Ezeket a sztárokat – talán – soha nem látjuk szuperhősfilmben

Már fut a hazai mozikban az Amerika Kapitány: Szép új világ – igaz, elég megosztóra sikerült a Marvel-moziverzum legújabb filmje. Viszont ami tény, hogy először láthatjuk általa képregényfilmben Harrison Fordot, aki Thaddeus Ross elnököt, egyúttal a Vörös Hulkot játssza. Ő maga nemrég úgy fogalmazott, hogy sok színésztársával ellentétben nem zárkózik el az efféle szerepektől, szerinte az MCU produkciói rengeteg embernek okoznak örömöt, márpedig ez a legfontosabb. Úgy véli, butaság karba tett kézzel duzzogni, helyette meg kell lovagolni ezt a hullámot is.
Vannak azonban olyan sztárok és nagy nevek a filmszakmában, akik kimondottan ellenségesen állnak a szuperhősmozikhoz. Közéjük tartozik a nagyszerű Martin Scorsese, akinek már megannyi zseniális filmet köszönhetünk, és kollégája, Quentin Tarantino sem éppen hízelgően szokott megnyilvánulni a témában. Na, persze nemcsak a rendezők, hanem a színészek között is vannak, akik bojkottálják a műfajt, és akad, aki másoknak is ezt tanácsolja.
Kattints a galériára, és mutatunk 8 olyan színészt, aki elzárkózik a Marvel-filmektől:
(forrás: Looper)
Az InStyle Men írása.