A gyerekeim egyik kedvenc könyve különböző tárgyak működését mutatja be fantáziadús illusztrációkkal és részletes, mégis befogadható leírásokkal. A férjem gyerekkorából való, így jó pár olyan dolog található benne, melyeket ma már egyáltalán nem használunk, vagy teljesen másképp néznek ki, illetve működnek. Mikor olvassuk, és mesélünk a saját gyerekkorunkról, a lányok gyakran rácsodálkoznak, hogy régebben mennyivel „elavultabb” volt minden. Látom az eltöprengő arckifejezésükön, hogy próbálják elképzelni, milyen lehetett az élet, amikor még nem lehetett szinte bárhol, bármikor mesét nézni, hanem csak akkor, amikor műsoron volt a tévében. Amikor még autózás közben nem volt opció, hogy iPadet nézzünk vagy Spotify-on zenét hallgassunk, hanem maradt a rádió és az ablakon kibámulás. Vagy amikor még a tanárok nem Krétába írták fel a házi feladatot, a hiányzókat és az érdemjegyeket, hanem leckefüzetet kellett vezetni, és volt ellenőrző meg osztálynapló – mondjuk ha tudnák, milyen remekül lehetett utóbbiakkal trükközni, biztosan visszasírnák azt az „ósdi” diák korszakot.

De felnőtt fejjel is érdekes belegondolni, mennyit változott a technika a mi gyerekkorunk és a gyerekeink élete között. Az Y-generáció (vagyis a milleniálok) tagjai pedig talán mindenki másnál gyorsabb technológiai fejlődést éltünk meg. Emlékszem például, hogy tiniként egyik évben szerepelt a karácsonyi ajándéklistámon egy Sony discman, ami mennyire menő volt a walkman után, hogy aztán néhány év múlva leváltsa az mp3-lejátszó, majd az iPod, végül pedig az okostelefon. Ma pedig ott tartunk, hogy a régi CD-imet nem tudom min lejátszani, nemrég ki is selejteztem őket. Az persze nem hiányzik, hogy a bumfordi discmant és a CD-válogatást cipeljem magammal, de a mai gyerekek sosem fogják megérteni, milyen feelingje volt az egésznek.

Az alábbi galériában még több olyan tárgyat mutatunk, amelyek a walkman és a discman sorsára jutottak: