankszámláján). A számítógépekkel csak idősebb korukban találkoztak, nem szívesen használják az ilyen eszközöket.
- Boomerek, akik 1946 és 1964 között születtek: A második világháború háború után valóságos baby boom volt, innen a generáció beceneve. Lázadó nemzedék, akik fiatalon harcoltak a véleményszabadságért, a merev szabályok ellen. Általában fiatalon házasodtak, gyerekeik kis korkülönbséggel születtek, pályafutásuk során még jellemzően nem gyakran váltogattak a munkahelyek között.
- X generáció, akik 1965 és 1979 között születtek: Gyerekkorukban sokat voltak egyedül, sok változást megéltek, emiatt sok dologban kételkednek. Digitális nomádoknak vagy bevándorlóknak is szokás nevezni őket, mivel a technológia forradalom a szemük előtt zajlott, fiatal felnőttként tanultak bele a digitális eszközök használatába.
- Y generáció vagy másnéven millenials, akik 1980 és 1994 között születtek: Ők az első generáció, amelynek már a gyerekkorát is meghatározta a digitális világ, bár mai szemmel nézve még nagyon kezdetleges formában. Fontos számukra a munka és a magánélet egyensúlya, alapvető számukra, hogy szabadabban mozognak a világban, mint a felmenőik.
- Z generáció, akik 1995 és 2009 között születtek: Digitális bennszülöttek, hiszen mire a többségük világra jött, már szinte mindenkinek volt számítógépe, általános lett a mobilhasználat és az internethozzáférés. Kreativitás és kezdeményezés jellemzi őket, ugyanakkor nehezebb lekötni a figyelmüket, például nem szívesen olvasnak hosszabb szöveget, a hagyományos tananyag számukra unalmassá vált.
- Alfa generáció, akik 2010 és 2024 között születtek: A legidősebb tagjai is még tinédzserek, szóval átfogóbb képet majd csak néhány év távlatában lehet mondani róluk. Annyi viszont bizonyos, hogy ők az első generáció, amelynek a közösségi média gyerekkora óta jelen van az életében. A mesterséges intelligencia megjelenése is hatással van rájuk, minden előnyével és hátrányával.
Helló, béták!
Azok a gyermekek, akik 2025 és 2039 születnek, a béta generáció tagjai. Mark McCrindle demográfus szerint az alfákhoz hasonlóan ők a technológiai integráció új korszakában fognak felnőni. De amíg az alfák a mesterséges intelligencia és az automatizálás térhódítását élték meg, addig a béták számára az MI és az automata, mégis személyre szabott megoldások a mindennapi élet természetes részei lesznek. Egy olyan világban élnek majd, ami ma még sci-finek tűnik. A szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy a béta generációnak komoly környezeti és társadalmi válságokkal kell majd megküzdeniük, amelynek előszelét már most is tapasztaljuk világszerte, gondoljunk csak a kaliforniai tűzvészre vagy Magyarország elsivatagosodó klímájára. Számítási modellek szerint a béta generáció 2035-re a világ népességének 16 százalékát teszi majd ki, és érdekes belegondolni abba is, hogy ők az első generáció, amelynek a legtöbb tagja megéri majd a 22. századot.