Borítókép: A nő, akit Jézus igazán szeretett

A nő, akit Jézus igazán szeretett

Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő, és lehet mondani, hogy ez a mondás még Jézus esetében is igaz. Hiszen Mária Magdolna ott volt vele a kánai menyegzőn, a Getsemáne-kertben, az utolsó vacsoránál, a keresztre feszítésekor, és elsőként neki jelent meg, miután feltámadt. A puszta felsorolás is elég hozzá, hogy felismerjük: különleges nő lehetett, aki főszerepet játszott a Megváltó életében.

Ez a cikk a 2021-es ÉVA Advent különszámban jelent meg.

Évszázadok óta találgatják az emberek, ki is volt valójában Mária Magdolna. Az egyház sokáig azt állította, hogy prostituált, aki Jézus tanításait hallva megbánta bűneit. De legalább ilyen régi a legenda is, hogy Jézus felesége volt, akitől ráadásul gyereke is született, és tőlük származik a francia királyi család. Valójában kár lenne Mária Magdolna szerepét ennyire leegyszerűsíteni, a karaktere ugyanis sokkal izgalmasabbnak és fontosabbnak tűnik.

Az Újtestamentum hat Máriát is említ, és teológus legyen a talpán, aki kibogozza, hogy mikor, kiről is beszélnek az evangelisták. Mert a héber Mirjam népszerű név volt Jézus korában, és gyakran hiányzik a rokonsági fok vagy az extra jelző, ami segítene megkülönböztetni őket. Ráadásul a Bibliában több névtelen asszony is szerepel – ilyen például a bűnös asszony, aki könnyeivel mossa Jézus lábát és hajával törli szárazra azt. A négy evangéliumból egyedül János nevezi meg, de csak annyit mond róla, hogy Mária. Mivel abban a korban a tisztességes nők eltakarták a hajukat, és csak otthon, az ágyukban engedték ki, a kortársak számára ennek a tettnek egyértelműen szexuális töltete volt, és logikus volt a következtetés: a hajával lábat törlő nő bűne a prostitúció lehetett.
Az azonban egyszer sem szerepel a Bibliában, hogy a sok-sok Mária közül ez épp Magdolna lenne. Vele ugyanis akkor találkozunk először, amikor Jézus kiűz belőle hét démont. Hogy mi volt ez a hét démon? Ezt senki nem tudja. De a későbbi bibliamagyarázók előszeretettel értelmezték a hét főbűnnek. És mi lehetett akkoriban egy nő igazi bűne? Nyilvánvalóan a szexuális szabadosság, amit aztán 591-ben I. Gergely pápa megerősített azzal, hogy kijelentette: a két nő egy és ugyanaz. Mindez nemcsak azért elgondolkodtató, mert erre a Biblia nem utal – hanem azért is, mert az evangéliumokban Jézus összesen hét alkalommal űz ki démont, és soha, egyetlen más esetben sem értelmezik azt a szexualitással összefüggésben.

Felmerül hát a gyanú, hogy miért épp Mária Magdolna lett megvádolva, az a nő, akinek a története a hét démon kiűzése után egyértelműen pozitív irányt vesz, mert Jézus követőjévé szegődik (más nőkkel együtt, akik közül többet név szerint is megemlít a Biblia), és később a tanítványok között ő˝ az egyetlen, aki soha nem ingott meg és soha nem hagyta magára Jézust, még annak halálában sem. Erős és kitartó hitének jutalmául ő lett az első, aki találkozott Jézussal a feltámadása után, amely tagadhatatlanul a kereszténység legfontosabb pillanata. Akármit is gondolunk róla, azt nem tagadhatták még a korai keresztények sem: Jézus számára kiemelt fontossággal bírt, és az apostolok elé helyezte, amikor neki mutatkozott meg először, miután visszatért a halálból.
Az egyház közel 1500 év után ismerte csak el a Máriával kapcsolatos tévedését – de azért nem verték nagydobra. 1969-ben egyszerűen csak megváltoztatták a Mária Magdolna ünnepén, július 22-én tartott mise szövegét és többé nem a bűnös asszonyról kell ilyenkor beszélni, hanem Krisztus feltámadásáról, és arról, hogy Isten épp őt választotta a csoda első és legfontosabb szemtanújául.

