Tudom, hogy sok nő elveszti a barátait, beszűkül a baráti köre, miután anya lesz, de Ivettel nem azért romlott meg a barátságunk, mert nem volt időnk egymásra, vagy nem értettük meg, min megy keresztül a másik. Ugyanabban az évben születtek a gyerekeink, és kezdetben úgy tűnt, szuperül tudjuk majd támogatni egymást… de nem így lett. Éppen azért gondoltam, hogy megosztom a történetünket, mert erről az oldalról kevesebb szó esik: amikor két nőről kiderül, hogy bár fiatal korukban nagyon is hasonlóak voltak, az anyaság teljesen mást hoz ki belőlük, és ez idővel ellentétekhez vezet.

Hat évvel ezelőtt még egymás babaváró bulijait szerveztük, együtt válogattuk a babakelengyét, és arról álmodoztunk, hogy a lányaink ugyanúgy legjobb barátnők lesznek, mint mi vagyunk… jobban mondva voltunk. Két hónap különbséggel születtek végül a lányaink (Ivetté az idősebb), és az első időkben még ugyanúgy közel maradtunk egymáshoz, mint korábban, bár visszagondolva látom, hogy már akkor is repedezett a barátságunk páncélja. Ivett igyekezett segíteni, útmutatást adni az anyaság útvesztőjében, hiszen ez a két hónap különbség az első évben még jelentős volt. A mozgásfejlődés, a hozzátáplálás, az altatási nehézségek: mindig megbeszéltük, ki hogy boldogul. Talán a hozzátáplálás volt az első olyan dolog, amiben abszolút más álláspontot képviseltünk: ő a BLW-re esküdött, én maradtam a hagyományos pürés kóstoltatásnál. Hetekig küldözgette nekem a különféle tanulmányokat, tapasztalatokat, hogy mennyivel jobb a BLW, de én bíztam a saját döntésemben. Nem tetszett neki, és véleményét nem is titkolta, pedig saját magam készítettem a püréket, házi termesztésű gyümölcsökből és zöldségekből.

Így lesz az anyaságból verseny

A mozgás- és beszédfejlődés eleve egy olyan téma, ami versenyzésre pörgeti az anyukákat, de én nem akartam beleállni abba, hogy kinek a lánya kúszott/mászott/állt fel előbb, ki kezdett előbb szótagokat vagy szavakat mondogatni. Egy éves kora körül nagyon ekcémás lett a lányom, kórházba is kerültünk vele, mert elfertőződtek a kikavart sebei. Ivett szerint erről az tehetett, hogy tejet adtam neki kétéves kora előtt, hiába mondtam neki, hogy az újabb tudományos kutatások szerint az ekcémát csak nagyon ritka esetekben okozza tejallergia – nálunk sem ez volt a helyzet. A kórházban szenvedtünk egy évig, és a negyedik nap (játékok, plüss híján, a covid lezárások közepén) bevetettem a mesenézést. Korábban nem nézett rajzfilmet a kislányom, ám a kötözések drámája miatt ugrott a képernyőmentességünk. Korlátokat húztam, amelyeket azóta is tartunk, de Ivett ezen is forgatta a szemét.

Ahogy azon is, hogy másfél éves korában visszamentem dolgozni. Nem gondoltam volna, hogy majd a legjobb barátnőmtől kapom meg a bűntudatkeltő „Egy gyereknek három éves korági az anyja mellett a helye” szöveget, de így lett. Nem értette meg, hogy az ingatlanhitelünk miatt mi sajnos nem engedhetjük meg, hogy az alamizsnának beillő GYES-t kapjam csak. Szerencsére nekünk a bölcsődével szuper tapasztalatunk volt, a lányom imádta, csodásan fejlődött, kinyílt számára a világ. Ivett ezt nem akarta meglátni.

Nem lettünk waldorfosok, ezért nem lehetünk barátok?

Az óvodaválasztással aztán a barátságunk is válaszút elé érkezett. Ivették egy Waldorf intézménybe jelentkeztek, nekünk tökéletesen megfelelt az állami óvoda, ahova a bölcsis társak jelentős része is tovább ment. Hozzáteszem, bár a Waldorf elvei közül sok szimpatikus, az egész rendszerüket túlságosan kötöttnek találom, és nem szimpatikus, hogy annyira beleszólnak a gyerek életébe, az óvodán túl is, így a családot és a szülő hatáskörét is szabályozzák. Például nem nézhet képernyőt egyáltalán, hogyan teljenek a családi ünnepek, mit lehet játszani, sportolni és hasonlók. Elfogadtam viszont, hogy Ivett ezt az utat tartja megfelelőnek – a gond csak az volt, hogy látszólag ő nem tudta elfogadni, hogy én nem akarom ezen az úton követni.

Az első évben lelkesen mesélt minden waldorfos eseményről, megélésükről, én meghallgattam, elmondtam, ha tetszett valami hagyomány vagy ötlet, de azt is, ha valamivel nem tudtam azonosulni. Ő egy darabig erősen próbált győzködni, de egy idő után ez átváltott kritizálásba. Rosszat teszek, ha a nagyszülőkre bízom a lányomat, mert a férjemmel elutazunk egy gyerekmentes hosszú hétvégére. De azzal is, ha megengedem, hogy induljon az ovis futó versenyen, mert szerinte „Nem szabad a sportból versengést csinálni, ez borzasztóan rossz példát mutat”. Be kellett látnom, hogy mérgezővé vált a kapcsolatunk, Ivettnél már minden a méricskélésről, ki a jobb anya, kinek lesz okosabb a gyereke kérdésekről szólt. Én pedig belefáradtam abba, hogy neki is bizonyítsak, bőven elég, ha magamnak és a saját családomnak megfelelek, így az elmúlt félévben már alig beszéltünk. Ki tudja, talán egyszer a lányaink tényleg jó barátnők lesznek, de mi már Ivettel aligha.

Miután anyává válunk, szinte kivétel nélkül keményebben meg kell dolgoznunk a barátságaink megtartásáért. Az alábbi tanácsok segítenek ebben: