Akit Cixi császárné inspirált - Interjú Feng Ya Xian divattervezővel
Nem először nyúlt vissza kínai gyökereihez – gyermekkori emlékei, és a keleti kultúra bizonyos elemei rendszeresen megihletik.
Feng Ya Xian idén végzett a Budapesti Metropolitan Egyetem divat– és textiltervezés mesterszakán, melyre közvetlenül a kézműves tárgykultúra alapszak után jelentkezett. Már akkoriban is sok mindenbe belekóstolt: a második évtől öltözéktervezés specializációra járt, nagyon élvezte a tervezést, és akkor tanult meg szabni-varrni. Tanulmányairól, terveiről, és eddigi sikereiről beszélgettünk a fiatal művésszel.
Egyedül sajátította el a nyelvet
– Gyermekkoromban fogalmam sem volt, hogy mivel jár ez a szakma, de mindig is szerettem rajzolni és azt éreztem, hogy a divattervezés lesz az én utam. Rajziskolába nemcsak lakhelyemen, Sopronban, hanem Budapestre is jártam, oda már kifejezetten azzal a céllal, hogy felkészítsenek a felvételire – emlékezett vissza Feng Ya Xian, akit arra kértem, gyermekkorába is kalauzoljon el minket.
– Kínában születtem, majd 9 évesen költöztem Sopronba édesanyámmal és nővéremmel. Édesapám már régebb óta ott élt, és tudtam, hogy valamikor mi is el fogunk költözni, hogy együtt legyen a család. Természetesen nem volt könnyű elszakadni, hiszen ott is voltak barátaim, de kiskoromban a családomhoz kötődtem leginkább.
Feng Ya Xian arról is beszámolt, hogy eleinte nagyon nehéz volt a kommunikáció, de szerencsés helyzetnek tartotta, hogy általános iskolában sokszor nyelvtől független volt a játék. – Ötödikes koromtól tudtam, hogy össze kell szednem magamat, hiszen a tanulás miatt is fontos volt a nyelv. Abbahagytam néhány hobbimat, hogy csak erre koncentráljak. Nem volt nyelvtanárom, egyedül kellett elsajátítanom. Persze abból is sokat tanultam, amikor a barátaim kijavítottak.
„Mindig is volt költözés az életemben”
A fiatal tervező édesapja anno munka miatt érkezett Kínából Magyarországra. – Akkoriban nagy trendnek számított, hogy külföldön keressenek kereskedelmi lehetőségeket az emberek.
Pár ismerőssel együtt kerekedett fel, és sikerült letelepednie, üzletet nyitnia. Amikor azt érezte, hogy biztonságos anyagi hátteret tudott teremteni, akkor jöttünk mi is édesanyámmal, nővéremmel.
Feng Ya Xian legutóbb 2019-ben látogatott haza, azt mondta, a távolság miatt nem megy túl gyakran.
– A szüleim évente visszajárnak meglátogatni a rokonokat, én viszont 3 évente szoktam menni. Minden alkalommal látom, hogy egy teljesen más világ. Ha lenne rá lehetőségem, akkor pár évre szívesen visszaköltöznék, tapasztalatot szerezni és időt tölteni a rokonokkal. Ma már egy nagyobb városba utazunk haza, de alapvetően kisvárosban nőttem fel, a természet közelében, nem voltak felhőkarcolók… Amikor első osztályos lettem, akkor költöztünk nagyobb városba. Érdekes, hogy mindig is volt költözés az életemben.