Dan Brown 2003-as regényének, A Da Vincikódnak központi motívuma a Szent Grál keresése. Ám ellentétben a korábbi legendákkal, ahol azt a kupát keresik a hősök, melybe Jézus vére folyt az utolsó vacsorán, az író egy régi hiedelmet elevenít fel, mely szerint a Szent Grál valójában egy francia kifejezés, a Sang Real, azaz a szent vér, szent vérvonal, és valójában Krisztus leszármazottaira utal.
A meggyőződés, hogy Jézus és Mária Magdolna házastársak voltak, nem új keletű. Már a középkorban is népszerű volt az elmélet, hogy a Megváltó halála után Mária Magdolna elmenekült Jeruzsálemből egy kormány és vitorla nélküli kis hajón, amely átrepítette a Földközi-tengeren és elvitte egészen Provence-ig. Ott katolikus hitre térítette a helyieket, megmentette a királynőnek és gyermekének az életét, majd visszavonult egy barlangba és ott élt haláláig. Testét angyalok vitték a mennybe. Gyermeke vagy gyermekei (mert egyes források szerint egy fia és egy lánya is volt, akiket Sárának és Józsefnek hívtak) pedig beházasodtak a királyi családba, és tőlük származnak a Merovingok. XI. Lajos francia király például fel is tüntette Jézust a családfáján, de a gyakori beházasodások miatt ma már Európa szinte minden királyi családjába jutott a DNS-éből.

A gondolat, hogy Jézus valójában nős ember volt, nem olyan botrányos, ahogyan azt sokan gondolják.

Abban a korban egy harminc év körüli zsidó férfi egyszerűen nem maradhatott egyedül, ha a közösség aktív tagja akart maradni.

Márpedig Jézus az volt, hiszen még a Bibliában is szerepel, hogy felszólalt a templomban, amire csak rabbiként lehetett módja – márpedig ezt a tisztséget csakis nős férfiak tölthették be. Teológiailag sem elfogadhatatlan Jézus házassága, hiszen ha Isten és ember volt, akkor érthető, sőt logikus, hogy az emberi lét minden egyes aspektusát meg kellett tapasztalnia földi léte során. Nemcsak azt, ami rossz, a fájdalmat, az árulást (erről szól a keresztre feszítése), de azt is, ami jó: a szerelmet, a házasságot, a gyermeknevelést. Bár a Biblia maga nem említi, hogy felesége lett volna, léteznek olyan apokrif evangéliumok, amelyek erre utalnak, sőt azt is megemlítik, hogy Jézus gyakran megcsókolja Mária Magdolnát, ami felháborítja az apostolokat, mert úgy érzik, jobban szereti a nőt, mint őket.

Hogy pontosan mi zavarja a tanítványokat, nem teljesen egyértelmű, de valószínűleg az, hogy

Jézus egyenrangúként bánt a nővel, megengedte neki, hogy részt vegyen a szertartásokon, sőt, hogy a többi asszony számára prédikáljon.

Ez pedig botránynak számít, hiszen azt üzeni, hogy Isten eredeti szándéka szerint a nők és a férfiak egyenlő jogokkal rendelkeznek, az egyházban és azon kívül is.

