A Grace Klinikában Addison Montgomery az egyik kedvenc karakterem, nem is igazán a személyisége, hanem a szakterülete miatt: olyan szülész-nőgyógyász, aki a magzati és neonatális sebészetre specializálódott, magas kockázatú terhességekkel, még az anyaméhben elvégzett műtétekkel és újszülöttsebészeti esetekkel foglalkozik. Lenyűgözőnek tartom azt a tudást és a bátorságot, ami ehhez szükséges. Így amikor jött a hír, hogy a BBC Earth Magyarországon is műsorra tűzi a Babasebészek: Születő csodák (Baby Surgeons: Delivering Miracles) című dokumentumsorozatot, azonnal kaptam a lehetőségen, hogy előzetesen megnézhessem.

A háromrészes sorozat a londoni St George’s Kórházban játszódik, azon belül is a Fetal Medicine Unitban, vagyis a magzati diagnosztika részlegén. Az ott dolgozók csapatát Basky Thilaganathan professzor (aki 1999 óta igazgatója a részlegnek) vezeti, aki nemcsak elképesztő tudással rendelkezik a területen, hanem nagyon empatikus is a betegeivel – szomorú, de ezt ki kell emelni, mert sajnos a mai egészségügyben sok ellenkező példával találkozni, még kismamaként is. A széria valódi eseteken keresztül mutatja be, hogyan dolgoznak együtt szülész-nőgyógyászok, magzati sebészek, neonatológusok és más specialisták azon, hogy minden várandósság a lehető legboldogabban végződjön.

Súlyos diagnózis, súlyos döntések

A történetek középpontjában nemcsak a ritka és sokszor rendkívül kockázatos műtétek állnak, hanem azok a családok is, akiknek pillanatok alatt kell szembenézniük a súlyos diagnózisokkal és a döntések súlyával. Minden epizód igazi érzelmi hullámvasút, különösen anyaként nézve. Azt vettem észre magamon, hogy nem a műtőben játszódó jelenetektől borzongtam leginkább, pedig mutattak császármetszést is, nem is egyszer. Sokkal inkább akkor, amikor kiderült vagy beigazolódott a diagnózis, a szülőknek pedig először meg kellett emészteniük, hogy teljesen másképp zajlik majd a terhesség, mint gondolták, majd a legtöbbször iszonyatosan nehéz döntést kellett meghozniuk.

Visszagondolva elmondhatatlanul szerencsésnek érzem magamat, hogy nekem csak azon kellett dilemmáznom, hogy hívják majd a lányaimat, milyen színűre fessük a babaszobát, együtt vagy külön szobában aludjanak a testvérek, vagy mondjuk melyik lenne a legjobb terhesvitamin. A Babasebészek epizódjaiban ezek a kérdések eltörpülnek: a hármasikrekkel várandós Susie nem is bírta babaszobának nevezni a gyermekeinek szánt szobát, plusz egy szobának hívta, annyira félt tőle, hogy a végén üres marad a helyiség. Susie ikrei közül kettő ugyanis Twin-to-Twin Transfusion Syndrome (TTTS), magyarul iker-iker transzfúziós szindrómában szenvedett. Ez egy ritka, de súlyos szövődmény egypetéjű ikerterhességekben, amikor a két magzat közös méhlepényt használ, és a véráramlás egyenlőtlenül oszlik meg a magzatok között. Az egyik baba folyamatosan vért veszít, míg a másik túl sok vérhez jut, ezáltal mindketten elveszíthetik életüket még az anyaméhben.

Mint megtudtam, a TTTS-t egy úttörő lézeres magzati műtéttel lehet orvosolni, amely során a méhlepényben futó kóros érösszeköttetéseket elzárják, így helyreállítva a kiegyensúlyozott véráramlást a két magzat között. De a sikeres eredmény nem garantált, ráadásul Susie esetében rizikós volt, hogy a harmadik, egészséges babát is elveszíthetik a beavatkozás következtében. A szülőkön tehát óriási volt a teher, hogy vállalják-e a műtétet. Vállalták, és néhány hónappal később három babával térhettek haza, akik elfoglalhatták a babaszobát.

Remény és őszinteség

Minden részben három várandós pár történetét ismerhetjük meg, és ismét spoilerezek: sajnos nem mindegyik végződik happy enddel. De egy magzati sebészetről szóló dokumentumsorozat nem is festhetne úgy reális képet, ha kizárólag sikeres kimenetelű eseteket mutatna be, hiszen a kockázat minden beavatkozásnál viszonylag magas. Nem véletlen, hogy az orvostudomány egyik legkülönlegesebb, egyben legvitatottabb területéről van szó, amelyet csak nagyon kevesen végeznek. Az eljárások sokszor kísérleti jellegűek, hiszen folyamatosan fejlődő területről van szó.

A sorozat alkotóinak mindenképp piros pont jár azért, hogy nem idealizálják az orvosi csodákat: megmutatják a bizonytalanságot, a szakemberek vállát nyomó felelősséget és azt is, hogy nem minden beavatkozás végződik sikerrel. Olvastam olyan kommenteket a témában, hogy egyesek szerint ez már a tudomány túlzása, az orvosok szeretnek istent játszani, és a babáknak is jobb lenne, ha nem rajtuk kísérleteznének, de ezzel nem tudok egyetérteni. Basky Thilaganathan professzorban és csapatában rendkívül szimpatikus, hogy egyik esetben sem hajszolják bele a szülőket a műtétbe, valamint mindig nyíltan elmondják az esetleges kockázatokat, kimeneteli esélyeket. Munkájuknak szerves része a remény, de emellett az őszinteség is nagyon fontos, nemcsak saját lelkiismeretük, hanem a pácienseik miatt is. Nem képzelik magukat istennek, sőt a professzor ki is mondja, hogy hisz a természetfeletti erőben, akinek a születés csodáját köszönhetjük, ők csupán azon dolgoznak, hogy ha a természet elakad, tudjanak segíteni.

Szerencsésnek tartom, hogy ma már olyan fejlett az orvostudomány, hogy például egy 17 hetes magzaton lévő tumort is le tudnak operálni lézer segítségével (mindezt úgy, hogy születés után semmi hegnyom nem látszik a babán!), vagy meg tudnak menteni olyan ikerterhességeket, amelyek még egy-két évtizede biztosan idő előtti vetéléssel végződtek volna. Persze ehhez önmagában a technológia kevés volna, kellenek hozzá a bátor orvosok, akik ezt a szakterületet választják.

Korábbi galériánkban meghökkentő rekordokat gyűjtöttünk össze a várandósággal és a szüléssel kapcsolatban: