„Én és a testvérem is már régóta eljöttünk otthonról, az idős szüleink viszont továbbra is ott élnek Kárpátalján. Rettenetes érzés ez most innen nekem” – mondta szerkesztőségünknek egy kétgyermekes édesanya – nevezzük Edinának, akinek egy beregszászi járásban van a szülőfaluja.

„Az ottaniak elképesztő szegénységben élnek, hosszú-hosszú ideje. Anyuéknak van ugyan valami kevéske nyugdíjuk, ami viszont nevetségesen alacsony, 27 ezer forintnak megfelelő összeg. Miközben egy tojás is annyiba kerül ott, mint itt, Budapesten. Ezek után el lehet képzelni a helyzetet. Hozzám hasonlóan sok fiatal, aki az évek során eljött otthonról; próbálja anyagilag támogatni az idős szüleit, máskülönben nem tudnának megélni. Az én falumban szinte csak öregek laknak – teszi hozzá. Ők pedig még mindig azt várják, hogy jobbra forduljanak a dolgok, de őszintén, ki hisz már ebben? El sem tudom képzelni, hogy ez a szintű nincstelenség hová fokozható még. Márpedig a fellángolt konfliktus miatt a gazdasági helyzet sok minden lesz, de jobb biztosan nem.

A ma hajnali történések után a helyiek most attól is rettegnek, hogy mi lesz, ha a fegyveres konfliktus tovább fokozódik és a hátra maradt fiatalokat is besorozzák, elviszik háborúzni.

„Beregszászból voltak halottjai a korábbi harcoknak" – mondja sírva Edina. "Tehetetlen vagyok, ez a legszörnyűbb. Anyuék egyelőre azt mondják, nem mennek sehová. Hülyének is néztek, hogy mondtam nekik, csináltassanak a kutyának is útlevelet ” - fűzi hozzá.

„A nagyobbik fiam most 5 éves, rákérdezett, miért sírok. Nagy vonalakban, az ő szintjén elmondtam neki, miközben próbáltam nyugodt maradni: ha más nem, a gyerekeim miatt össze kell kapnom magam. Szerencsére ő nem izgatta fel magát, csak rakta tovább a legóit. Engem viszont mardos a kétség. Mi lesz velük? Milyen jövő vár rájuk? Katonának nevelem majd őket?” – zokogja Edina.