Oslóban járunk 2012. július 22-én. A szempillantás délután, a kormányzati negyedben következett be, amikor váratlanul felrobbant egy bomba a miniszterelnök irodája előtt. A detonációba nyolc ember halt bele, és rengetegen megsérültek. A téboly nem sokkal később olyan elképzelhetetlen méreteket öltött, amelyre nem volt korábban példa: Utøyán, a Norvég Munkáspárt ifjúsági táborában egy rendőr tüzet nyitott több száz ott tartózkodó fiatalra, 69-en a helyszínen, mások sérüléseik következtében a kórházban vesztették életüket. Összesen 77 ember halt meg a titokzatos támadó lövéseitől, és ebben az is közrejátszott, hogy a rendőrség csak jelentős késéssel érkezett ki a helyszínre.

De hogyan történhetett meg mindez egy gazdag és békés jóléti államban, ahol a bűnözést alig ismerik? Hogy lőhetett egy rendőr fiatalkorúakra? Miképpen ölhetett meg ennyi embert egy szál maga? És miért nem lépett időben közbe a hatóság?

A halál nyugodt tömeggyilkos

Természetesen valódi rendőrről szó sem volt. Az álruhás robbantó a sikeres oslói bombamerénylet után szépen beült a kocsijába, és a fővárostól 40 kilométerre fekvő Tyrifjorden-tóhoz vezetett, amelyen Utoya festői szigete található. Körülbelül 650 ember tartózkodott a helyszínen, akik leginkább tizen- vagy huszonéves fiatalokból álltak. A férfinak az volt a terve, hogy a kikötés után totális vérengzésbe fog, és ezt az ideát maradéktalanul meg is valósította.

A 32 éves Anders Behring Breivik radikális nacionalista és szélsőjobboldali nézeteket valló szőke, norvég fiatalember volt. Hányatott gyerekkora során szüleivel nem ápolt jó kapcsolatot, a fegyverekkel azonban korán barátságot kötött. Utoya előtt soha nem ölt meg senkit, ugyanakkor szívből gyűlölte a bevándorlókat, az iszlámot, a multikulturalizmust, a marxizmust. A támadás napján online nyilvánosságra hozott egy hosszú, 1518 oldalas kiáltványt, amiben „ az európai kultúra védelmében” részletesen kifejtette agresszív érveit és a támadás indokait.

A Munkáspárt fiataljai nyilván szimbolikus erővel bírhattak Breivik számára, szörnyűséges dolgát pedig sok szerencsétlen körülmény is megkönnyítette.

Először is ott volt a nagy ötlet, a rendőrruha, ami miatt beengedték a szigetre, és ami a fiatalokat totálisan összezavarta. Másodszor a helyszínből adódó előnyök is a gyilkos kezére játszottak: a sűrű növényzettel benőtt, világtól elzárt helyszínen a gyerekek nem foghatták fel, mi történik velük, azt sem tudták, hányan lőnek rájuk, vagy hogy tényleg a rendőrség támadta-e meg őket.

Sokan barlangokban rejtőztek el, esetleg futva, úszva próbáltak menekülni – vagy túlélték, vagy nem. Breivik állítólag szívesen nézett az emberek szemébe, mielőtt higgadtan és lassan kivégezte őket, hiába könyörögtek az életükért. Ámokfutása 72 percig eltartott, a békés országban ugyanis a rendőrség olyannyira nem volt felkészülve hasonló akcióra, hogy hiába érkezett tengernyi segélykérő telefonhívás, üzenet, sms a gyerekektől vagy a szülőktől, ennyi ideig tartott, amíg végül kiértek és megfékezték a tömeggyilkost.

Kondigép, papagáj, magánzárka

Breivik azonnal megadta magát a hatóságnak, nem fordult önmaga ellen, menekülni sem próbált. Mindent beismert, ugyanakkor a gyilkosságokat szükségből elkövetett tetteknek nevezte. A bíróságra náci karlendítéssel lépett be, a tárgyaláson megbánást nem tanúsított, sőt, büszkén elmondta, hogy ha lehetősége volna rá, újrakezdené az egészet. 2012-ben a Norvégiában legsúlyosabb, 21 éves büntetésre ítélték: a börtönben van saját konyhája, edzőterme, fürdője, hullámos papagájai. Azóta is időről időre felbukkan a hírekben, hogy a börtönkosztra panaszkodjon, hogy beperelje az államot a magánzárka miatt, vagy más hasonló követeléssel borzolja az enyhe ítélet miatt egyébként is sokkolt közvélemény idegrendszerét.

A fiatal tömeggyilkos támadásai mély nyomot hagytak nemcsak a norvég társadalomban – ahol eleinte meg voltak győződve róla, hogy iszlám terroristák követték el a merényletet –, hanem az egész világon. Kiderült, hogy a béke mintaállamainak tartott észak-európai társadalmak mélyén súlyos válságok fortyognak, melyek bármelyik percben pusztító erővel törhetnek ki. Az események után számos intézkedést hoztak a terrorcselekmények megelőzése érdekében, beleértve a biztonsági intézkedések megerősítését és az online radikalizmus elleni harcot. Fontosabbá vált az oktatás és a társadalmi párbeszéd szerepe, sok országban nagyobb hangsúlyt fektettek arra, hogy az emberek megértsék az efféle elborzasztó cselekmények hátterét, és megelőzzék a hasonló tragédiákat a jövőben.

Az utoyai emlékhely ma Norvégiában és az egész világon mementóként szolgál: az áldozatokra emlékeztet, és arra a fontos társadalmi üzenetre, amelyet hordoz az egész véres, rettenetes tragédia.

Galériánkban 7 hírességet mutatunk be, akiknek megölték egyik hozzátartozóját: