Ha unod Vilmost és Katalint – 5 kevésbé ismert királyi fenség, akik amúgy még jófejek is

Tagadhatatlan, hogy Harry herceg és Meghan Markle nagy űrt hagyott maga után azzal, hogy függetlenedtek a királyi családtól és eltűntek a közösségi oldalakról is – de nem kell aggódni! A következőkben 5 olyan kevésbé ismert királyi fenséget mutatunk, akiket érdemes lehet Instán bekövetned.
Maria-Olympia, görög-dán hercegnő
A 23 éves Maria-Olympia az utolsó görög király, II. Konstantin unokája. Maria-Olympia édesapja, Pavlos koronaherceg örökölte volna meg Görögország trónját, ám a nép 1973-ban úgy döntött, hogy nem kérnek többet a királyságból és az ország államformájának a köztársaságot választották. Maria-Olympia New Yorkban született, majd Londonban töltötte gyermekkorát. Svájcban tanult történelmet, művészeteket, grafikai tervezést és fotózást, 17 évesen pedig már a Diornál dolgozott gyakornokként. Érdekesség, hogy Olympia keresztapja nem más, mint Károly herceg, évekkel ezelőtt pedig azt pletykálták, hogy a lánynak viszonya volt Harry herceggel. (Persze még jóval Meghan színrelépése előtt…)
A hercegnő neve egyébként nem ismeretlen a divatvilágban, láthattuk már a Dolce & Gabbana kifutóján, de a Michael Kors arca is volt. Olympiát rendszeresen kritizálják a rongyrázós partijai és luxusélete miatta, mindez azonban a hercegnőt láthatóan a legkevésbé sem zavarja.
Charlotte Casiraghi
A 33 éves Charlotte nem mindennapi felmenőkkel büszkélkedhet: édesanyja Caroline monacói és hannoveri hercegnő, édesapja Stefano Casiraghi olasz iparmágnás, míg nagyapja az egykori III. Ranier herceg, nagyanyja pedig Grace hercegnő, ismertebb nevén Grace Kelly, amerikai színésznő volt. Bár Charlotte nem rendelkezik királyi ranggal, a monacói trónöröklési sorrendben így is a negyedik helyet foglalja el. Charlotte-nak már a gyerekkora sem volt hétköznapi, mindössze 5 éves volt, mikor apai nagyszüleitől kapott egy hozzávetőleg 8 millió dollárt érő Szardíniához tartozó szigetet. Bár Monacóban, Monte Carlóban született, gyerekkora nagy részét Franciaországban töltötte, és a párizsi Sorbonne Egyetemen szerezte a diplomáját.
Többször is szerepelt a magazinok címlapján, a mindennapokban azonban újságíróként és szerkesztőként tevékenykedik. Tavaly nyáron pedig hozzáment Dimitri Rassam, francia filmproducerhez.
Abdul Mateen, Brunei hercege
Teljes nevén Yang Teramat Mulia Paduka Seri Pengiran Muda Abdul Mateena a Borneó északi részén lévő miniállam, Brunei egyik hercege. A 28 éves fiú Abdul Hassanal Bolkiah szultán és második felesége, Mariam kapcsolatából született és hatodik az örökösödési sorrendben. Talán nem túlzás az mondani, hogy Mateen igazi Instagram-sztár. Több mint kétmillió követő figyeli árgus szemmel a herceg minden pillanatát – és hát valljuk be, van is mit figyelni... Mateen szinte fanatikus sportoló, rendszeresen oszt meg magról képeket focizás, boxolás vagy éppen lovaspólózás közben, de szívesen mutogatja félmeztelen kidolgozott felsőtestét is.
Mateen egyébként a katonai kiképzést ugyanabban az iskolában kapta, mint Harry herceg, nevezetesen a Királyi Katonai Akadémián Sandhurstben.
Padmanabh Singh, Dzsaipur maharadzsája
Padmanabh Sing csupán 21 éves, és ha nem is hivatalosan, de névlegesen ő az indiai Dzsaipur állam maharadzsája. A fiú anyja az egykori maharadzsa, Bhawani Singh lánya, aki rangon alul ment hozzá szerelméhez, ezért a maharadzsa sokáig nem is akarta elismerni törvényes örökösének az unokáját. Padmanabh-t 2011-ben nagyapja halála után koronázták királlyá, ám mivel a maharadzsáknak hivatalosan már nincsen hatalmuk, valójában csak a hagyományok miatt tartják meg ezeket a rangokat. Politikai befolyása tehát nincs, vagyona és rajongótábora viszont folyamatosan gyarapszik.
A Business Insider szerint valahol 700 millió és 2,8 milliárd dollár közötti lehet a maharadzsa vagyona, fényűző életéről pedig szívesen tudósítja több mint 170 ezer követőjét is. A maharadzsa egyébként bölcsészhallgató volt a főiskolán, de tanult művészettörténetet is New Yorkban és a modellkedés sem idegen tőle. 2018-ban például a Dolce & Gabanna kifutóján vonult végig. Többször játszott már pólómeccset Vilmossal és Harry herceggel és 2017-ben egy Párizsban rendezett jótékonysági gálán ő volt Reese Witherspoon lányának, Avának a kísérője.
Keisha Omilana, nigériai hercegnő
Mielőtt hozzáment volt Kunle Omilana nigériai herceghez, a 34 éves Keisha amerikai üzletasszony volt, de színészkedett és modellkedett is. Volt a Pantene, a L'Oreal, a CoverGirl, a Revlon és a Maybelline arca és szerepelt a Zoolander, a trendkívüli című filmben Ben Stiller és Owen Wilson oldalán. Férjét is úgy ismerte meg, hogy New Yorkban éppen egy modellválogatásra tartott. Ami még izgalmasabbá teszi a történetüket: Keisha két évig, egészen a lánykérésig nem is tudta, hogy jövendő vőlegénye egy nigériai herceg herceg. A pár jelenleg Londonban él két gyermekével.