A 80 éves Al Pacino legjobb szerepei eddig

Borítókép: A 80 éves Al Pacino legjobb szerepei eddig Forrás: Getty Images
Nehezen hisszük el, pedig igaz: április 25-én ünnepli 80. születésnapját Al Pacino. Végigvettük a kedvenc filmjeinket, amikben szerepelt.

Alfredo James Pacino 1940. április 25-én született New Yorkban. Olasz származású szülei elváltak, amikor kétéves volt, és édesanyja visszaköltözött vele Bronxba a szüleihez, akik honnan máshonnan, mint a szicíliai Corleone városából vándoroltak ki Amerikába.

Az anya nem támogatta a fiatal Alfredót színészi törekvéseiben, ezért hamar elköltözött otthonról és rosszul fizető munkákat vállalt, például kifutófiúként, pedellusként dolgozott, hogy fenntartsa magát és tudja finanszírozni a tanulmányait a manhattani High School of Performing Artsban (előadó-művészeti szakközépiskola). Diákévei alatt balhés srácnak számított és sokszor verekedésekbe keveredett. Később az HB Studio nevű színészképzőbe járt, ezalatt több ponton lényegében hajléktalan volt, sokszor az utcán, színházakban vagy barátoknál aludt.

1962-ben, amikor 22 éves volt, meghalt az édesanyja, mindössze 43 évesen, majd a következő évben nagyapját is elvesztette. Élete legnehezebb időszakaként emlékszik vissza ezekre az időkre.

1966-ban felvételt nyert az Actors Studióba, egy nagy presztízsű színházi műhelybe, amelyet a method acting bölcsőjeként emlegetnek. Bevallása szerint itt töltött évek tették azzá, ami, ezek formálták színésszé. Legfontosabb mestere Lee Strasberg volt, aki feltűnt Pacino mellett a Keresztapa II-ben.

Jó néhány évig leginkább a színpadon lehetett látni, egy idő után a Broadwayen is, ahol egyébként azóta is fel-felbukkan, 2010-ben például Shylockot is eljátszotta A velencei kalmárból, óriási közönségsiker és díjeső volt a jutalma A 70-es években kezdett filmezni. A Keresztapa-trilógián kívül A sebhelyesarcú, a Kánikulai délután, a Dick Tracy és az Egy asszony illata című filmjei talán a legemlékezetesebbek. Sosem nősült meg, de három gyereke született; egy lánya, Julie Marie 1989-ben Jan Tarrant színésztrénertől; az ikrek, Anton James és Olivia Rose pedig 2001-ben, az ő édesanyjuk Beverly D’Angelo színésznő.

A galériában néhány emlékezetes fotót találtok Al Pacino életéből és szerepeiből: