Gyerekgyilkosok: a hírhedt lápi gyilkosságokról
Forrás: youtube/OUTLORE with Eleanor Neale
A gyilkos pár
Brady már tizenévesként megjelent a fiatalkorúak bírósága előtt betörés miatt. 15 éves korában otthagyta az iskolát, és többször megjárta a börtönök világát. Hindley-t az apja nevelte erőszakosnak, a kiképzés pedig életre szóló hatást gyakorolt rá.
A pár 1961-ben ismerkedett meg egy biztosítótársaságnál Manchesterben. A kapcsolatuk kezdetben teljesen átlagosnak tűnt, bár a mélyben mindvégig sötét erők munkálkodtak. Brady érdeklődött a náci ideológia, a szadizmus és mindenféle erőszakos irodalom (például de Sade márki) iránt, az erőszakban szocializálódott Hindley pedig követte partnerét az egyre durvább őrület világába.
Brady sokat fantáziált a tökéletes gyilkosság elkövetéséről, amelynek kikísérletezését végül 1963-ban kezdte el. A pár közösen tervezte meg és hajtotta végre a bűntetteket, és gyakran fényképeket és hangfelvételeket készítettek az áldozatokról, amik még vérfagyasztóbbá tették a véres sorozatot. 1963 és 1965 között öt fiatalt és gyereket gyilkoltak meg, a legidősebb, Edward Evans 17, a legfiatalabb, Lesley Ann Downey mindössze 10 éves volt.
Lebukás
Végzetüket végül Brady túlzott magabiztossága okozta. Az utolsó gyilkosságot Hindley 17 éves öccsének, David Smithnek szeme láttára követték el. David vallomása szerint iszonyatos sikolyt hallott a szobából, Myra rákiáltott, hogy segítsen, és amikor berohant, egy fiatal fiút látott, akit Brady épp egy baltával vert agyon, majd zsinórral fojtogatta.

Smith eleinte csak megdöbbent és látszólag együttműködött a párral, másnap viszont jelentette az esetet a rendőrségen. A házkutatás során a hatóság egy sor bizonyítékot talált, többek között Lesley Ann Downey könyörgő hangfelvételét, amely kulcsszerepet játszott a vád alátámasztásában.
1966-ban a bíróság három esetben mindkettőjüket bűnösnek találta és életfogytiglani börtönbüntetést kaptak. Később újabb gyilkosságokat ismertek be, de a Keith Bennett nevű áldozat holttestének helyét végül soha nem árulták el.
Utózöngék
A Moors-gyilkosságok az egész brit társadalmat megrázták. Az ügy körüli médiafigyelem példátlan volt: Myra Hindley fotója –különösen a bírósági tárgyalásán készült fekete-fehér portré – a gonosz nő szimbólumává vált az Egyesült Királyságban. Hindley az eltelt évtizedek során többször is megpróbált feltételes szabadlábra kerülni, de minden alkalommal elutasították. Az áldozatok családjai és a közvélemény is egyértelműen ellenezte, hogy valaha is kiléphessen a börtön falai közül.
Myra Hindley 2002-ben halt meg a börtönben, 60 éves korában. Brady 2017-ben hunyt el, szintén a börtönben, miután évekig kezelték az ottani pszichiátriai intézet orvosai. A lápi gyilkosságok hatására az Egyesült Királyságban megerősítették a gyermekvédelmi szabályozásokat, és átalakult a gyilkossági ügyek kivizsgálása is. Az eset azonban újra meg újra előkerül a brit közbeszédben, mint a végtelen emberi gonoszság egyik legnyilvánvalóbb példája.











