A forradalmat leverő Kádár János rendszere 1956-ot természetesen tabunak és ellenforradalomnak kezelte: harminchárom éven át tilos volt azt nevén nevezni vagy megünnepelni, ahogy azt a több százezer embert sem emlegethette senki, aki valamilyen okból fogta cókmókját, családját, vagy csak önmagát, és a vérzivataros napokban külföldre menekült. Sokaknak még a nevét sem volt szabad kiejteni, volt, akit filmből töröltek ki, másra pedig börtön várt volna, ha idejekorán hazatér.

Ebben a cikkben néhány neves emigránsról emlékezünk meg, akik a forradalom után vagy sokáig külföldnek adták tudásuk legjavát, vagy hamar visszatértek.

Puskás Ferenc

Puskás, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán 1956. október 14-én játszott utoljára a magyar válogatottban. Nem sokkal később dörögni kezdtek a fegyverek a budapesti utcákon, a nyugati sajtó pedig egy téves értesülés miatt Puskás halálhírét keltette. Meg nem halt, de november végén a Száguldó Őrnagy több Honvédos társával együtt nem jött haza Bécsből, majd Spanyolországba költözött. A hatalom A csodacsatár című filmből kivágatta már leforgatott jeleneteit, és Hidegkuti Nándorral helyettesítette. Öcsit itthon évtizedekig tabusították, miközben a Real Madrid játékosaként igazi világsztár lett. 1991-ben tért haza végleg.

Faludy György

A kalandos életű költő 1938-ban a nácik, 1956-ban a kommunisták miatt hagyta el az országot, miután Kistarcsára, majd a recski munkatáborba internálták. Élt Londonban, Máltán, az USÁ-ban, Marokkóban és Kanadában is. Hosszú betiltás után 1988-ban tért haza, és sikeres költőként, 2006-ban hunyt el.

Zsigmond Vilmos

A világhírűvé vált, Oscar-díjas operatőr több társával végigfilmezte az 56-os eseményeket, novemberben pedig Kovács Lászlóval és a felvételekkel együtt emigrált Magyarországról. Az Egyesült Államokban telepedett le, ahol olyan filmeket fényképezett, mint a Harmadik típusú találkozások, A szarvasvadász, Az eastwicki boszorkányok, vagy a Fekete Dália.

Galériánkban további híres emigránsokról olvashatsz!