- Te vagy az, Magdi?

– Szervusz Katikám, de rég jöttél errefele!

– Fenéket, csak később gyüvök mán’ egy ideje, mert reggel alig tudom összeszedni magam!

– Ja, akkor azér’! Én is, mióta nincs a Pista, nem rohanok...minek kapkodjak az ebéddel? Mit veszel?

– Csak egy kis krumplit, mielőtt még drágább lesz, a fene vigye el! Meg ezt-azt, leveszöldséget...Te?

– Rántotthúsnak valót, meg amit látok. Hátha van valami szép áru, aztán jó lesz jövőhétre is.

– Juj, hisz’ péntek van! Jó, hogy mondod itt nekem a hetet! Gyünnek a lányomék vasárnap ebédre, még ahhoz se vásároltam be. Bár mire azok is ideérnek megint...este lesz!

– Hogyhogy? Nem iparkodnak ebédre?

– Tudja fene mit csinálnak folyton, múlt héten is úgy volt, hogy hamarabb gyünnek, aztán volt valami tanár-franc...izé, mondjad már mi az...na!

– Igen, az a lánc, vagy mi, hallottam hírét! Mondta a szomszéd Editke, hogy mennek reggel a Blahára, mert lesz valami tüntetés. Na, mondom, de jó, megint nem lehet majd sehova mozdulni, megbénul a forgalom, mint múltkor a Margit-hídon, mikor ugyanezek zavarogtak.

– Ott voltál?

– Dehogy, nem megyek én ki Újpestről! A Gyula olvasta valahol, hogy a diákok kiálltak a tanárokért, mert kevés a pénz, azok meg nem akarnak dolgozni. Most mit szólsz hozzá? Ide jutottunk... Én mondom, megfenyegetik ezeket a kölköket, különben biztos repülhetnek az iskolából!

– Nem tudom mit képzelnek...jódolgukban azt se tudják mit csináljanak! Mink’ is volt, hogy éhbérért dolgoztunk anno, azt’ mégse mentünk utcára! Mondjuk nem is szabadott az olyasmit...jobb is volt, hidd el Magdikám!

– Más világ volt bizony, talán igaz se volt, milyen rég, istenem... Különben mondok én neked valamit: nem veszik őket komolyan, ha így viselkednek!

– Úgy van! Hisz még a tévé se hozta le, csak a lányom mondta, hogy megy oda a vőm, a Jenő. Ő is tanár, tudod!

– Rémlik valami... És szereti?

– Biztos szereti, nem mondja, de múltkor is úgy búgott körülötte az ebédlőasztalnál, mint egy gerle!

– Nem a lányod a vődet!

– Hanem?

– A vőd, hogy tanár!

– Ja, rosseb tudja! Nem kérdezem én ilyenekrül’. Gyünnek, esznek, meg néha bevásárolnak nekem, azt mindig felhozza...sokat nem beszélünk, inkább csak az unokákról.

Meg, hogy a gyerekek is kedvelik, becsülik, meg a többi tanarak is. Nyáron is volt, hogy ment be, szervezett valami tábort, pedig nem is volt kötelező.

– Bolond ez? Pedig annyi szabadságuk lenne, hogy én már szinte szégyellném! Dehát, ha neki jó, hadd csinálja! Biztos, jár érte túlórapénz, az meg jól jön nyáron, nem?

– Hát ja, de ki tudja ezt? Az unokám mondta minap, hogy az apja sokszor ingyen dolgozik, azért ment ki az utcára.

– Én mondom, agyukra ment ezeknek a gyerekzsivaj! Mit tudják ők, mi az a kemény, kétkezi munka! Szegény Pistám bezzeg tudta...hogy a jóisten nyugosztalja! Jut eszembe, venni akartam virágot a sírjára. Elkísérsz?

– El hát, mit viszel neki?

– Csak egy kis gerberát. Vagy krizantémot, az most olyan szép!

– Persze, az ilyenkor a leggyönyörűbb! De láttad, mennyibe kerül?

– Láttam hát, de lassan még így is olcsóbb, mint a krumpli...