Hogy pontosan mit is jelent Mária Magdolna neve, abban nincs teljes egyetértés a kutatók között. Bár a legtöbben elfogadják, hogy a Magdolna a szülőhelyére, Magdalára utal, van egy másik értelmezés is. A „migdal” ugyanis arámiul azt jelenti, hogy csodálatos, nagyszerű. Az, hogy Jézust követni tudja, sok mindent elárul róla. Például azt, hogy független, nincs olyan férfi az életében (férj, apa, báty), aki visszatarthatná, de azt is, hogy anyagilag független, nemesi származású és művelt nő˝ lehetett. A Jézust követő női közösség ugyanis nemcsak tanult a Messiástól, de anyagilag is támogatták utazását.

Mária Magdolna ezen elméletek szerint csodálatos és nagyszerű asszony, akit Jézus jobban szeretett a tanítványainál. Erre nemcsak a feltámadás utáni találkozó utal, hanem Mária saját vallomása is. Bár azon vitatkoznak a tudósok, hogy Mária evangéliumát ki írta, ezt a Biblia többi részénél sem tudjuk biztosan. Három igencsak töredékes példány fennmaradt belőle, amiből azért nagyjából össze lehet rakni a képet. Hivatalosan nem nevezhető evangéliumnak, mert nem Jézus életéről beszél, ahogyan a kanonikus négy, hanem arról, mi történt a Megváltó halála után. Ám ez önmagában még nem lehet az oka annak, hogy nem került be a Bibliába. A történet ugyanis arról szól, hogy az apostolok és Mária vitatkoznak azon, mi az igazi értelme Jézus tanításának.

A tanítványok – ahogyan az a Bibliában is áll – végig, míg Krisztust követik, arra várnak és vágynak, hogy a megígért Messiás legyőzze a rómaiakat és elhozza nekik az isteni királyságot. Mária azonban úgy gondolta Jézus halála után, hogy nincs mire várni, mert a megígért királyság itt és most van, és hogy az üdvözüléshez nem egy szervezett egyházon keresztül vezet az út. A Szentlélek bennünk lakik, és a szeretet, a kedvesség az egyetlen törvény, amit követnünk kell. Ez Mária Magdolna üzenete, és ez sokkal fontosabb, mint az, hogy prostituált volt, hogy szájon vagy arcon csókolta-e Jézus, és hogy a felesége volt-e valójában. Ha ez kitudódott volna, az alapjaiban rengette volna meg a katolikus egyház hatalmát.
Micsoda zavart okozhatott volna, ha kiderül: egy nő az, aki igazán megérti Jézus tanításait. Felvethette volna ez annak kérdését, vajon a nők alkalmasabbak rá, hogy Isten igéjét terjesszék? Ha így lett volna, nehéz lett volna magyarázni, mitől ők a gyengébbik nem, akik felett uralkodni kell. Egyenrangúság járt volna nekik a férfiakkal az élet minden területén, ami nyilván magával hozta volna a spirituális mellett az anyagi, az erkölcsi, a politikai egyenlőséget is. Ez pedig olyan forradalmi eszme, ami nem csak az 1. században volt elfogadhatatlan.

Jézus a Bibliában mindig tisztelettel beszél a nőkről, akik követői között is sokan voltak. Pál apostol rómaiakhoz írt levelében (16) például több „nőtestvérét” is név szerint megemlíti, amikor megbízza őket, hogy elvigyék Rómába Isten üzenetét, mert ahogy ő mondja, ezek az asszonyok: „munkatársaim a Krisztus Jézusban”. Ismertek olyan korai keresztény falfestmények, melyeken a nők papi ruhában szerepelnek, és tudjuk, hogy az első keresztény templomok nagy részének a felépítésére a nők adták össze a pénzt. A katolikus egyház szabadságot és egyenjogúságot ígért nekik, de amint a vallásuk hivatalossá vált, az egyik első rendelkezések között szerepel 325-ben, a niceai zsinaton, hogy nőket nem lehet pappá szentelni. A nőt pedig, aki Jézus egyik legkedvesebb tanítványa volt, hosszú időn át – méltatlanul – jelentéktelen szerepben tüntették fel.

Íme pár híres ember, akik igen furcsa vallási szokásokat gyaorolnak: