A most érettségizők életszemléletén változtat a koronavírus

érettségizők,koronavírus Forrás: Getty Images
A 2020-ban érettségiző évfolyam úgy vágott neki a vizsgáknak, hogy előtte mindent eluralt a káosz. Március 13-án bezártak az iskolák, beindult (már ahol beindult) az online oktatás, de teljes bizonytalanság övezte az érettségit. Elmaradt a ballagás, kérdésesek a felvételik, nyári munka kilőve (egyáltalán lesz-e diákmunka később, amikor ennyire megugrik a munkanélküliek száma?). Nincs szerenád, nincs Balaton Sound, nincs buli. Vajon hogyan hatnak az elmaradt élmények a Z-generációra?

Szabó Andrea, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének igazgatóhelyettese és tudományos főmunkatársa vírusgenerációról beszél, akiket egy globális történés – a COVID-19 vírus járvány kitörése – az élményhiány, illetve az otthonmaradás élménye köt össze. Szociológiai szempontból pedig azok a meghatározó, közös élmények, amik 15-25 éves korunk között érnek minket, markánsan alakítjánk a generációnk szemléletét, életérzését.

„Talán kezdünk kifelé lábalni a helyzetből, de az első néhány hét történései a háborús pszichózist idézték. Ami nem keverendő össze a háborús helyzettel, hiszen nem lőttek és a kijárási tilalmat megszegni sem jelentett közvetlen életveszélyt. De be kellett zárkóznunk, felelősséggel nem léphettünk utcára, és ilyesmit utoljára a második világháború idején tapasztalt meg a társadalom. Kényszerbezártság, valamiféle szabadságvesztés – a fiataloknak ez teljesen ismeretlen volt. A mai negyvenesek-ötvenesek még sokat hallottak a szüleiktől ilyen időszakokról, de a fitalabbakat ez derült égből villámcsapásként érte. Az, hogy a sorsom nem én irányítom, hanem egy politikai réteg, amelyik egyik napról a másikra dönthetett a szabadságomról" - véli Szabó Andrea.

Mivel szembesült emiatt a Z-generáció?

  • Egyetlen pillanat alatt és előzmények nélkül kellett átállniuk a távoktatásra, ami sok esetben inkább mondható sikertelennek, mint sikeresnek. Lett belőle egy se nem tanítás, se nem szünet köztes állapot, sok feszültséggel.
  • Míg eddig az volt a minta, hogy a gyerek egyre több időt tölt az iskolarendszerben, ezáltal a szocializáció áttolódott az intézményi keretek közé, ez most visszafordult.
  • A szülők visszakaptak egy csomó szociális funkciót, ami nagyon megterhelte őket és ezért esetenként a családi kapcsolatokat is.
  • Megnőtt a kortárs szocializáció, mert a gyerekeknek rengeteg mindent önmaguknak, vagy egymás között kell megoldaniuk. Sokkal jobban használják az informatikai eszközöket, mint a szülők, mint a tanárok, ezért ez is azt eredményezi, hogy egymás között kérdeznek és válaszolnak.

Élmény, ami összeköt

Karl Mannheim magyar származású tudásszociológus 1928-ban jelentette meg „A nemzedékek problémája” című munkáját. Ebben leírja, hogy ugyanaz az esemény másként érint egy gyermeket, egy felnőttet, és megint másképp egy idős embert. Az élmények másként rögződnek életkoronként, mivel fiatal korban a külső tapasztalatok mélyebb nyomot hagynak, erősebben formálják a képlékenyebb személyiséget. Ilyen horderejű esemény volt például az USA és az egész világ életében 2001. szeptember 11. Persze egy nemzet történelmét olyan esemény is meghatározzák, amik csak a határokon belül ismertek. Török Ferenc Moszkva tér című filmje például 1989-ben játszódik, abban az évben, amikor az érettségi tételek idő előtt nyilvánosságra kerültek – erre is jól emlékszik az érintett generáció. Vagy ott van 1993. december 12-e is, amikor vasárnap délelőtt éppen a Kacsamesék ment a tévében, mikor Antall József halála miatt félbeszakították a műsort, hogy Boross Péter bejelenthesse a gyászhírt. Erre egy egész mesenéző korosztály emlékszik.

érettségizők,koronavírus
Forrás: Getty Images
A most érettségizők gondolkodását átírja a koronavírus

„A koronavírus nem csak a szocializáció folyamatába szólt bele – folytatja Szabó Andrea – de berobbantotta a fiatalok közötti társadalmi egyenlőtlenségek felerősödését. Ahol a családnak nincs internetelőfizetése, vagy tanulásra alkalmas digitális eszköze, illetve ahol több gyerekre jut egy eszköz, végzetesen lemaradhat az online oktatásban. Mivel közülük sokan már korábban is gyenge eredményeket értek el, a bukás határán álltak, nagyon valószínű, hogy online oktatás és aktív szülői segítség hiányában a többségük aligha tudná teljesíteni az év végi tanulmányi követelményeket. Az évismétlés ugyanakkor hosszú távú negatív hatással járhat a diákok további iskolai pályafutására, hiszen jelentősen növeli a lemorzsolódás veszélyét” (A témát ez a tanulmány részletesen is tárgyalja.)

A szakember ugyanakkor hozzáteszi, előnye is mutatkozik annak, hogy a diákok otthon maradtak. Például, hogy nem kell hajnalban kelni, nem kell utazni, az iskola nem nyolckor kezdődik. „Bizonyos szempontból csökkent a fiatalok stressz-szintje. A sok rossz mellett legalább annyit megkaptak, hogy kipihentebbek lehetnek, mégha egyénileg ezt nem is feltétlenül érzi mindenki. Korábban előfordult, hogy egy diáknak több, mint negyven órája is volt, ami már egy rendes felnőtt műszak. Ez most lényegesen lecsökkent, és így ki is derült: sok mindent feleslegesen tanítanak iskolában. És a feladatokat az egésznapos padban ülés helyett másképp is meg lehet oldani.”

Pár hónapja még nem gondoltuk volna, hogy leginkább a z-sekre jellemző, sokszor extrémnek gondolt kütyühasználat szinte az egész társadalom számára mindennapossá válik. A home-office a többséget rákényszerítette a digitális munkára, a számítógép, a mobil eszközök előtt ülésre. „Lehetséges hogy ez elindít egy ellentétes folyamatot a Z-generációnál – véli Szabó Andrea – Felerősítheti a személyes találkozás jelentőségét, ami helyett eddig elegendőnek érezték a chatet. Azt gondolom, ha feloldják az erős korlátozásokat, lesz egy felfutás, és kiáradnak a fiatalok, hogy beszélgessenek, találkozzanak, de természetesen az is benne van, hogy utána elindul a visszarendeződés és újra leülnek kütyüzni. De ami most zajlik, élményként nagyon mélyen rögzül a gondolkodásmódjukban. Tudni fogják, hogy mit jelent az a bezártság, mit jelent, ha nem tudnak találkozni a barátaikkal, szeretteikkel és erre mindig emlékezni is fognak.”

Steigervald Krisztián generációkutató is a történtek pozitív hozadékaként említi, hogy a koronavírus segített közelebb hozni a fiatalokat az idősekhez. „Ez a vírus, és az ezzel együtt járó karantén megint megmutatott valamit abból a korcsoportból, amelyiket nemes egyszerűséggel egy homogén masszának kezeltünk mi, felnőttek. A „kütyü-nemzedéknek” tartott Z-generáciról sokak számára most derült ki, hogy valójában nem is az elveszett, magányos, barátok nélküli fiatalok kohorszáról, hanem önmaguk és egymás felé érzékenyen forduló, a változásokat és a krízist nehezen kezelő emberekről beszélünk. Tulajdonképpen rádöbbentünk arra, hogy ugyanolyan kamaszok, mint mi voltunk 5-10-20-50 évvel ezelőtt, csak ők már fiatalon kezdték el használni azokat az okoseszközöket, amiket mi csak idősebb korunkban.”

A szakember szerint most végre megértettük, hogy a telefon bámulásán túl is van életük is ezeknek a srácoknak. Hogy bántja őket, hogy nem ballaghatnak úgy, mint bárki, aki az elmúlt 75 évben középiskolát végzett el ebben az országban. Hogy hiányzik nekik az, hogy elbúcsúzhassanak egymástól, megölelhessék egymást vagy a rokonaikat. El tudunk vajon ezen gondolkodni, mi felnőttek, és átalakítani a gondolkodásunkat a mai fiatalokkal szemben, vagy nem változunk? Mert ha azt gondoljuk például, hogy ez a helyzet nem változtat a Z generáción semmit és továbbra is net-függőek lesznek, akkor valójában mi sem változunk.

„Nem csak ez a generáció digitális – fűzi hozzá Steigerwald – ugyanis az egész társadalom az. Nem ez a korcsoport egoista, az egész társadalom én-központú. Nem nagyképű, önző, pofátlan fiatalokról van szó, hanem serdülőkről, amilyenek valaha mi is voltunk. Csak ők kaptak egy rettenetesen nehéz csomagot, amit soha korábban egy fiatalnak sem kellett átélni. Ez a csomag tele van olyan dologgal, amit még mi felnőttek sem tudunk jól kezelni. Digitális társadalom, élmény-központúság, azonnaliság, kérdéses jövőkép, haldokló Föld, túlértékelt politika, leszűkült párbeszéd, aztán most egy pandémia, karantén, digitális oktatás, vészhelyzeti érettségi, ballagás nélküli búcsúzás. Tessék már egy kicsit önmagunkba nézni: kinek kellett ilyeneket átélni 18 éves koráig (aki nem az ’50es évek előtt született)? A középiskola a fiatalságról szólt, egymásról, barátságról, szerelemről, tervezésről. Felkészülésről, ballagásról, sírásról és lufikról. Ezeket vette el most a vírus a gyerekeinktől. Ha továbbra is csupán a kütyüzzéssel azonosítjuk őket, semmit nem tanultunk az elmúlt néhány hétből.”

A koronavírus-járvány derült égből villámcsapásként ért minket. Mit tehetsz annak érdekében, hogy felkészültebbnek érezd magad egy ilyen típusú krachra?